Jelenlegi hely

A lelkiismeret

A lelkiismeret nem azt mondja meg, mit kell tennünk, hanem azt, hogy mi az, amit nem szabad vagy nem lett volna szabad megtennünk

Az emberi léleknek vannak olyan jelenségei és működésmódjai, amelyeket nem lehet kimerítően megmagyarázni pszichológiai kategóriákkal. Ilyenek mindenekelőtt az etika meghatározó fogalmai: a lelkiismeret, a felelősség, a jó és a rossz közötti választás képessége, az értékek szerepe az életben, a szándék, a szabadság – és még sorolhatnánk. Etikai sorozatunkban ezeknek a fogalmaknak és jelenségeknek eredünk a nyomába, és azt vizsgáljuk, mi a szerepük önképünk kialakulásában. Kezdjük a lelkiismerettel. 

Szerző: 

Mi sem mutatja jobban a lelkiismeret jelentőségét, mint az a tény, hogy hányféle tudomány próbálta meg e hétköznapiságában is rejtélyes jelenséget valamilyen módon a saját logikájára visszavezetni, vagyis egyfajta redukciós magyarázattal megvilágítani.

  • A freudi pszichoanalízis a lelkiismeretet egy tudattalanul működő funkcióként fogja fel, amelynek eredete a gyermekkor személyközi viszonyaiban keresendő. A gyermek elsajátítja a szülői szabályokat és tiltásokat, ezeket belsővé teszi és egész életében öntudatlanul igazodik hozzájuk...
  • Az evolúciós pszichológia nem az egyéni tudattalan, hanem a csoport szelekciós érdekei felől közelíti meg a kérdést... A lelkiismeret az evolúciós pszichológia szerint szelekciós előnyt jelent és adaptív jelentősége van: akinek lelkiismerete van, az belső kényszert érez arra, hogy kövesse a csoport szabályait, azt már nem kell erővel a szabálykövetésre kényszeríteni. A lelkiismeret tehát egy „evolúciós trükk”, ami egyszerre segíti elő a csoport és az egyén túlélését.
  • A társadalomfilozófiában számos olyan elképzelés jelent meg, amely szerint egy adott társadalom morális meggyőződései valójában a mindenkori uralkodó osztály érdekeinek megfelelő szabályok elfogadtatását jelentik a társadalom többi részével. Hegel ezt nevezi hamis tudatnak, Marx pedig ideológiának. A társadalom belénk nevel számos olyan meggyőződést, amelyek önmagukban, etikailag ugyan értékesek, alapvetően azonban az a céljuk, hogy a társadalmi munkaerő szabályozott működését hasznossá tegyék... Lelkiismeretünk révén tehát gyakran olyan értékekhez ragaszkodunk, amelyeknek a társadalmi eredetével és szerepével nem is vagyunk tisztában.

A szabadság hangja

Az iménti redukciós magyarázatokkal szemben most olyan elképzelésekre szeretnék hivatkozni, amelyek azt állítják, hogy a lelkiismeret képessége bizonyos értelemben az emberlét alapvető jellegzetessége és lelkiismeret nélkül nem beszélhetnénk emberi lényről.

  • Kant úgy vélte, hogy az emberi szabadságnak és kötelességnek nincs semmiféle külső kritériuma, a szabadságot és az autonóm cselekedetet csak belülről lehet megítélni. Ennek a belső ítélőszéknek a neve lelkiismeret. Az ember bizonyos értelemben kettéhasad: van egy külső élete, amelyet a szükségletek, az érdekek és az érzéki késztetések, valamint a többieknek való megfelelés igyekezete, rosszabb esetben a hiúság irányít; és lesz egy belső élete, amelyet az akarat tiszta törvénye, a morális ész, a kötelesség tudata és az erkölcsi törvény feltétlen tisztelete határoz meg. A lelkiismeret, amely Kant szerint tanulhatatlan, hiszen már eredendően mindenkiben megvan, ez utóbbit jelenti. A lelkiismeret egy olyan belső hang, ami arra figyelmeztet, hogy mindnyájan és már eredendően tudunk önnön szabadságunkról és jóra való képességünkről. A lelkiismeret morális énünk alapja, és olyan erőteljesen szól, hogy – Kant kifejezésével – még a legelvetemültebb gonosztevő is megreszket a hangjára (nem feltétlenül engedelmeskedik neki, de hallja a hangot). Az életünk mindig ki van szolgáltatva külső körülményeknek, amelyek sokféleképpen eltérítenek a helyes úttól, a lelkiismeret azonban tévedhetetlenül felszólít arra, hogy jól döntsünk, vagy korhol, ha helytelenül cselekedtünk.
  • Nietzsche nem kötötte a lelkiismeret fogalmát a kötelességhez, sokkal inkább az öncsalás jelenségéből indult ki. Úgy vélte, hogy nincs egyetlen, végső és megingathatatlan érték sem a világban. A különféle kultúrák és morális szabályrendszerek más és más értékeket állítanak előtérbe. Egyetlen olyan „értékről” beszélhetünk, ami Nietzsche szerint megkérdőjelezhetetlen, ez azonban egy individuális érték:  intellektuális tisztességnek vagy intellektuális lelkiismeretnek nevezi. Az intellektuális tisztesség azt követeli, hogy ne csaljunk meg másokat, de legfőképpen: ne csaljuk meg önmagunkat. Az ember látszatok között él, látszatértékeket tisztel halálos komolysággal – és önmagát is látszatokból építi fel, hogy megfeleljen a környezetének. Az intellektuális tisztesség az a mindnyájunkban működő hajlam, hogy merjünk a látszatok mögé, akár önnön látszataink mögé is nézni. Ez Nietzsche szerint veszélyes vállalkozás, mert hamar kiderülhet, hogy semmi más nem tartja össze az életünket, mint ezek a látszatok – de semmivel nem is nyerhetünk akkorát, mint a látszatainkkal való leszámolással. Az intellektuális tisztesség a legvégső erény és a legvégső bátorság: ez teszi lehetővé, hogy szembenézzünk azzal, mit is akarunk igazán.
  • A XX. században Martin Heidegger helyezett nagy hangsúlyt a lelkiismeret fogalmára. Szerinte az ember bele van vetve a világba, a létezés olyan terhet jelent, amely elől állandóan igyekszünk elmenekülni... A létezéssel járó szorongás elől úgy tudok a legjobban kitérni, ha szórakozom, ha azt gondolom, amit a többiek gondolnak, ha úgy élek, ahogy a többiek élnek, ha az érdekel, ami a többieket is érdekli. Ez az Akárki állapotban való feloldódás a modern tömegtársadalmak jellegzetes szellemi állapota: egyfajta tömeges nyájszellem. Mindenki a másik, senki sem önmaga – ahogy Hiedegger fogalmaz. A lelkiismeret azonban újra és újra felszólít: arra szólít fel, hogy ne elégedjek meg az Akárki állapottal, hanem éljem a saját életemet. A lelkiismeret hangtalan, de állandó és erőteljes szólítása arra buzdít, hogy éljem a saját életemet, merjek autentikus, vagyis önálló lenni. Merjem vállalni a szorongást és akár a magányt azért, hogy jobb életet élhessek. Heidegger szerint autentikusnak lenni és szembenézni a létezés terhével sokkal nehezebb, mint feloldódni a nyájállapot szórakoztató otthonosságában, de ez az egyetlen lehetőség arra, hogy önmagamra úgy tekinthessek, mint értelmes és értékes életet élő emberre. A lelkiismeret pedig erről az állandó lehetőségről tudósít, és minél jobban szeretném önmagam elől elfedni az autentikus élet lehetőségét, a lelkiismeretem annál nyugtalanítóbban szól. (Ezt aztán annál több szórakozással és öncsalással kell önmagam elől elfedni, ha nem merek szembenézni a helyzetemmel.)

A lelkiismeret tehát nem csupán egy morális tényező az életünkben, ami arra figyelmeztet, hogy bizonyos erkölcsi szabályokat be kell tartani. Nem úgy kell rá gondolnunk, mintha egy bennünk élő, szigorú tanár hangja lenne. A lelkiismeret egy énünk legmélyéből kiinduló hang, amelyről egyszerre mondhatjuk, hogy azonos velünk és azt is, hogy idegen hang bennünk. Ahonnét a lelkiismeret szól, ott vagyok igazán szabad, felnőtt és azonos önmagammal. Ezt a szabadságot semmilyen tudományos, akár pszichológiai kategóriával nem lehet kimerítően megragadni. Ez az etikum szférája. A szabad, felelős, önálló és a jó életre törekvő emberi élet szférája. A lelkiismeret igazi énünk híradása egy másik lehetséges életről, egy olyan életről, amit jobb lenne élni. Érdemes odafigyelni a hangjára…

 

A teljes cikk a Mindennapi Pszicghológia 2016. 4. számában olvasható

 

 

 

 

A Mindennapi Pszichológia
2017 október–novemberi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. október–november

  • Nem szeretek dönteni... – Az elbizonytalanodás lélektana

    Mindennapjainkat apróbb-nagyobb döntések szövik át. Lehet, hogy többségüket nem is éljük át igazán, mert nem töltünk órákat egy hűtőpult felett a gyümölcsjoghurtokat válogatva. Arról viszont többen beszámolhatnának, hogy egy cipő vásárlásakor valóságos beszerzőkörutakat bonyolítanak… Akkor mit mondhatnánk azokról az érzelmi döntésekről, amiket a magánéletünkben, a családi életben, vagy a munkánkkal kapcsolatban kell meghoznunk?

  • Valóban tudni akarom? Test-bizonytalanság-érzet

    Egészségünkkel kapcsolatban számos szituációban átélhetjük a bizonytalanságot: meg akarunk-e bizonyosodni egy lelet eredményéről? Akarjuk-e hallani a diagnózist? Vajon mindig egyértelmű számunkra, hogy egy kezelés jót tesz-e, vagy éppen árt nekünk? A legtöbb embernél a bizonytalanság általában nyugtalansággal jár, ugyanis a megkérdőjelezett dolog értelmezése, igazsága, valósága felfüggesztett állapotban van: amit kétségbe vonunk, „törvényen kívülivé” válik és nehezen kezelhető számunkra

  • Függni a függetlenségtől

    A kapcsolatfüggő mindig szeretni fogja a másikat, bármit is tesz vele – a függetlenségfüggő vagy énfüggő azonban egy idő után nem fogja szeretni a másikat, bármit is tesz érte… Miért ne lehetne a szabadon, szeretetből, valós életcélból választott kapcsolat voltaképpen a komoly belső függetlenség és erő jele? S nem lehet-e, hogy életcéljaink tisztázatlansága mögött, egónk átmeneti hullámainak kiszolgáltatva nagyon is függők vagyunk – csak épp nem a másiktól, hanem önmagunktól?

  • Az elég jó örökbefogadó szülő

    Amikor valaki szülővé válik, számtalan kapaszkodót kap, hogyan is lehet belőle elég jó szülő. Elég jó, hisz Bettelheim írásai óta tudjuk, hogy nem kell a tökéletességre törekednünk… Bár a legtöbb tanácsadói forrás a szülők saját, belső ösztönös megoldásmódjait helyezi előtérbe, egy gyermekét váró pár nemcsak a rengeteg szakkönyvből, hanem az őket körülvevő, jó gyakorlattal rendelkező családtagoktól, barátoktól is sok hasznos tanácsot gyűjthet be arra vonatkozóan, hogyan is kell, hogyan lehet a szülőséget „jól csinálni”.

  • A szkizofrénia – más szemmel. Tévhitek, sztereotípiák – és a valóság

    A szkizofrénia, magyar nevén tudathasadásos elmebetegség nemcsak a pszichiátriában, hanem mindennapos beszélgetéseinkben is gyakran felbukkanó és izgalmas téma. A többségnek azonban nincs módja valóságos képet kapni a szkizofrén betegről, így előítéleteinket mozgósítjuk… Előítéleteinknek természetesen oka van. Ami eltér a szokásostól, idegen, az feltűnést kelt – igyekszünk meg is különböztetni és távol is tartani magunktól. Végül is: ki tudja, mire számítsunk?

ÉS MÉG: Bizonyosság mindenáron? – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Kórkép a bizonytalanságrólSzerelmeim és „idegeneim”Betegesen normális? A populizmus pszichológiája • A mai korszellem kedvez a szélsőségeknek?Jelentés az út szélérőlTáncolni kell!Mi mire való? A tárgyakról való tanulás kisgyermekkorban • Vélemény első látásraA leszokás nem akaraterő kérdése!Devizahiteles zsákutcák • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Valóban egyik napról a másikra történne a leszokás? Valóban csak akaraterő kérdése az egész?

A felelősség hárítása igen megterhelő úgy a környezet, mint a kapcsolatban élő felek számára. 

A tény, hogy ugyanazt kapjuk, amit a másik magának is vett, a megajándékozott szemében megnöveli az ajándék értékét.

Van, akinek meggyőződése, hogy három pálinka után a társaság fénypontja lesz belőle.

A menedzserek többsége egyszerűen túlbecsülte a vásárlói elégedettséget, ami a marketing-döntések jelentős részénél a realitással való kapcsolat elvesztését vonja maga után....

Azok a csecsemők, akik visszafogottabbak és félénkebbek, kisebb eséllyel hajlandóak arra, hogy új ízeket próbáljanak ki.