Jelenlegi hely

A pszichológus válaszol

Az alábbi rovatunkban pszichológusaink válaszolnak az Önök által feltett majdnem ezer kérdésre a gyermeknevelés, párkapcsolati problémák, önismeret és számos más nehézség tematikáját érintve. A beérkezett kérdések és válaszok a címekre kattintva olvashatók.

Share

2 hete szakított velem a párom 1 év 8 hónap után. Nem mondott konkrét indokot, hogy miért szakít velem. Miután szakított velem, másnap együtt voltunk, érzéki volt.

39 éves férfi vagyok. Életem nem úgy alakult pillanatnyilag, hogy családot alapítsak. 2 évig egyedül éltem, női házimunkára nem volt szükségem és nem is kell. Tudok főzni, mosni, takarítani, szeretem a tisztaságot. Így neveltek.

A férjem 20 év házasság után bejelentette, hogy más nőbe szerelmes. Azt mondja, döntött és a másik nőt választja helyettünk, a családja helyett. Két gyermekünk van, 10 és 16 évesek.

6 éve vagyunk együtt a feleségemmel, abból 3 éve házasak. Van 2 gyönyörű gyermekünk, a kisebbik 1,5 éves, a nagyobbik, a nevelt fiam 9 éves (de úgy nevelem, mintha a sajátom lenne, mert a vér szerinti apja nem tartja vele a kapcsolatot).

Másfél hónapja szakított velem a volt párom, eljöttem külföldre, amit ő úgy élt meg, hogy elhagyom, emiatt szakított velem, mert én nem odahaza próbáltam meg.

Létezik olyan, hogy valakinek egyszerűen nincs orgazmusa? 21 éves lány vagyok, 5 éve vagyok együtt a párommal. Igazi tiniszerelem volt ez, vele veszítettem el a szüzességem.

Legidősebb unokám (16 éves elmúlt), 2 éves korában súlyos rákos beteg lett, amikor is a mi családi házunkban élt szüleivel együtt. Teljes haj- és szemöldökhullás, kemoterápia, amerikai táplálékkiegészítők, ma teljesen egészséges, élsportoló. Kb.

Abban kérem segítségét, hogy a lehető legkevésbé fájdalmas megoldást találjam meg 13 éves lányom számára.

A párom rengetegszer hazudott nekem abban, hogy nem néz pornót. Volt fent egy társkereső oldalon, amiről elég nehezen szedte le magát. 5 éve vagyunk együtt, többször szakítottunk már, és szinte minden alkalommal társkereső oldalakra jelentkezett.

Sajnos az én meglátásaim szerint borzasztóan rossz kapcsolatban élek. Van egy párom, akivel 9 hónapja vagyok együtt, 3 hónap után össze is bútoroztunk (tudom, hülyeség volt), és  azóta együtt élünk, de szerintem már csak lakótársak vagyunk.

Oldalak

Pszichológus válaszol – kiemelt

  • A házasságom, a családi kapcsolatunk megsínyli a következő problémát mostanában, és nem tudom, hogy mit tegyek.

  • Van egy 7 éves és egy 5 hónapos kislányom. A 7 éves nem közös gyermek a férjemmel. Férjem nyugodt, türelmes, céltudatos, kitartó ember. A picit együtt akartuk, neki még nem volt eddig.

  • 15 éves vagyok, fiú, és idén szeptemberben kerültem át a szakközépiskolába. Azelőtt rengeteg volt rajtam a stressz, hogy milyen nehéz is lesz itt a tanulás és az ismerkedés.

  • Azt szeretném megkérdezni, hogy vajon páromnak miért nem alakult ki az érzelmi világa a nők
    felé? Miért szégyenlős 40 évesen? Nem beszél, szókincse nagyon

  • 15 éves fiú vagyok, most mentem új iskolába. Van pár osztálytársam, akikkel jóban vagyok, de nem mondanám MÉG teljesen a barátaimnak.

  • 16 éves fiam miatt fordultam Önhöz! Sajnos úgy néz ki, hogy egy bizonyos online stratégiai játék függőjévé vált! Kb.

  • Van egy 1 éves és egy 6 éves fiam. A nagyobbikkal kapcsolatban lenne kérdésem.

  • A lányom 16 éves és már kiskorától kezdve a mai napig a párom és közöttem alszik mindennap, pedig van külön szobája. Arra vártunk eddig, hogy magától

  • Én egy ambíciók nélküli férfi (42) vagyok. Valahogy nem érdekelt, érdekel sem a karrier, sem az aktuálisan menő vagyoni tárgyak, trendi dolgok, emiatt mindig is kilógtam a sorból.