Kérem, erősítsen meg, hogy természetes, hogy a mesekönyvekben nem lehet felismerni az állatokat, hogy pl. a plüss zsiráf rózsaszín, az is természetes, hogy biológusként nem ismerem fel a kutyát a szintén plüss játékban, s hogy milyen jó dolog, hogy ez a kutyus tanítja meg pl. a csipp-csipp csókát a kis unokámnak. A XXI. században a televízió háttérként is nagyon jó hatással van a gyermek szellemi fejlődésére, és milyen jó, hogy nem kell énekelni, mesélni, hiszen a youtube-on minden megtalálható. A hintaló ma már nem ló, lehet bármilyen állat, és már nem is hintaló, hanem valamilyen varázslat, mert rugózik, forog, csilingel, villog stb. A gyermek agya ilyen korban (másfél éves) olyan, mint a szivacs, tehát nagyon jó, ha minél több információözön árasztja el a nap szinte minden percében.
Azon sem kell megdöbbennem, hogy fürdetésnél a kis kádban egy műanyag ülőkén ül a kicsi baba, a lába bokáig ér a vízbe, és a fürdetés placs, placs. Igen, mert szegény anyuka estére már annyira fáradt, hogy nem tudja tartani a babát a vízben - amitől természetesen retteg, hiszen 9 hónapig vízben lebegett. A mai napig kész kínszenvedés a hajmosás, mert már egy kis hátradöntésnél kitör a félelem a kicsiből. Tudom, kissé ironikus a kérdésem, de csak mostanában találkoztam ezekkel a problémákkal, és úgy vélem, ezek a játékok bizonyos szempontból szülőhelyettesítők (lásd tv), de változatlanul nem értem a mai mesekönyvek figuráinak értelmét, sőt meglepetten láttam, hogy még a Micimackót is átrajzolták. Itt feladtam. Köszönöm, hogy "meghallgatott".
Egy feleslegesen aggódó nagymama
Kedves Lekha!
Nehéz válaszolni ezekre a mondatokra, mert valóban inkább meghallgatni tudtam, mint válaszolni rájuk, hiszen nincsen kérdés. A felsorolt játékok és változások nagyon különbözőek, így nem tudnék egyszerre reagálni rájuk. A felvetés, hogy a legtöbb játék a szülő pótlására van, jogos. Pótolni persze nem tudja, mert a kötődést, a biztonságot, az érzelmeket nem tudja megadni sem egy játék, sem egy mesefigura, de a figyelem lekötésére, a szülő tehermentesítésére mindenképpen jó. Az is biztos, hogy ez későbbiekben kihat a szülő-gyerek kapcsolatra, a gyerek ingerküszöbére, a világhoz való kapcsolatára. De tényleg nehéz mit írni, mert nem lehet azt sem mondani, hogy a modern világ vívmányai mind rosszak. Inkább csak sokkal több helyzetben kell újra és újra feltenni a kérdést, hogy valójában mire van szüksége a gyereknek: hintalóra vagy hintázásra? Mert ha az utóbbira, akkor az lehet egy piros rénszarvas is, csak billegjen. Ha a vízben van és fél, akkor vajon mi nyugtatja meg? A minimális víz, vagy édesanyja bátorítása, és fokozatos hozzászoktatása? A tévé a gyereket szolgálja, vagy a szülőt? Mert az agya bár szivacsból van, de lexikális tudásra nincs szüksége, így a tévé óvodáskor alatt idegerendszerileg túlterhelő lehet, főleg ha folyamatosan megy... szóval ez csak egy pár ötlet, pár kérdés, de tényleg minden egyes szituációban egyénileg kell mérlegelni. Az aggódás részben jogos. Hogy hasznos-e, azt nem tudom. Ha már annyit elér vele, hogy egy őszinte beszélgetés keveredik belőle, ami unokája fejlődéséről szól, vagy hogy ennyi idősen mire is van szüksége, vagy miért merül fel ennyi inger, mihez hogy áll hozzá a két szülő, akkor talán meg tudják nyugtatni, hogy a sok modern dolog között ott van még mindig a mély kapcsolódás, és a vívmányok tényleg csak kisegítik néha őket - vagy esetleg bogarat ültet a fülükbe, hogy mást is, máshogy is lehet néha csinálni, mert fontos az anya/apa hangja, éneke, érintése, együtt töltött idő, levegőzés, stb. Az ingerek megvannak maguktól is, nem kell feltétlenül megteremteni.
Remélem sikerült kicsit megnyugtatni is, és közben bátorítani is az őszinteségre.
Üdvözlettel
Standovár Sára