Jelenlegi hely

Magyar kutatók fedeztek fel a negatív tapasztalatok feldolgozásában kulcsfontosságú sejteket az agyban

Szőnyi András, Zichó Krisztián és kutatótársaik Nyiri Gábor vezetésével egy olyan sejtcsoportot találtak az agyban, amely kulcsszerepet játszik a negatív tapasztalatok feldolgozásában. 

A Nemzeti Agykutatási Program 2.0 támogatásával született eredmény a világ egyik legjelentősebb tudományos folyóirataként számon tartott Science-ben jelent meg.

A ránk nézve ártalmas események elkerülése és a negatív tapasztalatok megfelelő kezelése egyike agyunk nélkülözhetetlen funkcióinak. A feladat első látásra egyszerűnek tűnik, azonban távolról sem az.

Gondoljuk el, hogy ott áll előttünk egy tányér ínycsiklandó, gőzölgő leves, és ajkunkhoz emeljük az első kanalat… majd a következő pillanatban egyazon lendülettel köpjük vissza az egészet a tányérba, rántjuk hátra a fejünket, és lökjük el a kanalat a szánktól. A továbbiak – eltekintve a paprikás-szaftos foltok által okozott kalamajkától – nagyjából hasonlóan zajlanak: egy pillanatra megállunk, elmormolunk pár keresetlen szót, a következő kanál levest pedig akkurátusan fújkálni kezdjük, miközben megfogadjuk, hogy soha, de soha nem leszünk többé ennyire mohók.

 

A teljes cikk itt olvasható:

https://mta.hu/tudomany_hirei/magyar-kutatok-fedeztek-fel-a-negativ-tapa...

 

Share

Új hozzászólás

Filtered HTML

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption> <!--pagebreak--> <iframe>
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.