Jelenlegi hely

pszichológus

Dr. Látos Melinda

2009-ben végzett a Szegedi Tudományegyetem Pszichológiai Intézetében személyiség- és klinikai pszichológia szakirányon. A Szegedi Klinikai Központ Sebészeti Klinikájának főállású pszichológusa, alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológus
Share

Chrisztó Zita

Pszichológus diplomámat az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szereztem, ahol jelenleg doktoranduszként folytatom az akadémiai munkát. A kutatásban megszerzett tudást a gyakorlatban hasznosítom, e két terület alkot számomra egy egészet. Úgy gondolom, testünk ápolása mellett elengedhetetlen a lelkünket is ápolni, figyelni rá. Gyakran csak akkor fordulunk saját belső világunk felé, amikor egy nehéz élethelyzet erre kényszerít minket, azonban megfelelő segítséggel ezekből a helyzetekből lehet igazán nagy fejlődést elérni.

Share

Kiss Laura

 

Szinte minden ember kerül élete során olyan nehéz helyzetbe, amikor úgy érzi, válaszút előtt áll, esetleg nem lát kiutat aktuális problémájából, mivel eddig biztosnak tűnő módszerei cserben hagyták. Lelki problémák és lelki eredetű testi panaszok pszichológiai gyógyításával foglalkozom. Szeretnék segíteni Önnek a probléma azonosításában és a megoldást jelentő utak megtalálásában, amennyiben úgy érzi, hogy elakadt és szívesen igénybe venné szakember segítségét a továbblépéshez.

 

Share

Miklovicz Anita

 

Célom, hogy segítsek Önnek, ha életének egy nehéz szakaszában elakadt, változtatna a kapcsolatain és közelebb kerülne önmagához. Fontosnak tartom a bizalmon, elfogadáson alapuló partneri munkát. Mindannyiunkban megvan a képesség a változásra, a személyes növekedésre. Segítek abban, hogy ezt a lehető legjobban kibontakoztassa, egy kiegyensúlyozottabb, boldogabb élet megteremtése céljából. Ahhoz, hogy beszélgetéseink minél előrevivőbbek legyenek és elérje a célját, a problémájához illesztjük azt, hogy az ülések pszichológiai tanácsadás vagy coaching formájában történjenek.

Share

Csiby Ágnes

Amikor valami rossz történik, három lehetőséged van: hagyod, hogy meghatározzon téged; hagyod, hogy tönkretegyen, de hagyhatod azt is, hogy megerősítsen.

Magánemberként és pszichológusként örök optimista vagyok. A legnehezebb helyzetekben is megtalálom azt, aminek örülni lehet és segítek a páciensnek olyan szemléletet megtalálni, hogy a mindennapokban, a küzdelmek vagy napi bosszúságok ellenére is jól érezze magát.

Share

Hámori Kriszta

Szakterület: 

Családi és párkapcsolati nehézségek, problémák esetén sokszor az nehezíti meg a változtatást, hogy nem is látjuk át, mik azok az erők, amik visszahúznak minket, és nem vesszük észre, miből meríthetnénk energiát.  Pár-, és családterápiás rendszerszemléletben dolgozó szakemberekként hisszük, hogy a kapcsolati nehézségek megoldásában segít a külső szem. Tapasztalatunk azt mutatja, ilyen esetekben nem visz előre a bűnös keresése, sokkal inkább a közös hang megtalálása lehet a cél. Ezért üléseinket Kresznerits Szilviával páros vezetéssel tartjuk, ahol minden érintett jelen van.

Share

Sallay Viola PhD

Pszichológus, családterapeuta, egészségpszichológiai szakpszichológus jelölt vagyok, emellett egyetemi oktató és kutató is. Segítői munkám során felnőttek egyéni, párkapcsolati és családi tanácsadásával, fejlesztésével foglalkozom, valamint konzultációs támogatást adok szülőknek és gyermekeiknek a csecsemőkori (0-2 év között jelentkező) etetési, alvási, viselkedéses zavarok esetén.

Share

Martos Tamás PhD

Pszichológus, egészségpszichológiai szakpszichológus-jelölt vagyok, emellett egyetemi oktató és kutató is. Segítői munkám során felnőttek egyéni, kapcsolati és csoportos tanácsadásával, fejlesztésével, támogatásával foglalkozom. Megközelítésemben ötvöződik a rendszerszemlélet szellemi tágassága, a pszichodráma spontaneitása, és a pozitív pszichológia erőforrás-fókusza.

Share

Oldalak

Feliratkozás RSS - pszichológus csatornájára