Jelenlegi hely

szakítás

Hirtelen kiszeretett belőlem

16 éves lány vagyok. Egy szakításon vagyok túl, tegnap szakított velem a barátom. Egyik napról a másikra kiszeretett belőlem... egyik nap még szeret,másik nap már nem... Nem tudom, mit csináljak, vannak közös barátaink és nem tudom, hogy tegyek le róla, ha még most is szeretem, és nem akarom, hogy a közös barátok is otthagyjanak. Nem tudom, hogy más is van-e a dolog mögött, nem mondott semmit... csak azt, hogy barátok maradhatunk, ami tudjuk jól, nem menne.

Share

Lehet, hogy vannak még érzései irántam?

Alig 2 éves kapcsolat után a párom azt mondta, nem érez irántam semmit! Szakított velem. De mivel nem tudtam még elköltözni, így együtt élünk. Én ki akartam költözni a nappaliba, de ő ezt nem engedte, mondván, ez a mi hálószobánk, aludjunk továbbra is ott! Éjjel, mikor alszik, sokszor hozzám bújik, megfogja a kezem. Gondolom, ezek tudatalatti cselekvések. De nem lehet, hogy vannak még érzései irántam?

Share

Azt mondja, nem érzett irántam semmit

Egy számomra érthetetlen dologgal fordulok Önöz. Egy hete szakított velem a párom 1 év 5 hónap után. Számomra az ok az érthetetlen. Azt mondta, azért, mert nem érzett irántam semmit. Tény és való, hogy kb. fél év után leültünk erről beszélni, és úgy döntöttünk, adunk még egy kis időt a dolognak. Ő azonban nem szólt mondjuk 2 hónap múlva, hogy na még mindig nem. Húzta még egy évig. Neten szakított, mert személyesen sosem volt ereje. Ha nekem nem jó egy kapcsolat, akkor én kimondom, mert nem szeretnék benne lenni. Akkor is, ha tudom, hogy a másik félnek nagyon fog fájni.

Share

Nehezen tudok túllépni rajta

Olyan problémával küzdök, hogy 2 hónapja szakított velem az exem több mint 4 év után azért, mert szerinte nem illek az életébe. Mint kiderült, sokszor megcsalt, és azért se mutatkozott velem az elmúlt fél évben, mert az új hölgy a szomszéd utcában lakik, akivel szakítás után másnap összejött. Nagyon megviselt a dolog, az önbizalmam teljesen leigázta. A legnagyobb baj, hogy nehezen tudok túllépni rajta úgy, hogy mindig összefutok vele. Új emberekre képtelen vagyok nyitni, mert rettegek, hogy megint hazudnak nekem vagy megbántanak, introvertáltként még nehezebben élem ezt meg.

Share

Már nincs, akinek szép akarok lenni

Kb. egy hónapja szakítottunk a párommal, aki nem akarta bevallani, hogy megcsalt. Én jottem rá egy közösségi oldal alapján, egy másik lány profilján talált fotónak köszönhetöen. Amikor megkérdeztem a szakítás okát, annyit mondott, hogy az emberek megváltoznak. Kapcsolatunk elején kijelentette, egy dolgot vár el, hogy őszinte legyek, ne csaljam meg. Erre pont ő tette meg ezt. A szakításon már túltettem magam, viszont a hazugságon és megcsaláson nem tudom.

Share

Mindenről ő jut eszembe...

Csináltam külföldön egy éttermet, ahol megismerkedtem egy 23 éves fiúval, aki nekem dolgozott. Én 36 éves vagyok és van egy kisfiam, aki 3 éves. Bezártuk az éttermet, és a srác folyamatosan udvarolgatott és írogatott. Egy buli alkalmával összejöttünk, de féltem komolyabb kapcsolatba belemenni a korkülönbség miatt. Egyre többet találkoztunk, és beleszerettem, de nagyon. Összeköltöztünk, de mivel nem tudtam megoldani, hogy elmenjek dolgozni a pici mellett, egy baráti párral költöztünk össze, akik segítettek a pici vigyázásában.

Share

Már nem dobogtatom meg a szívét annyira, mint régen

A történetem viszonylag hosszú. 13 éve ismerjük egymást azzal a személlyel, akire én kizárólag szerelemmel tudok gondolni. A sok év alatt nem telt el úgy egyetlen nap sem, hogy ne találkozzunk, ne tudtunk volna egymás életéről, ne beszéltünk volna meg minden apró rezdülést, ami ért minket. Voltak pár hónapos kapcsolatai, de végül mindig lezárta őket, hogy nem érzi azt, amit szeretne, azt az érzést szeretné újra átélni, amit annak idején mi ketten 28 évesen átéltünk egymással.

Share

Hol végtelen fájdalmat érzek, hol dühöt a szakítás miatt

Azért fordulok Önhöz, mert nem látok kiutat a problémáimból. Ahhoz, hogy tisztán lásson, fel kell vázolnom a múltamat is. 21 évesen mentem férjhez első páromhoz, részemről nagy szerelem volt, hamar teherbe estem, és hamar rá kellett jönnöm, hogy ez nem szerelem, és nem tudunk együtt élni. Különmentünk, megszületett első fiam, és elváltunk. Ő nem volt elkeseredve, hamar kerített mást. A kapcsolat ettől függetlenül sosem volt rossz köztünk a gyerek miatt. Egy tanyán laktam a szüleimmel, próbáltam társat találni, nem nagy sikerrel.

Share

Nem értem, miért nem volt szerelmes már

Azért fordulok Önhöz, mert van bennem egy megválaszolatlan kérdés, melyre keresem a választ, amiben talán segítségemre lehet! Egyéves párkapcsolatomat volt barátom zárta le, de engem válaszok nélkül hagyott. Úgy érzem, hogy a munkája miatt múltak el benne az érzések irántam, ugyanis kapcsolatunk végén mindig csak a munkáról, a jobb állásról és fizetésről beszélt már velem, mintha teljesen kicserélték volna. Szakításkor annyi választ adott nekem, hogy nem érez már úgy, mint az elején, de nem tudja, miért.

Share

Mint a kámfor, eltűnt az életemből

25 éves nő vagyok, a 10 évvel idősebb párom váratlan hirtelenséggel lépett ki kapcsolatunkból. Kezdetkor a megszerzésemért minden követ megmozgatott, kitartóan kereste a társaságomat, pedig akkoriban még ezt nem viszonoztam túlzottan. Elriasztott minden, amit magáról mesélt: hogy képtelen kifejezni az érzelmeit, nem mondja ki, ha szeret valakit, nem érez empátiát, sok és rövid kapcsolata volt, egyetlen nővel sem tudta magát elképzelni eddig hosszú távon.

Share

Folyamatosan megalázom magam, annyira ragaszkodom hozzá

Kedves Attila! 45 éves egyedülálló nő vagyok. Hosszú évek óta párkapcsolat nélkül. Tavaly nyáron a munkahelyemen megismerkedtem egy nálam 12 évvel fiatalabb sráccal. Jókat beszélgettünk, aztán több is lett ebből a beszélgetésből az ő kezdeményezésére. Ő szexkapcsolatot akart először csak, amit egyikőnk sem tudott igazából kezelni. Mert már érzelmek is kialakultak mindeközben, főként részemről. Aztán elmondása szerint nála is később. De mindig azt éreztem, hogy én szeretem jobban és én ragaszkodom jobban hozzá.

Share

Erőfeszítés vagy feledés?

Tavaly júniusban ismerkedtünk meg, a kapcsolat kezdeményezője ő volt. Az elején kétkedve fogadtam, hogy bármi komoly dolog alakulhat belőle, de olyan odaadással és ragaszkodással lendült bele a kapcsolatba, hogy kezdtek elillanni a kételyeim, és egy komoly kapcsolat látszott kibontakozni. A nehézségi faktor a távolság (228km) és kéthetente két nap; ennek ellenére a mindennapi kapcsolattartás megvolt valamilyen formában (telefon, email, chat stb...).

Share

Nem tudom elfogadni, hogy mással van

Lassan 22 éves leszek, 3 hónapja szakítottam a barátnőmmel. Ez egy 4 és fél éves kapcsolat volt (az első, és az egyetlen eddig). Nagyon jó volt, nagyon szerettük egymást, 101 százalékig megbíztunk egymásban, de sajnos nem beszéltük meg a problémákat, és a szerelem meghalt, nagyon hosszas vívódás után véget vetettem a dolognak. Tulajdonképpen békében váltunk el, azt mondanám, hogy jó barátok maradtunk, nagyjából 1-2 hetente beszélgetünk is (nemcsak "hogy vagy? - jól.").

Share

Lehet, hogy nem múlt el a szerelem?

Négy hónappal ezelőtt szakítottunk a barátommal, akivel nagyon nagy volt a szerelem köztünk, viszont egy idő után már nem voltunk egy hullámhosszon, problémáink adódtak, nem voltunk boldogok a másik mellett. Ő úgy gondolta, ennek így nem lesz jövője, ezért szakítottunk. Én nem szerettem volna, de elfogadtam a döntését, amit korábbi tapasztalatok alapján hozott meg. Viszont nehéz dolgunk volt és van is, mert kollégák vagyunk, és elkerülhetetlen, hogy találkozzunk.

Share

Félek, hogy nem tudok új életet kezdeni

Néhány hete lett vége egy hosszú kapcsolatomnak. Gyönyörű szerelem volt a miénk, lassan, 1,5 év alatt találtunk egymásra, aztán 1,5 év boldogság után szakítottunk, majd újra egymásra találtunk. A párom a legjobb barátom is volt, de sajnos a mindennapok (munkahelyi) feszültségei és az én állandó megfelelési kényszerem tönkretette a kapcsolatunkat. A párom nem volt boldog mellettem, így hosszú, féléves kínlódás után végleg szakított velem. Azóta gyakorlatilag nem beszélünk.

Share

Oldalak

Feliratkozás RSS - szakítás csatornájára