Világéletemben nagyon ragaszkodó lány voltam, soha egyik páromat se tudtam elhagyni, akármilyen rossz is volt a kapcsolatunk. Én társ nélkül létezni nem tudok, olyankor úgy érzem, hogy semmit nem érek, egy senki vagyok. Nincs kedvem semmihez, nem köt le semmi. 9 hónapja van egy párom, akivel eléggé zavaros a kapcsolatunk. Sajnos mi már egyszer szakítottunk, aztán 1 hét múlva újrakezdtük. Most meg pár napja megint elváltak útjaink, mert egyre jobban eldurvult a helyzet kettőnk közt. Nem tudom, hogy le merjem-e írni, mi is történt pontosan, mert nekem ez nagyon rossz és amíg élek, fájni fog. Én együtt éltem ezzel a pasival először fél évig, utána meg 2 hónapig. Szóval már kiismertük egymás jó és rossz oldalát is. Nekem már kezdettől fogva nem tetszett benne az, hogy dohányzik és sajnos iszik is. De valahogy mégis próbáltam elfogadni, mert szerettem őt, sőt még a mai napig is szeretem. Nagyon sokat veszekedtünk, főként az alkohol miatt. A barátom nagyon sokszor ittas állapotban jött haza, én meg ezt nem bírtam elviselni. 24 éves pasiról van amúgy szó, aki még szinte gyerek. Én mindig próbáltam a jó útra téríteni, mondtam neki, hogy ne igyon, ne cigizzen, mert csak magának árt vele, de ő sose hallgatott rám, mert makacs. Volt mikor megállta, hogy ne igyon, de csak pár napig, utána mihelyt történt valami vagy a munkahelyén, vagy pedig a kapcsolatunkban, ő azonnal az alkoholhoz nyúlt, mert azzal szokta enyhíteni a bánatát. Én mindent eltűrtem neki, és bár utálom a cigit is meg a piát is, ennek ellenére mégis vele maradtam. Ezek miatt voltak a veszekedések köztünk. Aztán egyre jobban eldurvult a helyzet, ő is agresszívabbá vált, főleg amikor ittas volt. Utólag már nagyon durva volt velem, erősen lelökött az ágyra, szorította a fejemet, a karomat, már csak az hiányzott, hogy megüssön. De valahogy mindig visszafogta magát. Hányszor, de hányszor volt ilyen alkalom, és én akkor se hagytam el. De most az utóbbi időben már tényleg eldurvult a helyzet, annyira, hogy már fojtogatni is akart - az volt a szerencsém, hogy vastag magasnyakú felső volt rajtam, így nem érte el annyira a nyakamat. De én sem hagytam
magam, verekedtünk szó szerint.

Már nagyon ki voltam készülve miatta, az idegeimet tönkretette a viselkedésével. Amúgy is labilis vagyok lelkileg és nagyon sok problémám van, többek közt depressziós, borderline, pánikbeteg is voltam már, és még sorolhatnám. Nekem nagyon sok lelki eredetű betegségem van. Már ki vannak készülve az idegeim 31 évesen. Annyira felhúzott engem az utolsó veszekedésünk alkalmával, hogy már nem bírtam tovább, és megszúrtam a vállát egy késsel, ami azóta is nagyon
fáj neki. Én nem akartam őt bántani, főleg nem így. De amit velem művelt, arra már nincsenek szavak. Meg a fojtogatást is mi jogon tette? Ő kezdte az egészet, miatta ment tönkre a kapcsolatunk, mert nem tud leszokni arról a hülye alkoholról. Amúgy neki is vannak lelki eredetű problémái, mert egyik alkalommal összevágta szikével a karját. Csak néztem, hogy húzza végig a kezén és nevetett rajta. De ilyeneket csak ittas állapotban szokott csinálni. Most nagyon haragszik rám, amiért ezt tettem vele, és bánni is fogom, amíg élek, de már nem tudjuk visszacsinálni. És én még ezek után is, ami történt, akkor is ragaszkodom hozzá. Amióta elváltunk, csak ő jár a fejemben, nem tudom kitörölni a szívemből. Azért
mégiscsak 9 hónap köt hozzá, meg hát együtt is éltünk. Már nagyon megszoktuk egymást. Nekem ez nagyon nehéz. Amióta elváltunk, észrevettem, hogy ő már nem akar engem. Mondta is, hogy nincs értelme ennek az egésznek, csak én erőltetem, pedig tudjuk mind a ketten, hogy nekünk ez nem megy. De én akkor is görcsösen kapaszkodok belé, mert még mindig szeretem, akármi is történt, akkor is. Belebetegedtem ebbe a kapcsolatba szó szerint. Nincs egy nyugodt percem, annyira hiányzik, hogy nem láthatom. Nem tudom, mit tegyek, hogy felejtsem el. Szerintem ő már nem szeret engem, mondjuk ezt már jó pár hónapja érzem. A tetteivel mindig bebizonyította.

Az a baj, hogy mindig is én voltam az, aki jobban ragaszkodott a párjához, hozzám senki sem ragaszkodott annyira. A pasik mindig csak bennem keresik a hibát, azt mondják rám, agresszív vagyok, pedig ez nem igaz. Ők hozzák ki belőlem a rosszat a viselkedésükkel. Nem tudom, hogy lehet kigyógyulni ebből a társfüggőségből. Kérem, adjon nekem tanácsot, mit tegyek?????????????

Kedves Marika!

Abból, hogy problémáját társfüggőségnek nevezi, illetve a felsorolt pszichiátriai diagnózisokból arra következtetek, hogy már sokat foglalkozott (talán terápiás keretek között is?) azzal, mi is lehet kapcsolódási nehézségei hátterében. A legjobb szívvel azt tudom tanácsolni, hogy ezt folytassa! Hosszú és kitartó, elkötelezett pszichoterápiás munka kell ahhoz, hogy ennyire jellemző mintázatokat meg tudjon változtatni az életében. Soraiból kitűnik, hogy erre van motivációja, hiszen szenvedést okoz Önnek az, hogy újra meg újra hasonló helyzetben találja magát: Önnek fontosabb a párja, mint amennyire a férfi ragaszkodik, illetve, hogy "kihozza" az agressziót Önből.

Egyéni terápia azért lenne hasznos, hogy megtapasztalhasson egy megtartó kapcsolatot, amelyben gyógyulni lehet, amelyben a terapeuta kibírja a nehézségeket, és lehetőséget ad a terhek lerakására, a múltbéli összefüggések meglátására (pl. milyen korai tapasztalatok, hogyan határozzák meg a jelenlegi kapcsolati mintázatait). Csoportterápiában pedig lehetősége lenne biztonságos közegben egyszerre több "tükörben" látnia önmagát, ahogy a társaihoz kapcsolódik, tanulni és fejlődni a visszajelzéseik által.

Sok mindent kell tisztáznia önmaga számára: például, hogy mit jelent az, szeretni valakit? Mit vár önmagától és a másiktól egy szeretetkapcsolatban? Fontos lenne, hogy hagyjon önmaga számára időt a "kitisztulásra": ragaszkodjon most saját magához! Kezdje el megadni magának, amit a másiktól várna: kényeztetést, kellemes perceket, feltöltő tevékenységeket - akár egyedül, akár barátokkal, más szerettei társaságában.

Üdvözlettel

Benczné Simon Sarolta