Jelenlegi hely

Nem létező ismerősök

„A közösségből kiszakítva élni rossz és szorongató”

A mai világban, ahol a szoros, együtt élő közösségek már jó ideje felbomlottak – hiszen már nem feltételei a túlélésnek, mint az őskorban, – és az emberek néhány fős családokban, vagy éppen magányosan élnek, itt állunk a kőkorszakból örökölt lelkünkkel. Azokkal a pszichés reflexekkel, amelyek azt sugallják, hogy a közösségből kiszakítva élni rossz és szorongató; az embernek a lelki nyugalomhoz, biztonságérzethez társas kapcsolatokra van szüksége.

Mindannyiunknak jó néhány közeli ismerőse van: nemcsak a nevüket és a foglalkozásukat tudjuk, hanem azt is, hogy ki a párjuk, hány gyereket nevelnek, hol voltak nyaralni, minek örülnek, és mi az, ami éppen bántja őket. Közülük azonban sokakat csak mi ismerünk, nekik még arról sincs tudomásuk, hogy mi a világon vagyunk. Ismerőseink közül többen persze igencsak akadályoztatva vannak a barátkozásban, hiszen ahhoz legalább létezniük kellene…  Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4 /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} A milliószor idézett történet szerint – mely valószínűleg nem egyéb városi legendánál – negyedszázaddal ezelőtt Magyarországon gyűjtés indult egy brazil szappanopera főhősnője, Isaura kiszabadítására a rabszolgasorból...

Az evolúciós lélektan alaptétele, hogy az emberi agy s pszichés működéseink sora ahhoz a környezethez alkalmazkodott, amelyben fajunk hosszú-hosszú ideig, évek tízezrein át élt. Ez pedig lényegesen különbözött a maitól! Az emberek zárt, kis közösségek tagjaiként élték le az életüket, és – bár talán különösen hangzik, hogy ezt is említenünk kell – virtuális világ nem volt, amit maguk körül láttak, az tényleg létezett: akikkel nap mint nap találkoztak, valóban az ismerőseik voltak.
A mai világban, ahol a szoros, együtt élő közösségek már jó ideje felbomlottak – hiszen már nem feltételei a túlélésnek, mint az őskorban, – és az emberek néhány fős családokban, vagy éppen magányosan élnek, itt állunk a kőkorszakból örökölt lelkünkkel. Azokkal a pszichés reflexekkel, amelyek azt sugallják, hogy a közösségből kiszakítva élni rossz és szorongató; az embernek a lelki nyugalomhoz, biztonságérzethez társas kapcsolatokra van szüksége.
Tiszta szerencse, hogy ezt a kőkorszaki lelket viszonylag könnyű átverni. Elég, ha mutatunk neki néhány rendszeresen visszatérő, mozgó, beszélő emberi alakot, és máris megnyugszik: jól van, minden rendben, társaságban vagyunk, nem vagyunk magányosak. Az a meghökkentő, hogy hiába tudjuk az eszünkkel, hogy a tévében megjelenő alakokkal valójában semmiféle kapcsolatunk sincsen, mégis olyan érzelmi reakciókat adunk rájuk, mintha valódi ismerőseink volnának.
 
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2011. 3. számában olvasható

 

A Mindennapi Pszichológia
2019 április–májusi számában
ezekről olvashat:

2019 április–május

  • „Átjössz dumálni? Úgy kivagyok…” – Együttes rumináció a baráti kapcsolatban

    A barátok közötti egyenrangú kapcsolatban kiemelt szerepet kap egymás kölcsönös segítése, támogatása – ennek egyik legfontosabb módja egymás problémáinak megvitatása, átbeszélése. A közeli kapcsolatok nyújtotta intimitás alapvető emberi szükséglet. Nem mindegy, hogy ez az intimitás egy baráti kapcsolatban min alapul: negatív érzéseket előhívó, szinte vég nélküli közös rágódáson, ami bár megszilárdítja a barátságot, de rosszabb hangulathoz vezet, vagy olyan önfeltáráson, ami szélsőségektől mentesen segíti a problémák kommunikációját.

  • Agyunk öregedése

    Vannak, akikben szorongást kelt a gondolat, hogy az időskorral olyan gyógyíthatatlan betegségek alakulhatnak ki, mint például az Alzheimer-kór; vagy a fizikai képességek olyan mértékben korlátozódhatnak, hogy még a sarki élelmiszerüzletbe is kihívás eljutni. Nyugtalanító lehet a közelgő elmúlás gondolata is. Mások szerint az öregedés egyértelmű jele a bosszantó lassulás, feledékenység, a jelentéktelennek tűnő problémák felnagyítása, a beszűkülés, a körülményeskedés. Ugyanakkor optimista, pozitív gondolatok is megfogalmazódnak az öregedéssel kapcsolatban…

  • Pszichodinamikus terápiák

    A köznyelvben gyakran használjuk ezeket a kifejezéseket: analizálom magamat, elfojtottam a vágyaimat, kivetítettem másokra valamit, a tudattalanom üzent nekem. De mit is jelentenek ezek a szófordulatok? Tudjuk, hogy valahonnan Freudtól és a pszichoanalízisből eredeztethetők – de vajon értjük-e pontosan a 21. században a pszichoanalitikus gondolkodás lényegi elemeit, és tudjuk-e használni azokat problémáink kezelésében? Van-e értelme a mai kor emberének pszichoanalízissel vagy pszichodinamikus terápiákkal foglalkozni?

  • Lehet-e a függőséget gyógyítani? Az addikciós zavarok terápiás kihívásai

    Rögtön az egyik legjelentősebb kérdés: motivált-e a kliens a változásra? Merthogy nemritkán tapasztaljuk azt, hogy bár az illető eljön a rendelésre, voltaképpen nem saját elhatározásából, hanem a környezeti nyomásnak eleget téve jelent meg. A függőség ugyanis Janus-arcú zavar: egyfelől elvesz az egyéntől (pl. kapcsolatokat, munkahelyet, fizikai és mentális egészséget), másfelől azonban jutalmazza is. Szorongást old, menekülési útvonalat biztosít számára, kielégíti pillanatnyi intimitás-szükségletét, vagy éppen izgalomban tartja, stimulálja.

  • „Az okos ember lavórba lógatja a lábát!”

    Elsőként kapják a történeteket az átélt kínzásokról, megerőszakolásról, brutális férjekről, menekülésről, félelemről, megaláztatásról. De nincs idő megemészteni a hallottakat, mert míg az egyik oldalukon mesél az események elszenvedője, a másik oldalon ott a terapeuta, aki várja a fordítást, hogy segíthessen. Anyanyelvi szintű nyelvtudás, kulturális-szociológiai ismeretek, problémamegoldó-és beleérző képesség, precizitás, és ütésálló mentális felkészültség. Ennyi kell, és az ember máris terápiás tolmács…

ÉS MÉG: Élmény fénytörésben – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa – Hírek • Egy kattintásra a boldogságMiért rágódunk?„Átjössz dumálni? Úgy kivagyok…” – Együttes rumináció a baráti kapcsolatban • Jó-e nekünk a nosztalgia?Tények és érzelmek a vitábanHiszem, ha mondomMiből lesz a felnőtt agy? – A serdülőkort nem átvészelni, hanem megérteni kell • Nem elrontották – így született. Az ADHDAgyunk öregedéseDepresszió vagy hormonbetegség? • A PSZICHOTERÁPIÁRÓL – MINDENKINEK • Pszichodinamikus terápiákA munka örömeVirtuális virtuózokLehet-e a függőséget gyógyítani? – 2. rész • „Az okos ember lavórba lógatja a lábát!” Neked főztem, egyél még! – A feeder, aki kórosan „zabáltat” • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A cuki állatokat bemutató videók és fényképek egyik legnagyobb jótéteménye, hogy megnevettetnek, de legalábbis mosoly

E színházban a bántó hangvétel, a mentális terror is a „művészi kelléktár” része. Mi áll az arrogancia hátterében?

Az emberi életet régebben jellemző „nagyszabású hullámhegyekből és -völgyekből alig észlelhető fodrozódás” lett.

Amikor ugyanis eszik, ő győzi le a világot, ellenkező esetben a világ győzi le őt. És ez hatalmas különbség.

A párválasztással kapcsolatban rengeteg íratlan szabályunk van, mely „előírja”, mi illendő és elfogadható környezetünk számára – ilyen például az idősebb férfi, fiatalabb nő...

Hogyan ismerhetjük fel egészségtelen - vagy angol szövegekben gyakran mérgezőként (toxic) emlegetett - kapcsolatainkat?