Van egy 5 éves és egy 2 éves kisfiam. Nem tudom őket délben elaltatni. Nem tudom, mi lehet a baj. Már az elsőszülöttem altatásával is rengeteget szenvedtem, egyéves korában is. Én lefekszem velük délben, én álmos vagyok,  el tudnék aludni szinte rögtön. Ők nem. Nem hagynak, a kicsi mászkál rajtam, nevetteti a nagyot, aki még szót is fogadna. De a kétévesem sem fogad szót. Kérem, hogy feküdjön le, de nem teszi. Én fogom, leteszem a párnájára fekve a gyereket, de ő felpattan és bukfencezik, ugrál rajtam. 
Jön a bölcsi. Ott déli 12-kor aludni kell. Kb. két hete dolgozom, így fél hétkor kelniük kell. A bölcsiben el is alszik, de itthon nem! A nagy 5 éves, ők az óviban 13.30-kor fekszenek le. Itthon se akar hamarabb. A nyár kegyetlen volt. Az 5 évesemnek feje a tányérban volt, olyan álmos volt, mégis közölte: "Azért se alszok." Egyre többet vagyok velük agresszív e probléma miatt.  Egyszerűen kiborít. Nekem kellene az a déli csend. Akár egy kicsit aludni, olvasni, legyantázni, kakást kidörzsölni, levegyszerezni a fürdőt-konyhát. penészölőzni stb. Egyre többet azt látom, hogy nekem lenne erre a csendre szükségem.  Nem tudom, miért nem alszanak. Más gyerek alszik. Következetesen ebéd után teszem le aludni. Érdekes, hogy ha csak egy gyerek van itthon, akkor könnyebb. Úgy a kicsi is aludt, hogy a nagy oviban volt. De ha ketten együtt voltak, a kicsi a felbujtó. Egyszerűen nem fogad szót. Feldühít. Ha délelőtt lent vagyok velük, akkor se akar lefeküdni. Későn altatom és átfordulna? Honnan látom, hogy mikor álmos és mikor fordul át?

Kedves Kérdező!

Az alvás kiegyensúlyozására szükség van az életükben, mert - ahogy Ön is említette -, a kialvatlanság sok negatív tünettel jár: a stresszel szembeni alkalmazkodás nehezebb, irritábilisabbá, türelmetlenebbé, feszültebbé válik. Emellett a gyerekeknek is szükségük van az alvásra. Abban azonban jelentősen eltérnek, hogy az adott életkorban mennyi az alvásigényük. A nehézség egyik oka az, hogy a két gyerek eltérő életciklusban van, máshogy reagálnak az elalvásra is, és más a ritmusuk. Így első lépésként azt érdemes végigondolni, hogy hogyan lehet a két gyerek tempóját és szokását összehangolni, akár úgy, hogy kicsit változtatva az ideális, vagy hétköznapi/óvodai rutinon. Kisebbik fia fél 2-re valószínűleg már annyira fáradt, hogy nem tud elaludni, a nagytestvér viszont délben még kukorékolna. Tapasztalja ki, hogy mennyi időeltolás az, amikor még a kisebbik jobban alszik. A nagytesó lehet, hogy már egyedül is elvan egy kicsit. Ha elszeparáltan, saját anya-időt is kapnak, akkor motiváltabbak lehetnek. Az elején a kicsit altatja, a nagyobbik egyedül van, utána az alvó kistesó mellett a nagyobbikkal tud kettesben lenni. Persze egy ideális helyzet nem egyik pillanatról a másikra alakul ki, így a kisebb változások, kisebb sikerek észrevétele fontos, illetve a kitartás.

A leírásából kiderült, hogy az óvodában mindketten könnyen elalszanak, és mivel az esti alvásra nem panaszkodott, feltételezésem szerint az esték is jobban működnek, mint a délután. Ez alapján elmondható, hogy mindkettőjüknek megvan a képessége arra, hogy elaludjanak. Csak azt kell megismerni, hogy a délutáni elalvásnak mi a rituáléja. Gondolja végig, hogy este milyen lépések szoktak jönni egymás után, milyen az altatás folyamata. Ezekből a délutáni alváshoz is használjon fel minél többet. Ha van lehetőség utánakérdezni, hogy az óvodában hogyan működik, és mi válik be egyik vagy másik gyermekénél, akkor azokat is érdemes bevonni az otthoniba. 

Sok szülő küzd azzal, hogy délután, vagy akár este elaltassa a gyermekét, főleg a korai időszakban, akár 3-4 éves korig, aztán az óvoda vége fele, amikor egyre kisebb alvási igénye van a gyerekeknek. Beszélgessen nyugodtan más anyukákkal, hogy megtapasztalja, nincs egyedül ezzel a problémával. Anyaközösség, sorstársak támogatása nagy erőt tud adni olyankor, amikor minimális idő van a pihenésre, egyedüllétre. Amíg a délutáni alvás ennyire esetleges, érdemes máskor találni én-időt, feltöltődési lehetőséget. Ez segítség lesz a feszültebb helyzet elviselésére.

Üdvözlettel

Standovár Sára