Jelenlegi hely

Cici nélkül nem alszik

Tisztelt Szakértő! Kisfiam decemberben volt 2 éves. Mivel nincs nagyszülői segítségem, magánbölcsibe próbálom szoktatni heti 2 alalommal délelőttre. 1,5 évesen már próbálkoztunk, sikertelenül. Azt javasolták, várjunk pár hónapot. Most ismét nem megy a dolog. Kisfiam okos, kiegyensúlyozott, jókedélyű, örökmozgó, imádja az életet, a játékokat. Esténként nem akar elaludni, gondolom, hogy együtt játszunk még. Rengeteget beszél, a szobatisztaság is korán kialakult. A bölcsizés azonban nem megy. A keserves sírása nem múlik el, képes 1-2 órán keresztül sírni. Nem tudják megnyugtatni, elterelni. Ilyenkor hívnak és megyek érte. Ha egyből reggel sír, nem is reggelizik, ha ebédidőben sírósabb, nem ebédel. Mikor érte megyek, mintha mi sem történt volna, elkezd játszani. Már reggel is mondja, mikor készülődünk, hogy maradjak ott vele. Itthon mesél róla, miket játszottak, emlegeti a bölcsit, a gyerekeket. Még mondja is, hogy menjünk. De mikor odakerül a sor, már a készülődésnél jönnek a krokodilkönnyek. (Sokat olvastam a témáról, beszélek vele előtte róla, gyorsan köszönök el, megigérem, hogy érte megyek... Lassan mennék vissza dolgozni, de így nem tudom, hogy fogom bölcsibe/oviba szoktatni reggeltől-délutánig, ha ez a pár óra sem megy? Az még hozzátartozik, hogy alvásnál (délben, este) cicit kér (sokan furcsálják, én sem így terveztem, de nem olyan egyszerű elvenni tőle, mint gondoltam). Cumizni nem cumizik, nincs alvókája (mindettővel próbálkoztam), engem akar alváshoz. Hogy tudom kíméletesen hozzászoktatni, hogy nélkülem (cicim nélkül) aludjon? Előre is köszönöm a válaszát!

Kedves Otília!

Nem ír róla, de fontos volna tudni, volt-e kisfiának korábban olyan tapasztalata, hogy Ön – más tennivalóira hivatkozva – rövid ideig más felnőttre (családtag, barátnő, babysitter) hagyja őt. Egy két év körüli gyereknek ugyanis véleményem szerint két dologgal kell tisztában lennie ahhoz, hogy meglépje a bölcsis létet:

–        A legfontosabb, hogy értse és meg is élje, hogy anya elmegy ugyan, de megbízhatóan visszajön. Ehhez időben apránként terhelve meg kell élje, hogy vannak időszakok, mikor az anya 1) kilép a látóteréből, 2) kilép a helyiségből, 3) átmenetileg teljesen elérhetetlenné válik, és ő, mint gyerek egy másik, ismert és megbízható felnőtt segítségével ezeket az időszakokat képes átvészelni. Ehhez az is kell, hogy lehetőség adódjék ezekkel a segítő személyekkel még a szülő jelenlétében összebarátkozni, és megtapasztalni, hogy szükség esetén ők is képesek vigaszt nyújtani, megnyugtatni, szükségleteit kielégíteni.

–        A másik szempontról meglátásom szerint sokkal kevesebb szó esik – ez pedig az, hogy hasznos, ha érzi és tudja a gyerek, hogy édesanyja nem „csak úgy” adja bölcsibe, hanem valamilyen, a szülő által hitelesen képviselhető komoly indokkal. Ez lehet az anya munkába való visszaállása, de annak sziklaszilárd hite is, hogy a kétéveseknek már a bölcsiben a helyük. Tapasztalatom szerint a kísérleti jelleggel, és még komoly tét nélkül lefuttatható heti egy-két napok emiatt futnak zátonyra – egyszerűen a gyerek és a szülő is érzi, hogy ez most nem „muszáj”.

Hcsak nem nagyon sürgető, én hagynám ezt a heti kétnapos próbálkozást, és a nyarat arra szánnám, hogy a programok közti jövés-menésben az ebéd utáni alvás észrevétlenül „cici-mentes” legyen (ekkora gyerekek azt már szokták érteni, hogy nyilvános helyzetben már nem szívesen szoptat az ember). A külső helyszínekre felajánlható helyette valami anyát helyettesítő kegytárgy, például egy anyaászagú póló, amit anya helyett szorongatni lehet. Ha az elalváshoz kapcsolódó rituálék és helyszínek kicsit rugalmasabbá válnak, és sokféle kicsi elválást élnek túl a nyáron, biztos vagyok, hogy ősszel sikerrel fogják venni a bölcsibe való fokozatos beszoktatást.

 

Üdvözlettel – Kiss Kinga

 

Problémakör: 
gyermek- és serdülő klinikai szakpszichológus
pszichológus
Share