2022/5 lapszám Traumáink

Ízelítőül: 

Traumafeldolgozás szemmozgások által 

Sokunkat érnek olyan események, amelyek traumatikus erővel hatnak ránk. Az is megesik, hogy a múltbeli traumák megnehezítik a jelen mindennapjait, életvezetésünket. Hogy a múltat múlni hagyjuk, és elveszítse felettünk gyakorolt gyötrelmet okozó hatalmát, létezik egy technika, az EMDR, amelynek gyakorlásával - egy szakképzett terapeuta vezetésével -, felülemelkedhetünk rajta, és átírhatjuk életünk forgatókönyvét, narratíváját. Amikor Francine Shapiro gondterhelten, sötét gondolataitól űzve rótta a köröket egy parkban még nem is sejtette, hogy hamarosan kulcsfontosságú felfedezést tesz a traumafeldolgozás berkeiben. Ahogy szorongató gondolataiba merült és közben a parkot nézte, szeme ide-oda mozgott, majd arra lett figyelmes, hogy fokozatos megkönnyebbülést érez. Vajon mire jutott az ismert pszichológus, és miben rejlik ez a traumafeldolgozási módszer? 

A gyerekek és a gyász

Ahhoz, hogy segíteni tudjunk a gyászolóknak - akár gyerekek, akár felnőttek -, ismernünk kell magát a gyászfolyamatot, ami időben elhúzódó krízis. A krízisek velejárója pedig a megemelkedett stresszszint, a szorongás, az elkeseredettség, a frusztráció, esetleg a düh vagy a bűntudat. A gyászkrízis érzelmi intenzitása hullámzó, a legnagyobb segítség ennek elviseléséhez a türelem és a megértés. A gyerekek gyászfolyamata eltérő a felnőttekétől.  Ők az első sokk után látszólag visszatérnek gyermeki életükhöz, játszanak, nem mutatnak feltétlenül szomorúságot. Sokszor késleltetetten, akár egy-két hónap után fogják fel, hogy a halál végleges, vagyis a szeretett elhunyttal már tényleg nem fognak találkozni, nem tér vissza onnan, ahová ment. Egyik fontos őszi ünnepünk a halottak napja, talán ezért is érdemes elgondolkozni a halál, a gyász gondolatkörén. 

„Ne akarjuk elfojtani a szorongásainkat”

Al Ghaoui Hesna jogi dimplomát szerezve vált külpolitikai újságíróvá, több mint húsz országból, köztük háborús övezetekből tudósított. Szír édesapja révén otthonosan mozog a Közel-Keleten is. A Gázai övezetben forgatott tudósítása bekerült a Monte-carlói Televíziós Fesztivál döntős alkotásai közé. „A stressz kezelésének nem az a legjobb módja, ha csökkentjük vagy elkerüljük, hanem hogy másképp gondolunk rá és összebarátkozunk vele” – írta Hesna Félj bátran! című könyvében, amelyben traumatikus események túlélőit, hiteles szakembereket és világhírű szociálpszichológusokat kérdezett arról, hogy a félelem hogyan formálja át a lelkünket és a testünket, illetve miként hat a viselkedésünkre, hogyan alakítja a szokásainkat. Új szenvedélyéről, a félelem és a poszttraumás növekedés kutatásáról, legújabb kötetéről és a közeljövő feladatairól beszélgettünk vele nagyinterjúnkban. 

Miben különbözik a nők és a férfiak szenvedélybetegsége?

Vélhetően egyetlen pszichiátriai diagnózis sem eredményezett még annyiféle megítélést, mint a függőség. Miközben a porlepte, morális modell hívői szerint a szenvedélybetegség nem más mint erkölcsi defektus, az úgynevezett önmedikalizációs modell fennen hirdeti, hogy valamilyen elakadás, pszichiátriai vagy pszichológiai természetű probléma öngyógyítási kísérlete a szerhasználat. Ahogy finomodott a függőségről való tudásunk, úgy vált egyre egyértelműbbé, hogy az addikció nem homogén massza, hanem bizonyos pszichológiai, biológiai és szociális szempontok mentén nyer jelentést. Így az olyan egyértelmű különbség, mint a nemünk is szerephez jut a szenvedélybetegség sajátos arculatának kialakulásában, a nők és a férfiak függősége ugyanis sokban eltér egymástól. 

A tartalomból: A gyerekek és a gyász • Nyolc nevelési alaptípus • A szerelem háromszögelmélete • Új keletű pánszexualitás? • Szülőtámogató csoportok a Vadaskert Kórházban • Hogy segítenek a gyászban a ruhák? • Meg kell-e tervezni egy karrier végét? • Mindennapok mágiája • Az atipikus az új normális? • Fénykeresés a sötétben • Az elbizonytalanodás lélektana • Szégyen és kötődés • A cölibátusról érintőlegesen