26 vagyok, felnőttoktatásban most fogok érettségizni, a vendéglátásban dolgozom kb. 10 éve. 16 évesen otthagytam az iskolát, a szüleim már akkor sem foglalkoztak velem - apám passzív-agresszív viselkedése miatt anyámmal és testvéremmel kb. elszöktünk tőle (16 voltam), 17 évesen albérletbe költöztem, külön anyámtól, az iskolát véglegesen otthagytam. Elméletileg idén érettségiztem volna, az sem fog összejönni, középszerűen keresek, középszerűen élek, viszont külföldön (Magyarországon határhoz közeli iskolában távoktatás).
A problémám a következő lenne: úgy érzem, hogy semmiben, de tényleg semmiben nem vagyok sikeres, példának okáért relaíve sokat tanulok, mégis két tantárgyból buásra állok. Barátaim alig vannak, általában félek az emberektől.
Párkapcsolati problémáim a szexualitásban jelentkeznek, de ezek a türelmes és megértő páromnak köszönhetően eddig még nem hatalmasodtak el a mindennapjainkon, habár néha azért nyomasztó, hogy még csak ebben sem tudok teljesíteni. A konfliktusokat rémesen kezelem, nem bírok kiállni magamért egyáltalán, egyből pánikolok, sírnék, nálam a konfrontációnak nincs helye. Nagyon szerény is vagyok, ha ezt lehet így mondani, és illedelmes, próbálok mindenkivel nagyon kedves lenni, de csak mert nem tudom, hogyan kezeljem az embereket, hogyan viselkedjem, és ezt érzik, látják rajtam, hogy nem igazi a kedvességem, csak próbálok nem -A Fura- lenni (sajnos többnyire az vagyok).
Sokszor úgy érzem, hogy semmit nem tudok élvezni. Ma este tértünk haza a párommal a nyaralásunkból, és végig szorongtam, talán az új dolgok miatt, talán csak nem tudok elvonatkoztatni a mindennapi problémáktól, mindenesetre minden, de tényleg minden egy kihívásnak tűnik. Amikor a nyaralásunk alatt elmentünk valahová, nem egy kaland lebegett a szemem előtt, hanem, hogy ezen is túl kell lenni...
Körülnézek, és mindenki csinál valamit, mindenkinek van egy hobbija, szakmája, valami, amiről beszélhet, nekem semmi, már ez is frusztrál, hogy nem tudok semmit sem mondani vagy mesélni a páromnak, embereknek, üres vagyok, motiválatlan. Naponta többször átsuhan az agyamon, hogy: Hülye vagy, nem vagy jó semmire, híába is kezdesz bele.... Nem tudom kontrollálni.
Mit tehetnék, mi segítene? Már gondoltam hobbikra, de nincs időm, dolgozom, és az érettségire is tanulnom kell, ami szemmel láthatóan eredménytelen. Kiszaladok az időből, már az érettségihek sem látom az értelmét, szerettem volna egyetemre menni, de ha tényleg ennyire hülye vagyok, hogy még 12-ben is megbukok, az egyetem igen vad gondolat lenne... Úgy érzem, semmi értelme semmit csinálni, semmibe belefogni: amíg nincs végzettségem, nem akarok gyereket, de ha így folytatom, végzettségem sem lesz soha... így minek élni...??
Nem mindig voltam amúgy ilyen, de egyre inkább úgy érzem, napról napra romlik a helyzet, minden kis csalódásnál jobban összeomlok. Szükséges lenne látnom egy szakembert?