Hazánk az 1960-as évekig konzervatív és hagyománytisztelő országnak volt nevezhető, hiszen egy férfi és egy nő együttélése gyakorlatilag kizárólag házasságon alapulhatott. Az ettől eltérő módozatokat a társadalom elutasította.

Az együttélés intézménye manapság nagymértékű változáson ment és megy végbe: Magyarországon az 1980-es években a családok száma az addigi több mint 3 millió helyett a 2 millió 900 ezret sem érte el, s ez a negatív tendencia azóta is folytatódik. Mindez többféleképpen magyarázható. A családi kapcsolat egy olyan mikrovilágot, normatív és szimbolikus rendszert jelent, amely sok dologban hasonlított, sok dologban viszont mindig is eltért a többi együttélési formától. Ez folyamatos vitákra adott okot a benne élő felek részére, s így megnehezíthette az együttélést az erre felkészületlenek számára. A kompromisszumok megfelelő létrehozatala és mindkét fél számára elviselhető mivolta kulcsfontosságú szereppel bír, hiszen még a külső szemlélő számára jelentéktelennek tűnő dolgok (pl. időbeosztás, képviselt értékek) is élet-halál harc színterévé válhatnak.

A pénz

A pénzzel kapcsolatos sztereotípiák látszólag változtak a közös kassza intézményének létrejöttével, mivel manapság a pénzkezelési szokások tekintetében a két fél által összeadott vagyon a leginkább jellemző. Búvópatakként azonban továbbra is fennmaradt a hagyományos nemi szerepek dimenziója mentén érvényesülő felállás: a nők a házimunkáért és a gyermeknevelési kérdésekért, a férfiak a munkabeli teendőkért és a (főleg nagyobb értékű) pénzügyi döntésekért felelősek [1].

Gyermekvállalás

A következő kardinális kérdéskör a gyermekvállalás. Bár a témával kapcsolatos kutatások közös pontja az a megállapítás, mely szerint a magyarok minden korcsoportban és társadalmi rétegben kiemelkedő jelentőségűnek ítélik ezt, a gyakorlati megvalósítás az ezredfordulóhoz közeledve folyamatos csökkenő tendenciát mutat. 1996 áprilisában a családok 33 százalékában nem élt gyerek, ez később növekedett – egészen odáig, hogy a 2000-es évek közepére az egygyermekes családok száma az Európai Unió országait tekintve hazánkénál csak öt országban magasabb, jellemző tehát az „egykézés”. A kétgyermekesek arányában még a középmezőnybe sorolható Magyarország, ám a háromgyermekesek aránya már csak két nemzet Dánia és Németország esetében alacsonyabb az itthoni adatoknál (). A négy gyermeket nevelő családokat tekintve szintén csupán három országban van kevesebb, mint Magyarországon [2]. Mindez csak részben magyarázható a házasság alternatíváinak megnövekedésével és gazdasági okokkal, de tény, hogy a régi, hagyománytisztelő országokban a tartós kapcsolat egyet jelentett a házassággal és a (korábbi) gyermekvállalással.

Nemi szerepek

Bekövetkezett viszont a nemi szerepek változása. Múlt századunkra többek között a nők emancipációja volt jellemző. Közülük többen továbbtanultak, munkába álltak, és az így megváltozott női szerepek a férfiakra is kihatással voltak. E kérdéskörrel a családszociológia és a pszichológia is sokat foglalkozott. Ehhez szorosan kapcsolódik az a ’60-as évek óta tartó revolúció, amely a szexuális viselkedések és az ezekhez tartozó normák megváltozásából áll. Fokozott szerepet kapott a felvilágosítás (pl. a közművelődésben), a szexuális ismeretek fokozatosan bővültek – ledőlt egyfajta gát –, s ezzel párhuzamosan a tabu fogalma jelentősen gyengült.  Emellett elterjedtek a fogamzásgátló tabletták is. A közvélemény nyitottsága és a kulturális, morális, erkölcsi normák reformjai oda vezettek, hogy nemcsak a kapcsolati formák lettek szabadon választhatók, hanem az azonos neműek párkapcsolatai is legitimizálódtak.

Életút-változások

Mindemellett folyamatosan zajlott az emberek életútjának megváltozása is. A normál életútból, amely az előkészületből (gyermekkor/ifjúkor), a kereső szerepből (aktív felnőttkor) és a nyugalmi fázisból (időskor) tevődött össze, az utóbbi években kialakult egy ún. módosított életút. Az ifjúkor változásai is megtörténtek: hamarabb bekövetkezik a pubertás-szakasz, aminek a kitolódó ifjúkor miatt hatása lehet a később történő házasodásra. Ezenkívül a 40-50 év körüliek életútja is változásokon ment keresztül, amelynek bizonyítéka az ún. szendvics-generáció létrejötte. Azért nevezik így őket, mert felülre és alulra egyaránt segítenek, hiszen amíg a szüleiket rendszeres támogatásban részesítik, ugyanezt teszik a gyerekeikkel is (saját ház, lakás, identitás létrehozása stb.).

Válások

A házasság intézményének megváltozásához a válások arányának megnövekedése is hozzájárult Magyarországon. Az együttélési formák szignifikáns megváltozásának bizonyítéka, hogy a házasságok számának csökkenésével párhuzamosan a házasságon kívüli együttélések száma megnőtt [3]. Az 1800-as – 1900-as évek fordulóját követő évtizedekben ez a szám jóval magasabb volt, mint más európai országok zömében. Ez a tendencia a II. világháború után tovább fokozódott, s nem állt meg a válás jogának liberalizálását követően a mai napig sem. Érdekesség – és talán nem véletlen –, hogy nemzetközi szinten a legkevesebb válást produkáló országok rangsorában az első négy helyezett (Írország, Olaszország, Japán, Spanyolország) közül három erősen római katolikus hagyományokkal rendelkezik [4].

Élettársi kapcsolatok

Az élettársi kapcsolatok száma az 1960-70-es évek 62 ezréről 1990-re megkétszereződött, 1996-ra pedig közel a háromszorosára nőtt (180 ezer). Az 1984 és 1990 között eltelt időszakban az élettársi kapcsolatban élők száma több mint 33 százalékkal nőtt, az ezt követő időszakban pedig még ennél is jelentősebb mértékben emelkedett. Az ilyen típusú kapcsolatok 1990-es években történt jelentős növekedése főleg a fővárosra volt érvényes,  1990-et tekintve közel egynegyedük Budapestre koncentrálódott. Napjaink adatai azt mutatják, hogy minden tizedik fővárosi párkapcsolat élettársi viszonyon alapul. A meglévő előítéletek és a házasodási kedv visszaszorulását jelzi, hogy még a falvakban, kisebb településeken is megmutatkozik a házasság nélküli párkapcsolatok terjedése. Nemzetközi szinten láthatjuk, hogy bár az élettársi kapcsolatok terjedése hazánkban kissé elmarad a Nyugat-Európában tapasztalt rohamostól, de még így is felülmúlja az ún. katolikus országok arányszámait [5]. További, a házasságot háttérbe szorító tényező a próbaházasságvéglegessége. Sokan a házasságkötés előtt együtt élnek egymással, s meg is maradnak ezen a szinten, ami az ezredforduló előtt szinte alig volt jellemző.

Összegzésképpen elmondható, hogy a fentebb felsorolt háttértényezőket minden olyan szakembernek és érdeklődőnek fontos ismernie, aki párokkal és családokkal találkozik, hiszen egyik modern társadalom sem mentes az uralkodó korszellemtől („Zeitgeist”). A házasság kapcsán egy olyan átalakulási folyamat ment illetve megy végbe, amelynek jó példája, hogy amíg az 1960-as években majdnem minden nő legalább egyszer megházasodott, addig a jelenkori nőknek a fele egyedülálló marad. Az 1993-as első mérések óta háromszor annyian gondolják azt, hogy a házasság avítt intézmény, s ez a szám továbbra is növekszik [6]. Emiatt lényeges figyelembe venni, hogy pszichológiailag miért igen és miért nem köt valaki házasságot, hiszen ez egyaránt lehet erőforrás vagy probléma – és mint ilyen, nem hagyható figyelmen kívül sem a magánéleti (párválasztási-), sem pedig a professzionális (terápiás-) folyamatban.

Hivatkozások

 [1] Csurgó, B., & Megyesi, G. B. (2006). Családi döntések, munkamegosztás és társadalomszerkezet. In Kovách I (Szerk.).: Társadalmi metszetek, 293-310. Budapest: Napvilág

[2]: Szűcs, Z. (1996). Az élettársi kapcsolatban élő családok társadalmi-demográfiai jellemzői. KSH Népességtudományi Kutató Intézet Jelentései, 46-66. Budapest: KSH-NKI.

[3]: Somlai, P. (1999). A sokféleség zavara: a családi életformák pluralizációja Magyarországon. Demográfia, 42, 38-47.

[4]: Utasi, Á. (1999). Partnerkapcsolatok és individualizálódás (házasok, együttélők, elváltak 24 országban). Demográfia, 42, 48-75.

[5]: Szűcs, Z. (1999). A családösszetétel változása a kilencvenes évek első felében. Demográfia, 42, 14-37.

[6]: Tóth, O., & Dupcsik, Cs. (2007). Családok és formák-változások az utóbbi ötven évben Magyarországon. Demográfia, 4, 430-437.

Józsa Tamás – klinikai szakpszichológus, család- és párterapeuta, PhD doktorjelölt