Hirdetés

"Mintha nem tudná, hogy az apja vagyok"

28 éves, 2 gyermekes apa vagyok. Januárban lesz egyéves a kisebbik kislányom. Elég temperamentumos kislány. Határozott, nagyon kifejezi örömét és bánatát is. Egy gond van, ami engem apaként leterhel és stresszel. Amikor idegen helyen van, iszonyat anyás lesz. Olyannyira, hogy én, az apja sem vehetem ölbe, más meg aztán végképp nem. 1 évesen mintha nem tudná, hogy az apja vagyok. A karácsonyt vidéken töltöttük, egy hetet. Mindennap, ha az anyja elment, éktelen sírásba kezdett. Pár perc alatt megnyugodott, de szerintem csak mert megfeledkezett róla. Ez sajnos fáj nekem, hogy engem sem fogad el, mert otthon rengeteget játszom vele. Normális ez? Mikor múlik el?


Kedves Simon!

Igen, normális. A legtöbb gyereknél megfigyelhető (bár nem azonos mértékben), hogy az anya a megnyugvás, a biztos pont, míg az apa a kaland, az izgalom forrása. Számos megfigyelés igazolja, hogy az apák máshogy játszanak a gyerekekkel, ami azért is fantasztikus, mert a gyereknek nem két egyforma szülőre van szüksége. Amikor egy új helyen vannak, és a lánya szorong, nem felejti el, hogy Ön az apukája, csupán ott keres megnyugvást, ahonnan az érkezni szokott. Ha pedig majd feloldódik, Önhöz fog menni játszani.

A szülői lét során számos helyzetben félre kell tenni a sértettséget, hiszen egy gyermek nem tudatosan teszi, amit tesz. Ha pedig sértettséggel reagál arra, ha nem úgy viselkedik, ahogy azt Ön elvárja, akkor miből gondolja, hogy legközelebb szívesen odamegy majd Önhöz? Szuper dolog, hogy ennek a kislánynak van kinél megnyugodni, és van kinél játszani. Talán ez a gondolat kicsit Önt is megnyugtatja, így nagyobb türelemmel várja, míg változnak a dolgok.

Üdvözlettel,

Kovács Réka

Hirdetés
Hirdetés