Jelenlegi hely

Mi van a másik fejében?

Elmeolvasásnak nevezzük azt a képességet, mely segít abban, hogy megértsük, mi van a másik fejében.

Pillanatról pillanatra önkéntelenül és szándékosan érzékeljük, felfogjuk, elemezzük, elképzeljük, mi van a másik fejében. 

Szerző: 

„Érzelmi ragály”

Ez az egyik legelemibb mechanizmus, ami révén megérezzük, hogy mit él át a másik. Az érzelmi ragály során a másik érzelme automatikusan átragad ránk, és ugyanazt érezzük, mint ő. Például fájdalma hatására mi is összerándulunk, undora hatására mi is undort érzünk, gyönyöre látványára mi is felizgulunk… Az érzelmi ragály révén úgy ismerhetem meg, mi van a másik fejében, hogy automatikusan ugyanazt élem át. A másik állapota és a saját állapotom között nincs különbség.
Az idegrendszernek egy bizonyos fokú érettségére van szükség ahhoz, hogy valaki képes legyen az érzelmi ragály révén benne fellépett heves érzelmek gátlására, s a saját és a másik lelki állapotának elkülönítésére. Aki erre kevésbé képes, a másik szenvedése benne is nagy szenvedést vált ki, és szenvedő szeretteinek nehezen segít, mert egyfajta támadásnak éli meg azt a fájdalmat, amit szenvedésükkel neki okoztak. Ez különösen nagy probléma olyan esetben, ha a szenvedő személy ki van szolgáltatva annak, aki a másik gyötrelmei által okozott fájdalmat nem képes szabályozni. Például szülők, akik nem viselik el gyermekük szenvedését, vagy orvosok, ápolók, akik a szenvedő páciensekkel nem bírnak együtt lenni, mert a páciens kínjai bennük is nehezen viselhető szenvedést okoznak…

Ezt az elvet, hogy a másik szenvedése nekem is szenvedést okoz, a szenvedést okozó dolgokat pedig jobb elkerülni, ellensúlyozza egy másik mechanizmus, amit empátiás törődésnek neveznek - ami az arra való késztetés, hogy a másik szenvedésén enyhítsünk. Ha ez sikerrel jár, akkor az érzelmi ragály mechanizmusa révén a másik által bennünk kiváltott szenvedés is csökken. Azonban az empátiás törődés jutalmazó jellege nem pusztán a szenvedés csökkentéséből fakad. Úgy tűnik, hogy a másikkal való törődés önmagában örömöt okoz...

Az elmeolvasás

Az empátiás ragály mellett van egy másik automatikus mechanizmus, amelynek segítségével elménk – anélkül, hogy tudatában lennénk, anélkül, hogy döntést hoztunk volna erről, – folyamatosan „kiszámolja” a közelünkben lévő élőlények valóságról alkotott vélekedéseit, szándékait, terveit, érzéseit…

Képesek vagyunk szándékosan, tudatosan is olvasni mások elméjében. Elmeolvasásnak nevezzük azt a képességet, vagy képességek egy csoportját, melyek segítenek abban, hogy megértsük, mi van a másik fejében. Az elmeolvasás összetett folyamat, amely több különválasztható alegység együttes tevékenysége esetén a leghatékonyabb. A másik érzelmeinek arckifejezésről, testtartásról, hangszínből való olvasási készsége, beszéde, írott szövege direkt és indirekt üzeneteinek megértési képessége (irónia, utalás, stb.) – mind fontos szerepet játszanak a másik megértésében…

De vajon miért is olyan fontos megértenünk, hogy mi van a másik fejében? Az egyik legelfogadottabb nézet szerint azért van erre szükségünk, hogy megértsük, és előre tudjuk jelezni a másik viselkedését. Tudatelméleten azt értjük, hogy a másik viselkedését szándékai, vágyai, érzelmei, tervei alapján képesek vagyunk megérteni, illetve előrejósolni. Ez a képesség segít nekünk abban, hogy komplex helyzetekben megértsük a többi ember célját, szándékát – és ez segít abban, hogy a legmegfelelőbb döntést hozzuk saját céljaink és szándékaink eléréséhez.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 4. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2017 október–novemberi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. október–november

  • Nem szeretek dönteni... – Az elbizonytalanodás lélektana

    Mindennapjainkat apróbb-nagyobb döntések szövik át. Lehet, hogy többségüket nem is éljük át igazán, mert nem töltünk órákat egy hűtőpult felett a gyümölcsjoghurtokat válogatva. Arról viszont többen beszámolhatnának, hogy egy cipő vásárlásakor valóságos beszerzőkörutakat bonyolítanak… Akkor mit mondhatnánk azokról az érzelmi döntésekről, amiket a magánéletünkben, a családi életben, vagy a munkánkkal kapcsolatban kell meghoznunk?

  • Valóban tudni akarom? Test-bizonytalanság-érzet

    Egészségünkkel kapcsolatban számos szituációban átélhetjük a bizonytalanságot: meg akarunk-e bizonyosodni egy lelet eredményéről? Akarjuk-e hallani a diagnózist? Vajon mindig egyértelmű számunkra, hogy egy kezelés jót tesz-e, vagy éppen árt nekünk? A legtöbb embernél a bizonytalanság általában nyugtalansággal jár, ugyanis a megkérdőjelezett dolog értelmezése, igazsága, valósága felfüggesztett állapotban van: amit kétségbe vonunk, „törvényen kívülivé” válik és nehezen kezelhető számunkra

  • Függni a függetlenségtől

    A kapcsolatfüggő mindig szeretni fogja a másikat, bármit is tesz vele – a függetlenségfüggő vagy énfüggő azonban egy idő után nem fogja szeretni a másikat, bármit is tesz érte… Miért ne lehetne a szabadon, szeretetből, valós életcélból választott kapcsolat voltaképpen a komoly belső függetlenség és erő jele? S nem lehet-e, hogy életcéljaink tisztázatlansága mögött, egónk átmeneti hullámainak kiszolgáltatva nagyon is függők vagyunk – csak épp nem a másiktól, hanem önmagunktól?

  • Az elég jó örökbefogadó szülő

    Amikor valaki szülővé válik, számtalan kapaszkodót kap, hogyan is lehet belőle elég jó szülő. Elég jó, hisz Bettelheim írásai óta tudjuk, hogy nem kell a tökéletességre törekednünk… Bár a legtöbb tanácsadói forrás a szülők saját, belső ösztönös megoldásmódjait helyezi előtérbe, egy gyermekét váró pár nemcsak a rengeteg szakkönyvből, hanem az őket körülvevő, jó gyakorlattal rendelkező családtagoktól, barátoktól is sok hasznos tanácsot gyűjthet be arra vonatkozóan, hogyan is kell, hogyan lehet a szülőséget „jól csinálni”.

  • A szkizofrénia – más szemmel. Tévhitek, sztereotípiák – és a valóság

    A szkizofrénia, magyar nevén tudathasadásos elmebetegség nemcsak a pszichiátriában, hanem mindennapos beszélgetéseinkben is gyakran felbukkanó és izgalmas téma. A többségnek azonban nincs módja valóságos képet kapni a szkizofrén betegről, így előítéleteinket mozgósítjuk… Előítéleteinknek természetesen oka van. Ami eltér a szokásostól, idegen, az feltűnést kelt – igyekszünk meg is különböztetni és távol is tartani magunktól. Végül is: ki tudja, mire számítsunk?

ÉS MÉG: Bizonyosság mindenáron? – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Kórkép a bizonytalanságrólSzerelmeim és „idegeneim”Betegesen normális? A populizmus pszichológiája • A mai korszellem kedvez a szélsőségeknek?Jelentés az út szélérőlTáncolni kell!Mi mire való? A tárgyakról való tanulás kisgyermekkorban • Vélemény első látásraA leszokás nem akaraterő kérdése!Devizahiteles zsákutcák • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Mindennapjainkat apróbb-nagyobb döntések szövik át. Lehet, hogy többségüket nem is éljük át igazán...

A kapcsolatfüggő mindig szeretni fogja a másikat, bármit is tesz vele – a függetlenségfüggő vagy énfüggő azonban egy idő után nem fogja szeretni a másikat, bármit is tesz érte...

A többség számára komoly kihívást jelent, hogy a közlekedési viszonyokra tudjon figyelni, különösen akkor, ha napi szinten több órát vezet. Ez igen gyakran olyan fokú...

Valóban egyik napról a másikra történne a leszokás? Valóban csak akaraterő kérdése az egész?

A felelősség hárítása igen megterhelő úgy a környezet, mint a kapcsolatban élő felek számára. 

A tény, hogy ugyanazt kapjuk, amit a másik magának is vett, a megajándékozott szemében megnöveli az ajándék értékét.