Hirdetés

Egyre többet gondolok a gyerekvállalásra

Egy igen extrém szituációban élek: párom tíz évvel fiatalabb nálam, ő húsz, én harminc éves vagyok. Hogy miért vele vagyok? Kora ellenére ritka érett férfi, megbízható, talpraesett, ambíciózus, és szakmájában nagyon sikeres, sokszor ő ad nekem tanácsokat munkám során.
Emellett nagyon nagy szíve van, és sose érzem rajta azt, hogy bizonytalan lenne velünk kapcsolatban. Érzelmileg nagyon biztosnak érzem a talajt. Egy éve vagyunk együtt. Én egyedül élek, ő most költözött el, anyagilag a saját lábán áll. Azonban vannak nehéz pillanataim,mikor a
gyermekvállalásra terelődik a téma. Persze, ezt sosem erőltetem, hiszen tudom, hogy neki még csak most nyílt ki a világ, nem szeretném ijesztgetni. De muszáj az elkövetkezendő éveimmel okosan bánnom, s ha arról van szó, és a kapcsolat nem “fejlődik”, időben kilépni. Ezt
persze nem szeretném meglépni, én benne megtaláltam a társat, de nem tudom, egy nő életében mikor jön el az a pont, amikor nem húzhatja tovább az idejét? Ugyanakkor azt is érzem, ha folyton ezen kattogok, mérgezem a kapcsolatot, ami eddig annyira jól működött... Ördögi spirál ez, amit nem tudok egyedül leállítani, tudnának pár jó tanáccsal szolgálni? Vagy kaphatok egy kis megnyugtatást, hogy ez csak egy tipikus 30. szülinap körüli hiszti?


Kedves Hölgyem!

Érthető, ha a gyermekvállalás Önnél már napi gondolat, hiszen abban az életszakaszban van, amikor a nők többsége már szült. Párja most szakadt el otthonról, most kezdi az önálló életét, még alig nőtt ki a gyerekkorból. Nem elég, hogy önálló egzisztenciája van, most alapozza meg szakmai jövőjét, anyagi helyzetét. Ebben az életkorban még nem jellemző a gyermekvállalás, nem ez a jellemző erre az életszakaszra. Önök különböző életszakaszban vannak, ami most nagyon jelentős. Az évek múltán valamennyire kiegyenlítődnek a különbségek, bár az életkor mindig szerepet játszik majd.

Ha egy jó kapcsolatról van szó, akkor érdemes kivárni a megfelelő időpontot a gyerekvállalásra, amikor már párja is vágyik a családalapításra. Ez nyilván nem könnyű, mert osztálytársai, barátnői többnyire már anyák, és Ön is vágyik már egy babára. Ma alig van felső határ a gyerekvállalásra, még 40 évesen sem késő szülni (bár több a veszélyforrás), ha akkor a legkedvezőbbek a körülmények. Nem most kell ebben döntenie. Egy éve van együtt a párjával, aki Ön mellett lassan felnőtt férfi lesz. 1-2 éven belül látni fogja, hogy érdemes-e várni, hogy benne is megérjen a vágy, vagy nem számíthat erre.

üdvözlettel

bárdos kata

Hirdetés
Hirdetés