Jelenlegi hely

„Power posing” – A befelé sugárzó erő

Nem a hatalom fitogtatása vagy a fölénybe kerekedés a cél, hanem a saját képességeinkbe vetett hit és az önbizalom megerősítése

A nonverbális viselkedés szakirodalmának nagy részével ellentétben Cuddy és munkatársai  nem arra kerestek választ, mit kommunikálunk magunkról mások felé, amikor így vagy úgy viselkedünk, hanem arra, hogy mindeközben milyen változások történnek a testünkben és a gondolkodásunkban. Hatalmas különbség!

 

Szerző: 

A kutatók régóta tisztában vannak azzal, hogy a legkülönfélébb állatfajoktól az emberszabásúakon át az emberig az élőlények bizonyos expanzív, erőt vagy agressziót kifejező pózokkal, mozdulatokkal fejezik ki dominanciájukat. A hím páva kiterjeszti a farktollait, hogy lenyűgözze a nőstényt; a nőstény hattyú felágaskodik és a szárnyával csapkod, hogy elijessze a fiókáit fenyegető embert. A gorilla mellét kidüllesztő, mellkasát öklével csapkodó képe szinte automatikusan az alfahím sztereotípiáját és az ehhez kapcsolódó asszociációkat ébreszti fel bennünk, és csupán a viselkedésük, testbeszédük alapján könnyen meg tudjuk különböztetni egy csimpánzcsapat alfahímjét is egy passzív, alárendelt hímtől. Az embernél sincs ez másként – a testbeszédünk világosan megmutatja, hogy mekkora hatalommal, önbizalommal rendelkezünk, mennyire érezzük magunkat fölényben vagy alárendelve a beszélgetőtársunkhoz képest. Olyan kutatás azonban mindezidáig nem létezett, amely azt vizsgálta volna, hogy egy erőt, dominanciát, magabiztosságot sugárzó viselkedés „visszafelé” is hat-e – azaz erősebbnek, magabiztosabbnak érezzük-e magunkat általa? Az az erő, amelyet kifelé, mások felé kommunikálunk, képes-e befelé, az érzéseink, gondolataink irányába is hatni, egyfajta befelé sugárzó erőként?

Ahhoz, hogy erre válaszolni tudjunk, először is tudnunk kell, milyen szubjektív érzések, illetve fiziológiai állapotok jellemzik azokat az embereket, akik nagy hatalommal és önbizalommal rendelkeznek. Az ilyen személyiségek neuroendokrin profilja lényegében két hormon esetében különbözik a kevésbé dominánsakétól: a tesztoszteron magasabb, illetve a stresszhormonként is ismert kortizol alacsonyabb szintjében. Általában szubjektíven is erősebbnek és magabiztosabbnak értékelik magukat; jobban ki tudják használni kognitív képességeiket, asszertívebbek, gyorsabban cselekszenek, s hajlamosabbak több kockázatot is vállalni. Mindezek alapján Cuddy és munkatársai azt a kérdést tették fel: vajon az „erős” pózok felvétele („power posing”) segíthet-e abban, hogy valóban erősnek és magabiztosnak érezzük magunkat – illetve hogy ez a fiziológiai mutatóinkban is megmutatkozik-e. A válasz egy hangos és egyértelmű igen, amelyet egy lenyűgözően egyszerű kísérlettel demonstráltak. A résztvevőket két csoportra osztották, az egyikben egy erőt sugárzó, magabiztos pózt kellett felvenniük és két percig tartaniuk, a másikban pedig ennek az ellenkezőjét. Az erős póz a nonverbális viselkedéssel foglalkozó szakirodalom alapján olyan testhelyzet, amely egyrészt expanzív, azaz nagy helyet foglal el a térből (pl. terpeszállás, csípőre tett kezek), másrészt a testtartás nyitott (pl. a kezek össze vannak fonva a tarkón). A „gyenge póz” ennek pontosan az ellenkezője: a testtartás inkább zárt, a karok vagy lábak keresztezettek, és a test összehúzódik, kevés helyet foglal el a térből. A kísérlet előtt és után is nyálmintát vettek a résztvevőktől, hogy ebből kimutathassák a tesztoszteron és kortizol szintjének változását.  Az eredmények magukért beszélnek. Az erős pózokat felvevő alanyok nem csupán nagyobb önbizalomról és kontrollérzésről számoltak be, mint a másik csoport tagjai, de a hormonszintjükben is változás mutatkozott. A tesztoszteronszintjük 20 százalékkal emelkedett, kortizolszintjük pedig 25 százalékkal csökkent a kísérlet előtti értékhez képest – azaz már kétpercnyi pózolás valódi fiziológiai változásokat okozott a szervezetükben. A másik csoport tagjai ezzel ellentétes mintázatot mutattak: tesztoszteronszintjük 10 százalékkal csökkent, kortizolszintjük 15 százalékkal nőtt, és szubjektíven is kevésbé érezték magukat magabiztosnak.

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2014. 5. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2018 április–májusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. április–május

  • „Ebből kell kihoznom a maximumot”

    Az évek során rengetegen nekem szegezték a kérdést, hogy kerekesszékkel élhet-e az ember teljes életet – bármit is jelentsen az –, és hogy honnan merítek erőt, mi vitt tovább a baleset után? Kétszínűség lenne azt állítani, hogy az ember élete egy ilyen trauma után nem változik meg, nem lesz nehezebb, de el kell fogadni a megváltoztathatatlant: majdnem meghaltam, de élek.

  • Miért nem járt pszichoterápiába Harry Potter?

    Ha valaki nem ismeri Harry Potter világát, ha nem olvasta s nem látta filmen sem, valószínű, hogy egy-két dolgot mégis tud róla. A történetből Harry olyan kapcsolatait emelem ki, melyek azt mutatják meg, hogyan tudta megőrizni elméjének integritását, épségét, miért nem tört össze és miért nem szorult mentális segítségre az évek során.

  • Filozofáló gyerekek?

    Lehetnek-e bölcsek, szerethetik-e a bölcsességet a gyerekek? A filozófia ugyanis eredetileg a bölcsesség szeretetét jelentette… A filozófia nem olyan, mint például a matematika, ahol gyakran hallunk zseniális csodagyerekekről. Matematikai gyerekzsenik vannak, filozófiai gyerekzsenik nincsenek.

  • „Na, most menjek vagy maradjak?”

    Az évek során rengetegen nekem szegezték a kérdést, hogy kerekesszékkel élhet-e az ember teljes életet – bármit is jelentsen az –, és hogy honnan merítek erőt, mi vitt tovább a baleset után? Kétszínűség lenne azt állítani, hogy az ember élete egy ilyen trauma után nem változik meg, nem lesz nehezebb, de el kell fogadni a megváltoztathatatlant: majdnem meghaltam, de élek.

  • Érzem, ha várom – A test az elmében

    Amikor este mezítláb a hálószobába menet véletlenül belerúgunk a küszöbbe és csillagokat látunk a fájdalomtól, teljesen biztosak vagyunk abban, hogy a fájdalom a lábujjunkban van. Ám egészen konkrétan lokalizálható fájdalmat, viszketést amputáció után is sokan éreznek rövidebb-hosszabb ideig az eltávolított végtagban, ami egyértelműen mutatja azt, hogy a fájdalom az elmében (ha úgy tetszik, az agyban) születik.

  • /ul>

ÉS MÉG: A legreziliensebb ember – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Az önbizalomról – kicsit másképp„Naponta elforintosítjuk a hálánkat” – Interjú Oláh Attila professzorral • Reziliencia – a rugalmas ellenálló képesség Erkölcsi dilemmákA leválásról és az elengedésrőlSzilikon, szeretlek!A végzet asszonyaiMit öröklünk és mit nem? – Genetika/genomika és epigenetika 2. • Metabolikus memóriaTANTUdSZ – egészségnevelés kortárs-oktatássalA tiltott gyümölcs tudományaA mesterséges intelligencia és a pszichológia • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Mitől lesz a vérfagyasztó sikoly igazán vérfagyasztó? A válasz nem a hangerőben, hanem a frekvenciában rejlik.

A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma  a Kincsek a város alatt c. kiállításához kapcsolódóan irodalmi pályázatot hirdet.

A szexizmus a megkülönböztető bánásmód számtalan formáját eredményezi, szélsőséges esetben legitimizálja a nők elleni erőszakot

Az ajakméretet 50 százalékkal szükséges növelni ahhoz, hogy – legalábbis saját szemünkben – az ideális méretet elérjük.

A kooperatív kommunikációs feladatok során a kutyák viselkedése sokkal jobban hasonlított a gyerekekére, mint a csimpánzoké.

A legtöbb kultúrában helyet kapnak a halálközeli élmények.