Jelenlegi hely

A lelkiismeret

A lelkiismeret nem azt mondja meg, mit kell tennünk, hanem azt, hogy mi az, amit nem szabad vagy nem lett volna szabad megtennünk

Az emberi léleknek vannak olyan jelenségei és működésmódjai, amelyeket nem lehet kimerítően megmagyarázni pszichológiai kategóriákkal. Ilyenek mindenekelőtt az etika meghatározó fogalmai: a lelkiismeret, a felelősség, a jó és a rossz közötti választás képessége, az értékek szerepe az életben, a szándék, a szabadság – és még sorolhatnánk. Etikai sorozatunkban ezeknek a fogalmaknak és jelenségeknek eredünk a nyomába, és azt vizsgáljuk, mi a szerepük önképünk kialakulásában. Kezdjük a lelkiismerettel. 

Szerző: 

Mi sem mutatja jobban a lelkiismeret jelentőségét, mint az a tény, hogy hányféle tudomány próbálta meg e hétköznapiságában is rejtélyes jelenséget valamilyen módon a saját logikájára visszavezetni, vagyis egyfajta redukciós magyarázattal megvilágítani.

  • A freudi pszichoanalízis a lelkiismeretet egy tudattalanul működő funkcióként fogja fel, amelynek eredete a gyermekkor személyközi viszonyaiban keresendő. A gyermek elsajátítja a szülői szabályokat és tiltásokat, ezeket belsővé teszi és egész életében öntudatlanul igazodik hozzájuk...
  • Az evolúciós pszichológia nem az egyéni tudattalan, hanem a csoport szelekciós érdekei felől közelíti meg a kérdést... A lelkiismeret az evolúciós pszichológia szerint szelekciós előnyt jelent és adaptív jelentősége van: akinek lelkiismerete van, az belső kényszert érez arra, hogy kövesse a csoport szabályait, azt már nem kell erővel a szabálykövetésre kényszeríteni. A lelkiismeret tehát egy „evolúciós trükk”, ami egyszerre segíti elő a csoport és az egyén túlélését.
  • A társadalomfilozófiában számos olyan elképzelés jelent meg, amely szerint egy adott társadalom morális meggyőződései valójában a mindenkori uralkodó osztály érdekeinek megfelelő szabályok elfogadtatását jelentik a társadalom többi részével. Hegel ezt nevezi hamis tudatnak, Marx pedig ideológiának. A társadalom belénk nevel számos olyan meggyőződést, amelyek önmagukban, etikailag ugyan értékesek, alapvetően azonban az a céljuk, hogy a társadalmi munkaerő szabályozott működését hasznossá tegyék... Lelkiismeretünk révén tehát gyakran olyan értékekhez ragaszkodunk, amelyeknek a társadalmi eredetével és szerepével nem is vagyunk tisztában.

A szabadság hangja

Az iménti redukciós magyarázatokkal szemben most olyan elképzelésekre szeretnék hivatkozni, amelyek azt állítják, hogy a lelkiismeret képessége bizonyos értelemben az emberlét alapvető jellegzetessége és lelkiismeret nélkül nem beszélhetnénk emberi lényről.

  • Kant úgy vélte, hogy az emberi szabadságnak és kötelességnek nincs semmiféle külső kritériuma, a szabadságot és az autonóm cselekedetet csak belülről lehet megítélni. Ennek a belső ítélőszéknek a neve lelkiismeret. Az ember bizonyos értelemben kettéhasad: van egy külső élete, amelyet a szükségletek, az érdekek és az érzéki késztetések, valamint a többieknek való megfelelés igyekezete, rosszabb esetben a hiúság irányít; és lesz egy belső élete, amelyet az akarat tiszta törvénye, a morális ész, a kötelesség tudata és az erkölcsi törvény feltétlen tisztelete határoz meg. A lelkiismeret, amely Kant szerint tanulhatatlan, hiszen már eredendően mindenkiben megvan, ez utóbbit jelenti. A lelkiismeret egy olyan belső hang, ami arra figyelmeztet, hogy mindnyájan és már eredendően tudunk önnön szabadságunkról és jóra való képességünkről. A lelkiismeret morális énünk alapja, és olyan erőteljesen szól, hogy – Kant kifejezésével – még a legelvetemültebb gonosztevő is megreszket a hangjára (nem feltétlenül engedelmeskedik neki, de hallja a hangot). Az életünk mindig ki van szolgáltatva külső körülményeknek, amelyek sokféleképpen eltérítenek a helyes úttól, a lelkiismeret azonban tévedhetetlenül felszólít arra, hogy jól döntsünk, vagy korhol, ha helytelenül cselekedtünk.
  • Nietzsche nem kötötte a lelkiismeret fogalmát a kötelességhez, sokkal inkább az öncsalás jelenségéből indult ki. Úgy vélte, hogy nincs egyetlen, végső és megingathatatlan érték sem a világban. A különféle kultúrák és morális szabályrendszerek más és más értékeket állítanak előtérbe. Egyetlen olyan „értékről” beszélhetünk, ami Nietzsche szerint megkérdőjelezhetetlen, ez azonban egy individuális érték:  intellektuális tisztességnek vagy intellektuális lelkiismeretnek nevezi. Az intellektuális tisztesség azt követeli, hogy ne csaljunk meg másokat, de legfőképpen: ne csaljuk meg önmagunkat. Az ember látszatok között él, látszatértékeket tisztel halálos komolysággal – és önmagát is látszatokból építi fel, hogy megfeleljen a környezetének. Az intellektuális tisztesség az a mindnyájunkban működő hajlam, hogy merjünk a látszatok mögé, akár önnön látszataink mögé is nézni. Ez Nietzsche szerint veszélyes vállalkozás, mert hamar kiderülhet, hogy semmi más nem tartja össze az életünket, mint ezek a látszatok – de semmivel nem is nyerhetünk akkorát, mint a látszatainkkal való leszámolással. Az intellektuális tisztesség a legvégső erény és a legvégső bátorság: ez teszi lehetővé, hogy szembenézzünk azzal, mit is akarunk igazán.
  • A XX. században Martin Heidegger helyezett nagy hangsúlyt a lelkiismeret fogalmára. Szerinte az ember bele van vetve a világba, a létezés olyan terhet jelent, amely elől állandóan igyekszünk elmenekülni... A létezéssel járó szorongás elől úgy tudok a legjobban kitérni, ha szórakozom, ha azt gondolom, amit a többiek gondolnak, ha úgy élek, ahogy a többiek élnek, ha az érdekel, ami a többieket is érdekli. Ez az Akárki állapotban való feloldódás a modern tömegtársadalmak jellegzetes szellemi állapota: egyfajta tömeges nyájszellem. Mindenki a másik, senki sem önmaga – ahogy Hiedegger fogalmaz. A lelkiismeret azonban újra és újra felszólít: arra szólít fel, hogy ne elégedjek meg az Akárki állapottal, hanem éljem a saját életemet. A lelkiismeret hangtalan, de állandó és erőteljes szólítása arra buzdít, hogy éljem a saját életemet, merjek autentikus, vagyis önálló lenni. Merjem vállalni a szorongást és akár a magányt azért, hogy jobb életet élhessek. Heidegger szerint autentikusnak lenni és szembenézni a létezés terhével sokkal nehezebb, mint feloldódni a nyájállapot szórakoztató otthonosságában, de ez az egyetlen lehetőség arra, hogy önmagamra úgy tekinthessek, mint értelmes és értékes életet élő emberre. A lelkiismeret pedig erről az állandó lehetőségről tudósít, és minél jobban szeretném önmagam elől elfedni az autentikus élet lehetőségét, a lelkiismeretem annál nyugtalanítóbban szól. (Ezt aztán annál több szórakozással és öncsalással kell önmagam elől elfedni, ha nem merek szembenézni a helyzetemmel.)

A lelkiismeret tehát nem csupán egy morális tényező az életünkben, ami arra figyelmeztet, hogy bizonyos erkölcsi szabályokat be kell tartani. Nem úgy kell rá gondolnunk, mintha egy bennünk élő, szigorú tanár hangja lenne. A lelkiismeret egy énünk legmélyéből kiinduló hang, amelyről egyszerre mondhatjuk, hogy azonos velünk és azt is, hogy idegen hang bennünk. Ahonnét a lelkiismeret szól, ott vagyok igazán szabad, felnőtt és azonos önmagammal. Ezt a szabadságot semmilyen tudományos, akár pszichológiai kategóriával nem lehet kimerítően megragadni. Ez az etikum szférája. A szabad, felelős, önálló és a jó életre törekvő emberi élet szférája. A lelkiismeret igazi énünk híradása egy másik lehetséges életről, egy olyan életről, amit jobb lenne élni. Érdemes odafigyelni a hangjára…

 

A teljes cikk a Mindennapi Pszicghológia 2016. 4. számában olvasható

 

 

 

 

A Mindennapi Pszichológia
2018 február–márciusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. február–március

Új rovataink:

  • Mindennapi filozófia

    Egy jó szakembernek szerszámokra van szüksége: a filozófiai fogalmak olyan "szerszámok", amelyek hatékonyabbá teszik problémáink felismerését, elemzését és megoldását, emellett önmagunk jobb megértéséhez is hozzájárulnak. Mivel a filozófia az értelmes élet egészének feltételeiről való gondolkodás, ezért mindennapi életünk számára is különös jelentősége van - tulajdonképpen minden jó beszélgetés során filozofálunk, hiszen a lényegi kérdésekről beszélünk. Nem absztrakt és életidegen tudomány tehát, hanem az a minden korban és minden kultúrában működő törekvés, hogy megértsük a valóságot és benne az emberi életet.

  • Pszichoszomatika

    Van, amikor az ember úgy érzi, egyszerűen belefáradt saját gyógyulásába: az orvostól-orvosig küldözgetés útvesztőibe, a türelemre ítélt várakozásokba - s a gyógyulás sikertelenségéért, sőt, a betegség kialakulásáért is önmagát hibáztatja… Jó hír, hogy minden emberben ott rejlik a gyógyulás képessége. A testünk segíteni akar, tünetekkel jelez. Ám ha nem értjük testünk jelzéseit, tüneteink valódi okai rejtve maradnak, s a kezelések akár hosszú éveken át hatástalannak bizonyulnak. A pszichoszomatika tehát ott kezdődik, amikor "elbeszélgetünk" saját testünkkel. Ne várjuk meg, míg ő beszél helyettünk!


  • Legyünk-e - s ha igen, hogyan legyünk altruisták?

    Altruista az, aki önzetlenül lemond valamilyen értékesnek tartott dologról más személyek vagy más érző lények javára. Vagyis valamennyi altruistát az a meggyőződés vezérli, hogy - szemben Pangloss mester tanításával - a világunk nem a lehetséges világok legjobbika, következésképpen jobb hellyé kell tenni, mint amilyen.

  • Ki nyer ma? Párkapcsolati stresszkezelés

    Miközben úgy érezzük, hogy párunk nemcsak nyugalmunk és boldogságunk, hanem mindezek megzavarásának forrása is, fontos tudatosítanunk, hogy a stresszor nem az ő személye. Sokkal inkább az, amit szavairól, viselkedéséről gondolunk, és amilyennek ezek fényében magunkat megéljük.

  • Mit öröklünk és mit nem? – Genetika/genomika és epigenetika

    A genetikai tudás és a technológiai robbanás a biotechnológia és géndiagnosztika mellett óriási muníciót ad a ma már szinte a futurológiába illő génterápiának is. Az emberiség számára kézzelfogható közelségbe került a lehetőség nagy, eddig gyógyíthatatlan genetikai hátterű betegségek akár végleges eltüntetésére is.

  • Zsigeri érzelmeink - Pszichovegetatív kölcsönhatások

    "Fáj a szívem érte" - mondja a hétköznapi szófordulat valakiről, akit kedvelünk vagy szeretünk, de "zsigerből utáljuk" azt, aki ellenszenves nekünk. Egész szótárnyi kifejezést gyűjthetünk össze, amelyekben valamilyen belső szervről van szó, s amelyekkel valamilyen érzelmet akarunk érzékletesen kifejezni. Ezek mind azt sugallják, hogy zsigereink részt vesznek gondolataink és érzelmeink kialakulásában…

ÉS MÉG: Lélekmérő - A főszerkesztő előszavaA pszichológia világa • Összeillés vagy összeillesztés? • Nem engem keresel? Párválasztás - avagy zsák a foltját… • "Lelkileg kötelező rendben lennünk" - Interjú Gigor Attilával, a Terápia c. sorozat rendezőjével • Introvertáltak egy zajos világban - A zene hatásai • Létezik-e lustaság? • Nevetéssel a félelem ellen • Mozaikcsalád: műalkotás vagy káosz? • Beteg vagyok, vagy csak képzelem? • Átverős árak • Te is 100 kilóval préselsz? Interjú a fogcsikorgatásról dr. Schmidt Péterrel • Miből lesz a cserebogár? A pszichopátia gyermekkori gyökerei • A pozitív adjonisten • Kongresszusok, konferenciákA pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Bizonyos tévhitekkel ellentétben egy művészetterápiás folyamatnak nem feltétlenül célja az alkotó tudattalanjába férkőzni...

Az ünnepek alatt biztos lesz egy-két nyugodt napod, amit egy kis önmagadba fordulással tudsz tölteni.

Sokféle elnevezése lehet: a körülmények kedvező alakulása, nem várt pozitív fordulat, csoda, kegyelem, a sors ajándék

Az erőszaktevők azt a bizonytalanságot használják ki, amelyet a visszajelzés vágya okoz! Ők vadásznak.

Mindennapjainkat apróbb-nagyobb döntések szövik át. Lehet, hogy többségüket nem is éljük át igazán...

A kapcsolatfüggő mindig szeretni fogja a másikat, bármit is tesz vele – a függetlenségfüggő vagy énfüggő azonban egy idő után nem fogja szeretni a másikat, bármit is tesz érte...