Hirdetés

"Dúltam-fúltam, bunkó voltam vele"

A párommal 6 éve vagyunk együtt. Van egy 5 éves kisfiunk. A problémák most januárban kezdődtek - voltak régebben is összezörrenések, de semmi komoly. A párom eddig állandóan itthon volt, nem volt munkahelye. Decemberben talált munkahelyet, mert egyedül nekem már nagyon sok volt. Ekkor kezdődtek a problémák. Reggel elmegy 6-kor, este 7-re ér haza, de akkor is este nem lehetett vele beszélni, mert csak az új barátaival beszélt. Persze én dúltam-fúltam, bunkó voltam vele. Na aztán jött a java. Egyre többet beszélt egy biztonsági őr srácról, aki ott dolgozik. Én egyre jobban kezdtem féltékeny lenni, főleg mikor megtudtam, hogy írogatnak egymásnak. Ez véletlenül derült ki, én dolgoztam és a páromnak a Facebook-ja meg volt nyitva a telefonomon. Semmi olyat nem írtak egymásnak, csak az akasztott ki, hogy azonnal törölte az üzeneteket. Mikor hazajöttem, elég nagy cirkuszt csináltam. Elvettem tőle a telefont, és én kezdtem el írni a nevében, elég furcsa dolgokat írt a srác. Olyan dolgokat írt, mintha lett volna köztük valami. Mivel anyósomékkal egy házban élünk, megmutattam neki az üzeneteket. Hát volt balhé. A párom azt mondja, nem tudja, miért írt a srác olyanokat, mert nem volt
köztük semmi, mert ha lett volna, nem engedte volna, hogy megmutassam a szüleinek. Egy pár nap csend után elkezdtünk újra beszélni, én is lecsillapodtam, olyan volt, mintha minden rendben lenne. Egyébként sose volt rá okom, hogy féltékeny legyek rá. Aztán elkezdett teljesen furcsán viselkedni, nem szól hozzám, nem engedi, hogy hozzáérjek. Tegnap tudtam vele beszélni értelmesen, és azt mondta, nem tudja, mi lesz. Azt mondja, hogy szeret, de nem biztos, hogy velem tud maradni. Én nagyon megrémültem. Mióta van ez az új munkahelye, vannak új barátai is, és most már tudja, hogy nincs "egyedül ". Én mondtam neki, tudom, hogy változnom kell és fogok is, csak nem tudom, hogy ez elég lesz-e. Nem tudom, mitévő legyek. Nem akarom elveszíteni őt sem és a fiunkat sem.


Kedves László!

Sok házasságban megtörténik, hogy a pár a kezdeti időszak után, amikor még a problémák nem látszódnak, új életszakaszba kezd, gyermeket vállal. Ez egy önmagában sem könnyű időszak, emellett, ha nincsenek megoldások arra, hogyan kezeljük a problémákat, a felmerülő nézeteltéréseket, sérelmeket, akkor idővel szakadék alakul ki a pár tagjai között. Emellett ideig-óráig el lehet menni, de amikor a párja új közegben találja magát, hirtelen kitárul a világ, megkap olyan dolgokat, ami hiányzott neki, nagyon csábító helyzetbe kerül. Mivel nem alakult ki Önök között olyan problémamegoldó kommunikáció, amiben ki tudták volna fejezni a kapcsolatban megélt rossz érzéseket, így ezek a hiányok nem a kapcsolaton belül lesznek kielégítve, hanem egy másik férfi által.

Itt pedig egy fontos döntést kell hozni: ha felismertem, hogy valami hiányzik a kapcsolatból, vagy valami nem jó, akkor megpróbálom megoldani, új megoldásokat hozva ezzel a kapcsolatba, vagy megpróbálom máshonnan begyűjteni, ami eddig hiányzott. Ez sokszor nem garancia arra, hogy évek múlva ne essünk ugyanabba a hibába, mint a mostani kapcsolatban, hiszen idővel minden kapcsolatban megjelennek rossz érzések, amit valahogy kezelni kell. Azt gondolom, ezeket alaposan át kell beszélniük a párjával, és hozni egy közös döntést, hogy megpróbálják-e újra együtt. Legtöbbször az ilyen döntés magában hordozza, hogy sok mindent meg kell bocsájtani a párunknak, sérelmeket kell elengedni, anélkül nem képzelhető el az újrakezdés. Azt gondolom, van miről beszélniük. Ne halogassák ezt, már csak azért sem, mert könnyen magával tud ragadni egy új kapcsolat ígérete, és ilyenkor már nehezebb a meglévő kapcsolat értékeivel, előnyeivel számolni.

Üdvözlettel,

Kovács Réka

Hirdetés
Hirdetés