Hirdetés

Kapcsolattartási problémák

2017. év végén elváltam a feleségemtől. Van egy 7 éves kislányunk, akit közös felügyelet mellett, heti váltásban nevelünk, valamint azokon a heteken, amikor a másik szülővel van a gyermek, lehetőség van további láthatásra heti 2 alkalommal. Ez utóbbi kapcsolattartást édesanya nem vette igénybe, arra való hivatkozással, hogy ezzel megzavarja a kislányomat. A volt nejem idén beadványt nyújtott be a Gyámhivatalhoz, hogy a kapcsolattartást változtassák meg 2 heti váltásra, a heti 2 alkalommal 2 óra láthatást töröljék el, és 3 alkalommal lenne
engedélyezett a telefonbeszélgetés is. A kislányom nagyon nem szeretné a 2 heti váltást és igényli a gyakori telefonos kapcsolattartást.
A volt nejem és én a jogi képviselőink útján – a további gyámhivatali eljárást elkerülendő - megállapodtunk abban, hogy próbaképpen 1 hónapig marad a heti váltás, viszont a heti
kapcsolattartás a másik szülővel csak 1 alkalommal történik, valamint telefonbeszélgetés is csak 1 alkalommal engedélyezett (a volt nejem kifejezett kérésére, különben nem született volna meg a megállapodás.) Kérdésem, tudva azt, hogy a kislányom szorong, megfelelő-e az, hogy hiába szeretne többször, legalább telefonon beszélni velem, de nem teheti? Nem mélyül-e el jobban a szorongása?


Kedves akvik75!

Gyermekelhelyezési ügyekben a legideálisabb, ha a két fél együtt tud működni, és a gyermek érdekeit figyelembe véve döntenek. Az Önök esetében a közös megegyezés inkább a továbbiak elkerülése. Mivel a változás, a háttérben folyó eljárás feszültsége, és az esetleges részvétel az eljárásban szintén nem jó a gyermeknek, így érthető lehet ez az indok is. Ám gyermeke igénye inkább a gyakoribb telefonos beszélgetés, és kötetlenebb találkozás lenne. A ritkább beszélgetést meg tudják most figyelni, hogy milyen a számára, de érdemes lenne abban is gondolkodni, arra is tapasztalatot gyűjteni, hogy mennyire zavarja meg ténylegesen a gyermeket a gyakoribb kapcsolattartás. A heti váltás eleve ad egy bizonytalanság-érzetet, hiszen hétről hétre alkalmazkodnia kell, két otthona van, más rendszerekhez igazodik. A kétheti váltásban több ideje van megérkeznie az adott helyzetbe, ami az állandósàgot, így biztonságot növeli, a szorongást csökkenti. De amennyiben igénye van a kislányának a telefonos vagy személyes kapcsolatra, akkor az is a biztonsagot, az erős kötődést, és így a a szorongása oldását jelentheti. Ha a kétheti váltásban egyeznek meg, biztosan nagyobb igénye lesz legalább a telefonon tartani a kapcsolatot. Ha ezt megakadàlyozná a kislány édesanyja, akkor lehet, hogy érdemes belemenni a gyámhatósági eljárásba, hogy ez megvalósulhasson. Addig is, ha van rá mód, hogy a ritkább kapcsolattartást kipróbálják, érdemes lenne megfigyelni, hogy mennyire reagál negatívan a gyakoribb, vagy rugalmas kapcsolattartásra. Vajon nyugodtabb azon a héten, amikor nem keresi az édesanyja, mert nem zavarja meg a hetet? Nyugodtabb, mint mikor Ön keresi, vagy szabadon felhívhatja Önt? Érdemes körbejárni, ha tényleg a kislány érdekeit akarják a szem előtt tartani. Akár pszichológus bevonásával, bár az eljárásban nem lesz felhasználható, hanem az együttműködés és a gyermek igényeinek megismerése lehet inkább a cél.

Üdvözlettel

Standovár Sára

Hirdetés
Hirdetés