A lányom 16 éves és már kiskorától kezdve a mai napig a párom és közöttem alszik mindennap, pedig van külön szobája. Arra vártunk eddig, hogy magától
váljon el tőlünk, mi nem szeretnénk megbántani. Szeretném megkérdezni, hogy nem lesz-e ennek káros kihatása a lányomra nézve felnőttkorában?

Tisztelt Asszonyom!

Ön is érzi, hogy ez valahogyan nincsen így jól. Hiszen a 16 éves lányok már általában nem arra vágynak, hogy a szüleikkel bújjanak ágyba.

A családjuk nagyon összetartó lehet, de mintha hiányoznának a keretek, fontos határok. Már legkésőbb óvodás korban azt kellett volna mondani a lányuknak, hogy itt a te szobád, a te ágyad, a szüleid pedig együtt alszanak. Ez ellen persze egy óvodás tiltakozik, de aztán elfogadja. Vannak dolgok ugyanis, amit a szülőknek kell eldöntenie, és nem a gyereknek. Ha szülőként azt érezzük, hogy a gyermekünk beleragadt egy viselkedésbe, és a normális éréssel nem nagyon akar onnan továbblépni, akkor bizony tovább kell „lökdösni”: így az Önök esetében, ha neki túl jó ez az állapot, akkor ki kell onnan „túrni”, hogy a korosztályának megfelelően fejlődhessen. Gyanítom más dologban is nagyon ragaszkodik Önökhöz. Önállótlan lehet sok dologban.

A nevelés egy olyan folyamat, amikor a gyerek érdekében bizony „bántani” kell a gyereket. Természetesen itt a szabályok, keretek képviseletét értem a szó alatt, és nem a fizikai bántást. Határozottan ki kell állni amellett, amiről mi felnőttek tudjuk, hogy a gyermeknek javára válik, annak ellenére, hogy aktuálisan ő tiltakozik ellene. Mintha hiányozna Önökből a bátorság, hogy szülőként képviseljék a véleményüket. Ezzel bizony rossz irányba haladhat a lányuk személyiségfejlődése.

Ha úgy érzik, hogy bizonytalanok abban, hogy hogyan kellene változtatni, akkor javaslom, hogy keressenek családterápiát, ahol közösen találnak megoldást a problémára.

Üdvözlettel: Majoros Andrea