A legtöbb európai országban és Észak-Amerikában a szexualitást hagyományosan csak a házasságon belül tartották elképzelhetőnek, azon kívül tabunak számított. Ez a felfogás az egyén számára azt írta elő, hogy házasodjon meg (alapítson családot), s ebben a törvényes párkapcsolatban kizárólagos jogot szerezhet a másik személy szexuális „elérésére”. Ezekben a társadalmakban egyrészt helytelenítették és tiltották a házasság előtti nemi életet, másrészt bűncselekménynek tekintették a házasságtörést. Ennek valószínűleg az lehet az alapja, hogy az ókorban a szigorú zsidó-keresztény jog szerint a házasságtörés büntetése a halál volt. A XVII-XVIII. századi amerikai keresztény kolóniákban már „csak” súlyos bűncselekménynek számított  a nők által elkövetett házasságtörés. A büntetés ugyan már nem halálra kövezés volt, de a közösség megvetése és a kiközösítés mellett akár börtönbüntetés is járhatott érte.Hasonló korlátozások érvényesek a nőkre a mai hagyományos muszlim társadalmakban is Észak-Afrikában és Nyugat-Ázsiában, ahol az Iszlám törvényein alapuló normák korlátozzák a társas érintkezést, viselkedést. Eszerint a nőket halálra ítélhetik, ha bűnösnek találják a házasságtörés vádjában, s ez nem is ritka ebben a világban. A szexuális viselkedés szigorú korlátozásának ugyanakkor vannak pozitív hatásai is a közösség életében. Például a szexuális úton terjedő globális betegségek, járványok (pl. az AIDS) drámaian kisebb mértékben jelentkeztek az észak-afrikai muszlim közösségekben, mint a térség nem muszlim vallású csoportjaiban, amelyekben a fertőzés majdnem tizenhétszer magasabb volt a felnőttek körében.

A házasság vajon mi?

Nehéz általános megállapításokat tenni a házasságról, hiszen a vele kapcsolatos elvárások, szabályozás és norma kultúránként igen sokféle lehet. Alapvetően egy törvényes szerződés a házastársak között, amely rögzíti a jogaikat és kötelezettségeiket egymással kapcsolatban, gyermekeik viszonylatában és rokonságukkal szemben.

Az evolúciós pszichológusok szerint viszont a házasság tulajdonképpen egy „szaporodással kapcsolatos  implicit szexuális szerződés” a feleség és a férj között. Kölcsönös elköteleződést jelent, amely magában foglalja a másik szexuális elérésének jogát (ez persze nem feltétlenül jelent kizárólagosságot). Az ilyen kapcsolat várhatóan kitart a terhesség, a szoptatás és a gyereknevelés időszakában is. Bizonyos értelemben a házasság törvényesíti a gyerekvállaló pár társadalmi státuszát.

Ezt az érdekes koncepciót számos vizsgálati eredmény is igazolja. Néhány társadalomban a közösség addig nem ismeri el a megkötött házasságot, vagy addig nem kezeli házasként a párt, amíg gyerekük nem születik (pl. az Andamán-szigeten vagy Kelet-Nigériában). Egy 45 társadalmat felölelő kutatásban azt találták, hogy a gyermektelen házaspárok 50 százalékkal nagyobb eséllyel váltak el, mint azok, akik egy gyereket neveltek, és kétszer nagyobb volt a válás valószínűsége a kétgyerekes párokhoz képest. A három vagy annál több gyereket nevelőkhöz viszonyítva pedig négyszer nagyobb eséllyel váltak el a gyermektelenek. Hasonló eredményről számolt be Betzig (1989), aki világszerte 160 társadalmat tanulmányozva arra jutott, hogy a válások második leggyakoribb oka a terméketlenség. Ha a házasság valóban a gyerekvállalásról szóló implicit szerződést jelenti, akkor érthető, miért növeli egy kapcsolat felbomlásának valószínűségét a szaporodás sikertelensége. A házasságok felbomlásának elsődleges oka világszerte a megcsalás, ami szintén összefügghet ennek a szerződésnek a megszegésével. Hiszen a házasságon kívüli szex valójában a szaporodáshoz vezető aktivitás „kihelyezése” a kapcsolatból, ami megnöveli mind a házasságon kívüli utód születésének, mind a házastárs elhagyásának esélyét.

A gyűrű szövetsége

A házasság ebben az értelemben tehát szaporodással kapcsolatos szövetséget jelent, amelynek alapvető eleme a felek egymás iránti kölcsönös elköteleződése, ami magában foglalja a kapcsolat folytatását, a szexuális hűséget és az utódok felnövéséhez szükséges ráfordítás megteremtését. A szövetség összességében azt eredményezi, hogy a közösség is párként tekint az ilyen szálakkal egymáshoz kötődőkre. Ezeket a kapcsolatokat pedig azért tekinthetjük „szaporodással kapcsolatos szövetségeknek”, mert az elköteleződés elsődleges célja a reprodukció.Bár két ember házassága személyes döntéseken alapul, a házasság implicit szaporodási szerződés koncepciója mégsem azt állítja, hogy az egyén célja a házassággal a szaporodás (egyéni, pszichológiai szint) – sokkal inkább azt, hogy a házasság feladata a szaporodás (funkcionális, evolúciós szint). Eszerint a házasság intézménye azért alakult ki, mert a házaspárok szaporodási sikeressége nagyobb volt, mint azoké a pároké, akik nem éltek egymással házasságban. Ez persze nem azt jelenti, hogy valamennyi házas emberben megfogalmazódott a szaporodás célja, vagy hogy a házassággal kapcsolatos törvények mind a szaporodás kinyilatkoztatására jöttek volna létre. Csupán azt jelenti, hogy a kétszülős szövetségek azért válhattak elterjedtté, egyetemessé, mert hozzájárultak a reproduktív sikerességhez.

A régebbi evolúciós elméletek azt állítják, hogy a nők „veleszületetten” előnyben részesítik az erőforrásokkal rendelkező férfit, aki képes megszerezni, felhalmozni és megosztani ezeket a forrásokat (az ún. domináns vagy magas státuszú férfiak). Újabb kutatások szerint viszont a nők a hosszú távra szóló  párválasztáskor azokra a jelzésekre érzékenyek inkább, amelyek előrevetítik, hogy a férfi képes sok időt a gyerekkel és a családdal tölteni, nem pedig az otthontól távol, az erőforrások megszerzésével foglalkozik, hogy a nap végén fáradtan térjen haza.

OK, de mégis miért nem házasodunk?

A modern liberális demokráciákban gyökeresen megváltozott mindaz, amit korábban például a családról, a párkapcsolatról vagy a nemi szerepekről gondoltak az emberek. Miközben az egyén életében rendkívüli hangsúly helyeződik a párkapcsolatokra – sőt a vizsgálatok szerint a nyugati ember számára a boldogság egyik szinonimája a harmonikus párkapcsolat –, paradox módon a házasságkötések száma ezekben az országokban évről-évre csökken.Mivel a modern viszonyok között a házasságkötés már nem feltétele a legális szexuális együttlétnek, egy viszonylag új párkapcsolati forma, a LAT (living apart together – külön együttélők) kezd elterjedni, amely tipikusan a nyugati világ középosztály-beli fiatal felnőtt korosztályára jellemző. Önálló egzisztenciával, lakással, jó fizetéssel rendelkező nőkről és férfiakról van szó, akik nem adják fel anyagi függetlenségüket az összeköltözés kedvéért, és bár elkötelezett párkapcsolatban, de nem egy háztartásban élnek.* Ezekben a kapcsolatokban természetesen megélhetik a valakihez tartozás élményét, és a szűkebb (általában baráti, esetleg rokoni) ismerősi kör is párként tekint rájuk. Mivel azonban összetartozásukat nem hirdetik ki a kultúrára jellemző módon (házasság), és még csak élettársi vagyonközösséget sem alkotnak, hiszen nem élnek együtt, egy kisebb-nagyobb kapcsolati probléma esetén a LAT kapcsolat különösebb nehézség nélkül felbontható.A fejlett jóléti társadalmak népesedési mutatói igen alacsonyak (egy nő átlag 1-2 gyereket szül), a gazdaságilag felzárkózó régiókban azonban, ahol a nőkáltalános jogfosztottságban élnek, jóval magasabb a gyermekáldás (4-6). Ez számos kérdést vet fel. Ha nem kötelező házasodni, akkor nem tesszük? Ha nem kötelező szaporodni, akkor nem vállalunk gyereket? De a legfőbb kérdés talán az, hogy boldogabbak, elégedettebbek vagyunk-e mindettől?

Akkor miért házasodunk mégis?

A választ talán legszemléletesebben a párkapcsolati elégedettséggel összefüggő pszichológiai vizsgálatok adják meg. A párkapcsolati elégedettség a partnerről és a kapcsolatról alkotott szubjektív élmény, amely számos pszichológiai tényezővel, így a nemi szerepekkel is összefügg. Több kutatásban is azt találták, hogy azokban a kultúrákban, ahol a nemi szerepek (és az ezzel összefüggő házastársi munkamegosztás) elmozdultak az egyenrangúság felé, ott a felek elégedettebbek, mint a hagyományosabb nemi szerepeket működtető kultúrákban (ahol nem sikerült szakítani a nők jogfosztottságán alapuló beállítódással). A nemi egyenjogúság társadalmi beágyazottságát segítő törvények (pl. az anya addig mehet államilag támogatott gyermeknevelési szabadságra, ameddig az apa is vállal ilyet) végső soron a kiegyensúlyozottabb kapcsolatot, a felek egymás kölcsönös megbecsülését és elégedettségét szolgálják. Ezekben a házasságokban több gyerek születik, kevesebb a válás és nagyobb a párkapcsolati elégedettség, mint a hagyományos nemi szerepekből kitörni nem tudó párkapcsolatokban.

*Kapitány Balázs szociológus publikált egy kutatást a jelenségről ’Látogató párkapcsolatok’ Magyarországon címmel 2012-ben a Szociológiai Szemlében.