Kedves Pszichológus! Régóta küzdök magamban a gondolattal, hogy talán antiszociális személyiségzavarom lehet, nincsenek érzelmeim, hazudozok, agresszív vagyok, és fáradt már attól, hogy a normális ember látszatát kell tettetnem nap mint nap, érdekes, hogy a szociopaták elvileg jól érzik magukat a bőrükben, én viszont utálom, hogy egy gép vagyok, hogy nincs rám semmi hatással, féltékeny vagyok az emberekre, hogy nekik vannak érzéseik, tudják élvezni az életet.
Tudom, hogy jelenleg a szociopátián nem lehet segíteni, és jobb elkerülni az olyan embereket, mint én, viszont azt nem tudom, hogy magamat hogyan kerüljem el, borzasztó belegondolni, hogy így kell leélnem az életem, hiszen úgy gondolom, valahol az élet értelme a szeretet, a család, az érzések. Nekem ezekről le kell mondanom, és elfogadnom, hogy számomra a borzalom jutott, de ezt nem tudom, hogyan tegyem. Tényleg nincs ebből semmilyen kiút, valamilyen fejlesztő terápia, vagy végezzek magammal, mert elfogadni ezt máshogy nem tudom? Válaszát előre is köszönöm, Andrea
Kedves Andrea!
Az Ön által leírt tulajdonságok valóban a szociopata karakter sajátjai. Ugyanakkor az a tény, hogy ezek miatt szenved és szívesen szabadulna ebből a börtönből, jelzi, hogy a terápiás munkának nagyon is helye van. Egyrészt fontos visszafejteni, hogy a nárcisztikus egovédelem, ami a sérülések ellen egyfajta védelmi bástyaként épült fel, miért alakult ki? Érezni veszélyes, különösen akkor, ha olyan sérülés emlékét hozza vissza, amire jobb inkább nem gondolni többé.
Arra érdemes figyelni, hogy mivel a szocipaták ügyesen manipulálnak, megtapasztalhatják majd, hogy a terapeutát is az orránál fogva tudják vezetni, ha akarják, ami számukra azt jelenti, így a terapeuta elveszítheti a szemükben a tekintélyét. A terapeuta nem lehet empatikus azzal, hogy valaki nem érez bűntudatot, megbánást, ha valakit kínoz. Azzal viszont igen, hogy oka van, annak, amiért ez kialakult, és a terápia célja, hogy ezt a gyökérokot felderítse, és gyógyítsa.
A másik fontos szempont, hogy a szociopaták hajlamosak az érzelmi konfliktusokat a tények szintjén kezelni és nem értik, ha a másik számukra irracionálisan reagál. Értenek vagy nem értenek helyzeteket, és nem érzik azokat. Ha azonban a szociopata karakter is megtapasztalja, hogy valaki így is szeretni akarja őt, és fontos számára, hogy a másik változzon, legyen az baráti vagy párkapcsolat, akkor nagyon erős hajtóerőt ad a változáshoz.
Átmenetileg ezt az elfogadást nyújtja a terápiás kapcsolat, amíg a személyes kapcsolatok is változni kezdenek. Különbség mindig akad majd az érzelmek átélésnek mélységét, minőségét illetően, de a törekvés a másikkal való összehangolódásra sok árnyalattal gazdagítja az üresség érzését.
Üdvözlettel:
E. Tóbiás Sára
