Jelenlegi hely

(pár)kapcsolati problémák

"Szeretném rendbehozni a házasságomat és a szeretői viszonyt befejezni"

10 éve élek párkapcsolatban és az utóbbi időben nem működik a szexuális életünk. Én kb. mindennap szeretkeznék, de a páromnak elegendő a heti egy is. A megszokottság is eluralkodott rajtunk. Beszéltünk már a helyzetről többször is, de kardinális változás sosem következik. Orgazmusom sem volt már vele jó ideje, és orális szex sincs az ő részéről. Úgy érzem, azzal, hogy jeleztem neki, hogy többet szeretnék együtt lenni vele, csak nyomást helyezek rá és teherként éli meg. Úgy érzem, mintha nem venné elég komolyan, hogy ez problémát jelent.

Share

Mennyi esélye van a volt párom új kapcsolatának?

A volt párom a 15 éves kapcsolatunkból úgy lépett ki másfél hónapja, hogy kiderült, egy hónapja van valakije és egyből odaköltözött hozzá. Azt mondta, sok volt a problémánk és nem tudta kezelni. Ha nem lett volna az a bizonyos harmadik, akkor nem tudott volna lépni. Azóta is együtt vannak. Kérdésem az lenne, hogy vajon mennyi esélye van kettőjük kapcsolatának? Lehetséges, hogy ez csak egy elmezavar? Most nagyon szerelmesek.

Share

Talán csak szánalmas ábránd?

Harmadik hónapja, hogy beszélek és kapcsolatot építek egy számomra kedves fiatalemberrel. Nem járunk, de ismerkedünk. Nem olyan régen a volt kedvese újra felkereste, ami nagyon felzaklatta őt érzelmileg. A szíve visszahúzza hozzá, azonban engem sem akar elengedni, mert mély barátságot ápolunk, és nagyon kedveljük egymást. Pár hete beszéltünk arról, hogy mi legyen a mi kapcsolatunkkal. Megbeszéltünk egy kis időt, hogy ő addig eldönti, mit szeretne, mert jelenleg nagyon instabil lelkileg. Úgy érzem, hogy elrontottam a dolgot, mert én kezdeményeztem, hogy döntsön.

Share

Lánykérés: ő boldog volt, én ideges

27 éves lány vagyok, aki külföldön él. A barátommal már 8 éve alkotunk egy párt, és tavaly megkérte a kezem. Biztos vagyok, hogy szinte minden lány repesett volna a boldogságtól, de én nem. Alig tudtam igent mondani, viszont megszakadt volna a szívem, ha láttam volna, hogy mennyire tönkreteszem őt egy nemleges válasszal. Belementem. Ő boldog volt, én ideges. Nem tudtam örülni, mivel közben a munkahelyemen megismerkedtem egy sráccal, akivel nagyon közel kerültünk egymáshoz. Szeret és tudom, hogy vele sokkal könnyebb és egyszerűbb lenne az életem. Sokkal kevesebb stressz és vita lenne.

Share

Pedig miatta váltam el...

Nemrég váltam el. Van egy új kapcsolatom, ami távkapcsolat. A barátom elég őszintének tűnik, néha kicsit nyersen. A kapcsolatunk elején többször felhívta a figyelmem, hogy neki még van rajtam kívül más és nem fogja felrúgni az előző kapcsolatát miattam, bármennyire is szeret. Társkereső oldalon ismerkedtünk meg, ahonnan én az ismerkedésünk után töröltem magam. Ő a mai napig fent van és levelezik továbbra is. Tudomásomra jutott, hogy kapcsolatunk alatt találkozott is más nővel és intim kapcsolat is létrejött közöttük. Azt mondta, csak a kíváncsiság hajtotta és már nagyon megbánta.

Share

Miklovicz Anita

 

Célom, hogy segítsek Önnek, ha életének egy nehéz szakaszában elakadt, változtatna a kapcsolatain és közelebb kerülne önmagához. Fontosnak tartom a bizalmon, elfogadáson alapuló partneri munkát. Mindannyiunkban megvan a képesség a változásra, a személyes növekedésre. Segítek abban, hogy ezt a lehető legjobban kibontakoztassa, egy kiegyensúlyozottabb, boldogabb élet megteremtése céljából. Ahhoz, hogy beszélgetéseink minél előrevivőbbek legyenek és elérje a célját, a problémájához illesztjük azt, hogy az ülések pszichológiai tanácsadás vagy coaching formájában történjenek.

Share
Feliratkozás RSS - (pár)kapcsolati problémák csatornájára