2016 nyár végén találkoztam a férfival (40) közös baráti társaságunk révén. Már ekkor kifejezte szimpátiáját. Teltek a hónapok, s kapcsolatunk egyre szorosabbá vált, mégis inkább barátságként értelmezve, de a szikra mindig is ott volt. Ahogyan megismertem, jószívű, kedves ember, emellett viszont éreztem, hogy sokszor nagyon zárkózott és részben "sérült" a lelke. Mindezek ellenére nagyon kötődött hozzám, én is hozzá, az önbizalomhiányom miatt mégsem tudtam elhinni, hogy ő tényleg engem akar. Kapcsolatunk 2017 tavaszán virágzott fel, nagyon segítőkész volt bizonyos helyzetekben, vonzódását szavakban és fizikai közeledéssel is kifejezte, én viszont konzervatív nő révén nem engedtem sokáig semmit. Ettől függetlenül kerestük egymást, rengeteget beszélgettünk, egyre inkább megismertük egymást. A barátaink nem nézték jó szemmel ezt a se veled se nélküled kapcsolatot, várták a döntést, amire én már akkor nagyon vágytam, mégsem akartam semmit elsietni, pedig az én vonzalmam is egyre inkább növekedett. 2018 februárjában szeretkeztünk először, mégsem mondtuk ki, hogy ez egy felvállalt kapcsolat, már sajnálom a sok félrekommunikálást, de nem akartam átlépni a határait. A többiek előtt ő volt a kezdeményezőbb, én a szende. Tulajdonképp hamarabb kezdtem hozzá kötődni érzelmileg, mint hogy bármiféle elköteleződést vállaltunk volna.
2018 júniusában végre történt komolyabb lépés, majd visszalépés. Elhívott az unokatestvére esküvőjére, majd nyaralni. Ekkor megkérdeztem, mit mond majd ott, ki vagyok, úgy fogalmazott, hogy a párja. Tulajdonképp erre vágytam, de ismét kontrollálva viselkedtem,
hogy nekem az esküvő hirtelen sok, de a nyaralásra utánamegyek. Ekkor indult el valami, aminek semmi jelét nem láttam. Egy héttel később szakított velem arra hivatkozva, hogy szeret, de nem szerelmes, nagyon jól érezte magát velem, vele van a baj, gyerekes és alkalmatlan a komoly kapcsolatra. Én jeleztem, hogy nem tudom egyik napról a másikra elfogadni, de tiszteletben tartom a döntését.

Ezután nem kerestük egymást, a méltóságomat védelmeztem, nem sokkal később kiderült, hogy a szakítás után szinte azonnal egy nála 14 évvel fiatalabb lánnyal kezdett kapcsolatba, akivel 3 évvel ezelőtt viszonyuk volt, a lány vőlegénye mellett, s ez a lány a férfi elmondása alapján a legjobb barátjával is összeszűrte a levet, ami miatt egy évig nem beszéltek, majd kibékültek, megbeszélve azt, hogy érte nem áldozhatják fel a gyerekkori barátságukat. Sokkolt a hír. A lány szakított a vőlegénnyel és azóta együtt élnek, s ő mintha kifordult volna önmagából, a baráti társaságból eltűnt, s olyan dolgokat csinál, amit korábban magától biztosan nem. A lány folyamatosan a Facebookon posztolja boldogságukat. Később eszembe jutott, hogy a férfi mondta, a lány év eleje óra írogat neki, de ő azt állította, már elkésett, azt is elmondta, hogy június elején találkoztak a falujukban, de nem történt semmi. Én persze gyanútlanul hittem neki, meg sem fordult a fejemben, hogy ne lenne őszinte.

Még mindig fájdalmas, pedig 9 hónapja történt, egyrészt még mindig szeretem, másrészt haragszom, mert nem volt őszinte. És magamra is, hogy mindez másképp is alakulhatott volna. Nagyon nehezen lépek túl. A kérdésem az, hogy mit jelenthettem számára, csupán gyógykapcsolat voltam? Ő most boldog így, s igazi társai egymásnak, vagy ez csak egy felszínes kapcsolat? Lehetséges, hogy most fog elköteleződni e mellett a lány mellett (minden múltbéli történés ellenére), ha korábbi kapcsolatait tekintve erre nem volt képes?

Kedves Tulipán!

Bár kérdései a volt párjára(?) vonatkoznak, mégis azt gondolom, hogy amikor valaki megfogalmaz egy levelet, akkor a saját történet megértése fontosabb, mint a másik érzéseinek, esetleges jövőbeni döntéseinek latolgatása. Külső szemlélőként olvasva a levelét, ha jól értem, a következő történt. Egy férfi majd’ három évig udvarol Önnek, és amikor felvállaltan párjaként elvinné egy családi programra, Ön kihátrál. Ezek után a férfi jelzi, hogy nem szeretne tovább próbálkozni. Ezután ő új kapcsolatba kezdett.

Kedves Tulipán, nem értem, hogy mit várt volna. Három évnyi kitartás egy felnőtt férfitól szerintem tiszteletreméltó teljesítmény. Másrészt miután lezárta Önnel ezt a “se veled, se nélküled” helyzetet, miért is ne kezdhetett volna új kapcsolatot egy másik nővel, még ha az bevállalósabb is, és esetleg fiatalabb? Miből gondolja, hogy nem volt Önnel őszinte? Miért ne futhattak volna össze úgy, hogy nem történt semmi?

Szerintem nem azon érdemes töprengeni, hogy mit csinál most ez a férfi, hanem azon, hogy mi volt ebben az Ön szerepe, mit szeretett volna, és ehhez képest hogy viselkedett. Hogy a jövőben, ha szeretne elkötelezett párkapcsolatot, akkor hogyan érdemes jelezni a másik felé, hogy fontos nekem, szeretnék vele lenni, vele élni. Két és fél év ismeretség után közösen elmenni egy esküvőre, mint egy pár, nem gondolom, hogy elhamarkodott döntés lenne, főleg, ha szeretne valamit a másiktól.

Bizonyára más gondolatmenetre számított, amikor a levelét írta, de higgye el, ezek sokkal fontosabb kérdések az Ön hosszú távú boldogsága érdekében, még ha most fájónak is tűnnek.

Üdvözlettel,

Kovács Réka