Van egy 20 hónapos, eleven-akaratos-kicsit elkényeztett kisfiam. 33 hetes terhes vagyok a kistesókkal! Nagyon nagy félelmem, hogy sérülni fog a kisfiam. Tisztába vagyok vele, hogy nagyon nehéz lesz, és hogy minél többet kell a nagyobbal közös programot csinálni a kicsik nélkül, mindenbe be kell vonni. De ugy érzem, ez nem lesz elég, tudok még majd valamit csinálni, amivel könnyebb lesz neki elfogadni az új helyzetet? Most is sokat beszélek neki róluk, meg szokta simogatni a hasam, integet nekik és még puszit is szokott dobni. Például nem tudom elképzelni a kórházból hazajövetel utáni életképet...

Kedves Éva!

Nehéz előre elképzelni az élethelyzetet, mivel nagyon változóan reagálnak rá a gyerekek. Egy biztos: az Ön félelmét megérzi. Így első lépésként amit tehet, az az, hogy elhiszi, mindent megtesz a gyermekéért, és hogy jó lesz neki, hogy vannak testvérei. Az aktuális nehéz helyzetek közepette is lehet ez egy bátorítás mindkettőjüknek, hogy idővel ez egy nagyon értékes kapcsolat lehet, és ez sokkal fontosabb, mint az egykeség. Ugyanis egy elsőszülött csak úgy úszhatja meg ezt a "traumát", változást, ha sosem lesz testvére. Úgy viszont rengeteg értékes dologról marad le, személyisége is másképp alakul. Abba gondoljon bele, hogy a testvéreknek élethelyzetükből meg se fog adódni az, ami kisfiának igen: az a kb 27 hónap, amikor csak rá tudott figyelni. De ha az alkalmazkodás, ha a rugalmasság természetessé válik mindannyiuk számára, akkor ez nem trauma, hanem élethelyzet-változás. Persze ettől még nehéz az átalakulás, a kezdeti időszak.

Az említett praktikák jók lehetnek, ha kisfia nyitott rá. Például nem minden testvér akar együtt pelusozni vagy fürdetni. Olyankor érdemesebb nem erőltetni, hogy ne a kényszer kapcsolódjon a testvérekhez. Azt kell majd megtalálniuk, hogy mi az, amiben a testvérekkel tud alakulni a kapcsolata, mi az, ahol kicsit neki kell alkalmazkodnia, és milyen helyzetben lehet megint egy kicsit az Ön "egyetlen kisfia". Hogy tudja azt megélni, hogy hasonló a testvéreihez, hogy egy család, de közben azt is, hogy ő egyedi, és különböző. Ez egy folyamat, így hosszabb-rövidebb időt kell adni ennek alakulására. Megjelenhet testvérféltékenység, agresszió. Nem kell teljesen letiltani, se megijedni tőle. Szabad mérgesnek lenni, szabad azt kívánni, hogy "bárcsak vissza lehetne vinni", miközben persze fontos, hogy ott legyen a valóság: őket is be kell integrálni a családba. Ezt a nagyobb család identitást kell most kialakítaniuk, lehetőleg nem a félelmekre alapozva.

Üdvözlettel

Standovár Sára