Hirdetés

"Szeretném rendbehozni a házasságomat és a szeretői viszonyt befejezni"

10 éve élek párkapcsolatban és az utóbbi időben nem működik a szexuális életünk. Én kb. mindennap szeretkeznék, de a páromnak elegendő a heti egy is. A megszokottság is eluralkodott rajtunk. Beszéltünk már a helyzetről többször is, de kardinális változás sosem következik. Orgazmusom sem volt már vele jó ideje, és orális szex sincs az ő részéről. Úgy érzem, azzal, hogy jeleztem neki, hogy többet szeretnék együtt lenni vele, csak nyomást helyezek rá és teherként éli meg. Úgy érzem, mintha nem venné elég komolyan, hogy ez problémát jelent. Nem tudom, mitévő legyek, honnan is kezdjem el a probléma megoldását. A sok visszautasítás már elveszi a kedvem az egésztől. Szeretem a férjem és mellette akarom megélni a nőiességem. 2 éve szeretői viszonyt folytatok, ott több mint tökéletes a szex. Nem is bírjuk befejezni a viszonyt, többször próbáltuk. Szeretném rendbehozni a házasságomat és a szeretői viszonyt befejezni, kérem szíves iránymutatását.


Kedves Rozina!

Köszönöm őszinte sorait. 10 év után ellaposodhat a szex, különbözhetnek az igények, nőhet a távolság. Fontos, hogy foglalkozzanak a kapcsolatukkal, melynek része a szex is. Minél nagyobb a különbség az igényeikben, annál inkább teljesítménnyé válik a szex annak számára, aki inkább kimaradna belőle. Minél nagyobb a teljesítmény kényszer, annál nagyobb az impotencia veszélye.

Feltehetőleg nemcsak a szexben vannak különbségek Önök között, lehet más a tempó, az érdeklődés, a nyitottság. Lehet, hogy a különbség – gyökereiben – mindig megvolt, de a szerelem elfedte ezeket. Mivel van még érzelem Önök között, érdemes foglalkozni a problémákkal, mely változást hozhat az életükben. Gondolja végig szexuális szokásaikat. Hogyan kezdődik egy együttlét? Ki kezdeményez? Hogyan csábítják el egymást? Milyen a kapcsolatuk az ágyon kívül? Szoktak beszélgetni? Vannak-e közös programjaik? Mik azok a helyzetek, amikor jól érzik magukat együtt? Miben számíthatnak egymásra? Mikor voltak együtt valahol? Mozi, színház, wellness, kirándulás?

Sok dolgot tehetnek kapcsolatuk javítására. Választhatnak közös programokat. Nézhetnek közösen romantikus filmeket, olyanokat is, amik válságos kapcsolatokról, szexuális kalandokról és ennek következményeiről szólnak. (Amit még mindig tudni akarsz a szexről, BUÉK, Swingerklub). A filmek kapcsán talán sikerül mélyebben is beszélniük kapcsolatukról. Ha ez sem segít, akkor érdemes lenne párterápiával foglalkozó pszichológushoz fordulniuk. Szakembert a MIPSZI oldalain is találhat.

üdvözlettel

bárdos kata

Hirdetés
Hirdetés