7 és fél éves kisfiam szeptemberben kezdte az iskolát; nyugodt, mosolygós, de zárkózott kisfiú - elég érzékeny; mindene a foci. A második-harmadik héten volt 2-3 éjszakai felsírása (osztálytársak
piszkálása után), de megnyugtatás után tovább aludt. Egy hete azonban minden éjjel felsír (11 és éjfél között v. éjfél után), ül az ágyban nyitott szemmel, zokog, remeg, nagyon izzadt és ver a szíve; és nehezen nyugszik meg, ellöki a kezem. Néha érthetetlenül beszél és megnyugtatás után is fel-felzokog újra. Az iskolában minden rendben, a tanítónők dicsérik (a “hónap tanulója” lett), de túl maximalista - az én szememnek tökéletes vonalakat kiradírozza és újrarajzolja, amíg ő nem látja tökéletesnek; órán, felméréskor nem szól, hogy egy betűt nem ismer (még nem is kéne), csak zokog. Fociedzője is dicséri, mégis többször sír edzés előtt, de ha felvetjük, hogy ne járjon edzésre, hallani sem akar róla, megy és végigcsinálja. Hazafelé duzzog az autóban és nem mondja el, mi a baja (edzés után / iskolából hazafelé / hétvégi focimeccs után; mostanában nagyon sokszor). Mi abszolút dicsérjük, szeretgetjük, nincsenek elvárásaink, azt szeretnénk, ha jól érezné magát a suliban és nem szidtuk egyszer sem (nem volt miért) a sulival kapcsolatban.
Ezek az éjszakai szívszorító zokogások-remegések nagyon ijesztőek, és nem szeretnénk, ha ez valamilyen problémához vezetne, tudna tanácsot adni, mit tegyünk? Hogyan tudunk neki segíteni oldani ezt az óriási feszülséget, ami éjjel tör elő?

Kedves Mónika!

Ebben az életkorban a gyermekek életének központja a teljesíteni vágyás. A korábbi lelki fejlődés viharai lecsitulnak, és új téma kerül a középpontba. Ezért is ideális időszak ez az iskolakezdéshez.

Nagyon sok tényező határozza meg, hogy egyes gyerekek hogy állnak ehhez az új feladathoz. Van, akinek pont az jelent problémát, hogy nem bír megfelelő feladattudattal, mások pedig túl nagy teherként élik meg azt. Ennek hátterében állhatnak temperamentumbeli tényezők, illetve családi üzenetek. Ezek sokszor nem nyílt üzenetek, hanem az a hangulat, ahogy a környezet a teljesítményről gondolkodik válik meghatározóvá. Ilyen lehet például, hogy “csak akkor boldogulsz, ha kiválóan tanulsz”. Előfordul az is, hogy a család történetébe íródnak hasonló üzenetek. Ha sok munka árán sikerült felemelkedni, akkor a munkának kitüntetett szerepe lesz a családi gondolatokban. Ezek természetesen nem rossz dolgok, hiszen dolgozni valóban kell, ha előre akarunk lépni az életben. Nem az a cél, hogy ezeket a hatásokat semlegesítsük, hanem, hogy az adott gyerek személyiségéhez, képességeihez mérten legyenek jelen.

Az említett másik tünet - még ha a teljesítményhez való viszony indukálja is - alvászavarként diagnosztizálható. Ilyen esetekben mindenképp javasolt kivizsgálás, melyet klinikai szakpszichológus kezdeményez, szükség esetén neurológus bevonásával.

Javaslom tehát a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálatot megkeresni (nevelési tanácsadó), ahol elindulhat egy komplett diagnosztika, mely feltárja a tünetek okát, és megfelelő terápiát tud javasolni.

Üdvözlettel,

Kovács Réka