2022/1 lapszám Kapcsolatok
További információk
Termékleírás
A főszerkesztő jegyzete
„No man is an island”
Bizonyára mindenki emlékszik arra az izgalomra, amikor gyermekkorában bújócskázott. Nem tudom, más hogy volt ezzel, de én nemcsak izgultam a játék miatt, hanem rendszerint nagyon féltem is közben. Amikor elbújsz, teljesen egyedül maradsz, hallod a szívverésed és a lélegzetvételedet, miközben tulajdonképpen a játék lényegével szembeszállva azt a pillanatot várod, hogy valaki végre rád találjon.
A gyerekek fejlődésük során folyamatosan és fokozatosan gyakorolják az egyedüllétet és a leválást a szülőkről, de ez a leválás nem jelenti azt, hogy egyedül boldogulnak tovább az életben, hanem azt, hogy új kötődéseik és kapcsolataik formálják tovább az életüket. Az eredeti családjukban betöltött helyük pedig alapvetően befolyásolja a későbbi kapcsolataikat, konfliktuskezelési szokásaikat, szerepeiket és értékeiket.
„No man is an island”, vagyis senki sem különálló sziget – állítja a szállóigévé vált verssor. Ezt semmi nem igazolja jobban, mint maga a tudomány.
A testtel, lélekkel és elmével foglalkozó diszciplínák pontosan leírják, hogy az emberi lény a születése után csak úgy él túl és úgy fejlődik, ha különböző ingerek és hatások érik. Az agy fejlődését a tapasztaláson alapuló tanulás és a környezetből származó impulzusok irányítják, leginkább a kötődések talaján alakítva azt. A kisgyermekkori szimbiotikus kapcsolatból való első igazi kilépés a dackorszakban kezdődik, ami rendszerint a szülőket is érthető módon megviseli.
Az elkerülhetetlen leválási folyamatban pedig két erő csap össze egyszerre egymással: az egyén autonómiára való törekvése és a családi összetartozás felé való megfelelés.
Emlékszem, évekkel ezelőtt óvodás gyerekemért mentem egy születésnapi zsúrra. Amikor odaértem és meglátott, megijedve odarohant hozzám, és azt mondta: „Anya, én olyan jól éreztem magam, hogy teljesen elfelejtettelek. Nem baj, hogy teljesen elfelejtettelek?”
Az autonómia érzése szorongással is jár, ami talán a gyerekkori bújócska játékban is tetten érhető, és végigkíséri az életünket. Ez a szorongás nem feltétlenül rossz, inkább felkészít minket arra, hogy a kapcsolatainkban a helyünkre kerülhessünk.
Tárnok Zsanett
