Jelenlegi hely

Csapdahelyzetben - beteg gyerekkel külföldön

Hónapok óta válságos helyzetben érzem magam. 42 éves vagyok, 6 es fél éve külföldön élek, 2 gyerekem van, az egyikük krónikus beteg. A 7 éves veseelégtelenségben szenved, egy újszülöttkori szepszis tönkretette a veséjét. Jelenleg dializálni kell, új vesére várunk.  A problémám egy része ebből fakad. Nagyon nehezen viselem a betegséget, gyakorlatilag hét éve másról sem szól az életem, csak a kórházról. Rengeteg időt töltünk/töltöttünk ott, és sajnos a betegsége miatt ez a jövőben is így marad, ráadásul még az életéért is folyton aggódhatunk, mert egy
szervátültetés nem garancia a hosszú életre. Én 7 éve nem dolgozom, 2 diplomám van, de  külföldön ezzel nem igazan tudok munkát szerezni. Mindenféle tanfolyamot elvégeztem, annak reményében, hogy dolgozhatok, de sajnos a külföldiségem, a korom, az itteni gyakorlat hiánya miatt jelentős hátrányban vagyok, és sehol sem biztatnak semmi jóval, mivel ez nem hiányszakma az adott országban, így az elhelyezkedés esélyei csökkentek.
A gyerekek apja nem a férjem, de együtt élünk. Egyre inkább eltávolodtunk egymástól, nagyon sokat veszekszünk, gyakoriak a hangos szóváltások, amit a gyerekek megéreznek, tudnak, s rájuk is negatív hatással van. Nekem már az élettársam érzelmileg nem jelent semmit, nem járunk együtt sehova, nincsenek közös barátaink. Én úgy érzem itt magam külföldön, mintha börtönbe lennek zárva. 6 év alatt négyszer költöztünk, szociális kapcsolataim nincsenek, nagyon rosszul és egyedül érzem magam. Gondolkoztam a hazaköltözésen, talán még visszavesznek az eredeti munkahelyemre, de ebben az esetben egyedül lennek a két gyerekkel, mivel segítségem nincs, szüleim nem élnek. Az élettársam továbbra is itt maradna a munkája miatt. Nekem a beteg gyerek melletti kötelezettségek miatt nehezen kivitelezhető lenne a munkába járás. Úgy érzem, egy csapdahelyzetbe kerültem, nem igazán látom a kiutat, mi lenne a legjobb megoldás. Hosszú hetek óta egyre súlyosbodó alvásproblémákkal küszködöm, napi 3-4 órát alszom, fáradt vagyok. Éjszaka hiába szeretnék aludni, hevesen dobog a szívem, állandóan a problémán jár az eszem, félek, mi lesz a beteg gyerekkel, velem, mert én is nehezen bírom itt egyedül. Mi lenne jobb, hazamenni vagy maradni? Befejezzem ezt a párkapcsolatomat, mert ennek az egymás mellett élésnek semmi értelme? S talán ha hazaköltözöm, egyedül maradok, nagyobb esélyem van kialakítani egy újabb párkapcsolatot, mint itt idegenben, ahol rá vagyok utalva, ki vagyok szolgáltatva az élettársamnak, mivel nekem itt nincs munkám, és kicsi az esélye, hogy legyen. Igazából abban sem vagyok biztos, szeretnék-e itt maradni, ha esetleg lenne itt munkám, el tudnám-e képzelni itt az életemet? Nagyon idegennek érzem itt magam, s borzasztó nehezen megy a beilleszkedés. A nyelvet felsőfokon beszélem, de az akcentusom miatt nehezen szólalok meg, és az is zavar, ha nyelvtani hibát vétek. Nagyon sok munkahelyre jelentkeztem, de a sok kudarc miatt már elment a kedvem, önbecsülésem, önbizalmam mélyre süllyedt. Otthon maradt barátnőimmel szoktam néha beszélgetni, ennyi az összes szociális kapcsolatom.

Tudna-e tanácsot adni, mit tegyek ebben az összekuszálódott helyzetben, hogy az alvásproblémáim is megszűnjenek, mert az már nagyon kiborít, és érzem, hogy testileg is kezd felemészteni.

Válaszát előre is köszönöm.

Kedves Kérdező!

Ahogy levelében kifejti, valóban a kiszolgáltatottság az a szó, amely a leginkább összefoglalja az Ön helyzetét, ami azonban nem egyenlő a kilátástalansággal, amibe akkor taszítja magát (és a gyermekeit), ha a kiszolgáltatottsághoz, és az ahhoz kapcsolódó helyzetekhez, személyekhez ragaszkodik.

Véleményem szerint éppen elegendő időt adott önmagának ahhoz, hogy ezt Ön is átlássa.

Higgye el, a gyermekei nem csupán az Önök közti konfliktusokra érzékenyek, hanem minden bizonnyal a kiszolgáltatottságra is – még ha ezt nem is képesek megfogalmazni. Az viszont gyakran előfordul, hogy fizikai szinten, pontosabban a betegség nyelvén kommunikálják problémáikat. Természetesen az Ön gyermeke esetében dőreség lenne kijelenteni, hogy a betegsége pszichikai okokra vezethető vissza, hiszen egy fertőzés és egy abból származó súlyos szervi rendellenesség esetén ez meglehetősen elkapkodott kijelentés lenne. Ugyanakkor azt érdemes szem előtt tartani, hogy az állapotát a lelki tényezők is jelentősen befolyásolják.

Amennyiben a gyermek úgy érzékeli, hogy beleragadt egy olyan állapotba, ami számára (illetve a szeretett személyek számára) nem előnyös, azonban ő közvetlenül nem tehet azért, hogy ez az állapot megváltozzon, ő maga is beleragadhat a beteg szerepébe.  Ez persze nemcsak a gyermekek, hanem felnőttek esetében is előfordulhat. A legfőbb különbség abban rejlik, hogy a gyermek szerepfelvétele még kevésbé tudatos, mint a felnőtté.

Mindig tartsa szem előtt, hogy nem egyedül önmagáért, hanem a két gyermekéért is felelős! Ha önkéntesen úgy dönt, hogy ragaszkodik egy olyan helyzethez, ami az Ön számára egyáltalán nem kényelmes, és úgy tűnik, rövid távon sincs lehetősége arra, hogy ezen változtasson, akkor ebbe a helyzetbe a két gyermekét is belekényszeríti. Kétlem, hogy ők ezt szeretnék.

Minél tovább marad ebben a kényelmetlen helyzetben, annál tovább árt önmagának és a gyermekeinek.

Mérlegelje a fentieket, s ne feledje: a döntés még mindig az Ön kezében van!

Üdvözlettel:
Herceg Attila

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.