2009-03

A kényeztetésről elsőre talán sztereotípiák jutnak eszünkbe: habos rózsaszínruhás kislány, bűbájos mosoly – aki a következő pillanatban hangosan visít és toporzékol, mert nem kapott meg valamit. Erre a szülő gyors ígérgetésbe kezd, hogy minél hamarabb leszerelje a gyermekét. De ugyanez „fiúsítva” is megjelenhet, kicsit más színezettel – erőteljesebb hangadással, ám a toporzékolás közös. Lelki szemeink előtt föltűnik a fejcsóváló középkorú hölgy bevásárlószatyrokkal – „Én bizony adnék neki egy jó nagy pofont!” Ez a felszín. De nézzünk egy kicsit a jelenség mögé, mielőtt skatulyákba dugnánk a gyerekeket, és az őket elkényeztető szülőket.

A pszichológia az utóbbi időkben minden magyar egyetemen slágerszak. Sok ezer diák dönt úgy évről évre, hogy a lélekgyógyászatot választja hivatásául. A pszichológia azonban nemcsak a felsőoktatásban, de a gyakorlati alkalmazás területén is hódít, határainkon innen és túl: mind többen és többen érzik szükségét annak világszerte, hogy problémáikkal humán segítő szakemberhez forduljanak. Vajon mitől ilyen népszerű ma ez a tudomány?  Kiből lehet jó pszichológus? Ezekre és  hasonló kérdésekre keressük a választ Dr. Bagdy Emőke klinikai pszichológussal, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárával.

Dr. Szigecsán Tamás magán-aneszteziológusként dolgozik Kalocsán – a betegekkel végletesen kiszolgáltatott helyzetben, a műtőasztalon találkozik. Szerepe szerint nem ő gyógyít, ő csak lehetővé teszi az operációt. Legalábbis ezt gondolta mindaddig, amíg el nem végzett egy képzést, ahol megtanulta a szuggesztiós technikát. Hatására megváltoztak a kimondott szavak: az oxigénből hűs erdei szellő lett, az infúzió-szúrásból infúzió-bekötés, az elektródából tappancs, a fertőtlenítőszerből pedig kellemesen hűs folyadék. Azóta furcsa dolgokra lett figyelmes – nemcsak a betegek lettek elégedettebbek, hanem a kollégák is többet mosolyognak és szívesebben jönnek ezekre a műtétekre.