Jelenlegi hely

Ösztönző példák - Romazsaruk

Pszichológusszemmel a ROMAZSARUK című dokumentumfilmről
A Romazsaruk elgondolkodtat – s a gondolkodás a sztereotípiák legfőbb ellensége

Ha a néző eljut odáig, hogy meglepődjön saját meglepettségén, ha rájön, mennyire abszurd dolog, hogy elképed azt látván, hogy a romák pont olyanok, mint a nem romák, akkor közelebb jut ahhoz, hogy felismerje, sztereotípiákban gondolkodik. A sztereotípiáktól való megszabadulásnak éppen az a legfontosabb mozzanata, hogy megértsük: a rabjai vagyunk. Ha rájövünk, hogy nem igaz, hogy nem kell gondolkodnunk, már meg is tettük a döntő lépést azon az úton, mely kivezet a gondolati sablonok sivár labirintusából. 

„Egyáltalán nem lepne meg bennünket, ha azt olvasnánk, hogy Japánban állva alszanak és fekve imádkoznak – viszont mélységesen megdöbbentő, ha azt olvassuk, hogy a japáni  ember felszáll a japáni villamosra és szakaszjegyet vesz” – írta Szerb Antal a Nyugatban egy japán novellaantológiáról szóló ismertetőben.

A szörnyű az, hogy nemcsak a bolygó másik felén élőkről nem tudjuk elképzelni, hogy éppen olyan emberek, mint mi, hanem sokszor azokról sem, akikkel egy hazában élünk. A sztereotípiák – az előre gyártott gondolati sablonvélekedések – használata sok fáradságos gondolkodástól kíméli meg az embert, de megkíméli attól is, hogy megértse az őt körülvevő világot.
A sztereotip gondolkodás megbillentésére, a kíméletlen automatizmussal felbukkanó előítéletek egyeduralmának megtörésére tett minden kísérlet hasznos. Mindegyikre szüksége van a társadalomnak. S a Romazsaruk című dokumentumfilm pontosan ilyen kísérlet.
Tanulságos elgondolkodni, miért is olyan érdekes ez a film. Hiszen semmi különös nem történik benne: egy érettségiző lány rendőrnek szeretne továbbtanulni, egy fiatalember rendőrként szolgál, egy valamivel idősebb, a rendőrségtől korkedvezménnyel nyugdíjba vonult férfi pedig azon gondolkodik, hogy újra munkát vállalna a szervezetnél. A legesleghétköznapibb történetek. Miért nézzük mégis úgy, mint valami szenzációt? Nos, pusztán csak azért, mert ez a három ember cigány.
Ha a néző eljut odáig, hogy meglepődjön saját meglepettségén, ha rájön, mennyire abszurd dolog, hogy elképed azt látván, hogy a romák pont olyanok, mint a nem romák, akkor közelebb jut ahhoz, hogy felismerje, sztereotípiákban gondolkodik. A sztereotípiáktól való megszabadulásnak éppen az a legfontosabb mozzanata, hogy megértsük: a rabjai vagyunk. Ha rájövünk, hogy nem igaz, hogy nem kell gondolkodnunk, már meg is tettük a döntő lépést azon az úton, mely kivezet a gondolati sablonok sivár labirintusából. A Romazsaruk elgondolkodtat – s a gondolkodás a sztereotípiák legfőbb ellensége.
Ám magukra a hátrányosan megkülönböztetett csoport tagjaira is ráfér, hogy egy kicsit más fényben lássák magukat. Néhány évvel ezelőtt egy amerikai pszichológus, Rusty B. McIntyre egy lélektani kísérlet során matematikai tesztet töltetett ki egyetemista nőkkel. Mielőtt a diáklányok munkához láttak volna, a kutató azt mondta, volna még itt egy egészen más feladat is, át kellene olvasni néhány szócikket, amelyek egy lexikonban jelennek majd meg. Ezzel kiosztott egy, kettő, három vagy négy rövid szöveget, mely egy-egy kiemelkedően sikeres nőről szólt. Volt azonban olyan résztvevő is, aki más jellegű – cégeket ismertető – leírást kapott. Ezek után következett a matekdolgozat – és a csoda! Azok a lányok, akik sikeres nőkről olvastak, sokkal jobb eredményt értek el, mint azok, akik nem ilyen szöveget kaptak; az előbbi csoport teljesítménye átlagosan 61% volt, az utóbbié mindössze 47%. McIntyre férfi egyetemi hallgatókkal is elvégezte a kísérletet, az ő teljesítményükre a női életrajzok semmilyen hatással sem voltak. S ebben semmi rejtélyes nincsen: a példaképek azáltal, hogy demonstrálják: a siker igenis lehetséges, javítják a velük egy csoportba tartozók önbecsülését. Az önbizalom növekedése pedig a szorongás csökkentésével segíti elő a jobb eredmények elérését. A Romazsaruk pontosan ilyen ösztönző példákat mutat fel a cigányságnak. Ezekből pedig minél több kellene – filmen is, az életben is.

 

Ez is érdekelhet

Akkoriban a dolgoknak még magától értetődő módon volt tétje, súlya, jelentése.

A mozgáskorlátozottak életét megnehezítő akadályoknak csak egy része fizikai jellegű, nagyon sokszor a többi ember hozzáállása jelenti az igazán súlyos problémát.

Az önigazolás, bármilyen meglepő, csodás dolgokat tarthat fent az életünkben, ám gyakran megrázó vagy förtelmes következményei lehetnek.

Sokszor érezzük azt, hogy vitapartnerünkkel valójában nem is ugyanarról vitatkozunk.

A nevekkel kapcsolatban misztikus, babonás hiedelmek, vagy inkább érzések élnek bennünk, még ha nem is tudunk róluk…

A tetoválást viselők nagy része sokáig győzködi magát arról, hogy jó döntés volt magára varratnia az adott mintát.