Egy számomra nagyon nehéz és kaotikus időszakon vagyok túl. 28 éves nő vagyok. A párommal kimentünk külföldre szezonális munkát vállalni májusban, vendéglátásban. Én nem bírtam a munkát, nagyon megviseltek az ottani körülmények és maga a munka, meg hogy nincs időnk egymásra, csak a hajtás. A szabadnapjainkon, ami heti egyszer volt, mentünk kirándulni, utaztunk, és az éltetett mindig, hogy kibírjam a következő hetet. Közben viszont ki voltam merülve, egyre gyakoribbá váltak az éjszakai panikrohamok, mikor arra keltem, hogy sírok és fulladok (a szobánkon nem volt ablak).

Az lenne a kérdésem, hogy milyen jellegű probléma lehet annál az embernél, aki képes szinte egyik pillanatról a másikra, egy külső történés (tehát nem közöttünk lévő probléma) miatt rosszkedvű lenni, haragra gerjedni, kedvetlennek lenni, és miután rákérdezek a dologra és beszélünk róla, mindig az jön ki belőle, hogy a végén rám haragszik, mert eltérő véleményen vagyok. Ugyanis nem tudom megérteni, hogy idegen emberek/dolgok/történések miatt miért kell az embernek ekkora letargiába, depresszióba esni, hogy a többi ember miért nem úgy él, mint ő.

Röviden: a párom egy nagyon csinos 35 éves nő, aki elég sok ajánlatot kap másoktól, hogy szívesen áldoznának neki egy kellemes óráért - és ő nemrég bejelentette, hogy prostiként fog dolgozni, de csak és kizárólag a pénzért. Engem nem akar elveszíteni soha, azt szeretné, ha támogatnám és segíteném ebben. Azt kérdezném, hogy vajon lehet ez normális kapcsolat így köztünk?

Elég hosszú a történetünk, megpróbálom rövidre fogni, de lehet, hogy kicsit zavarosnak fog tűnni a levelem. 3 éve vagyok együtt a párommal, lassan egy éve, hogy eldöntöttük, babát szeretnénk, aminek nem is volt semmi akadálya…2,5 hónappal ezelőtt született meg a gyönyörű kisfiunk. Miután megtudtuk, hogy babát várok, párom megkérte a kezem - elmondása szerint már régóta tervezte, csak a megfelelő pillanatot várta. Minden rendben volt, viszont, ahogyan közeledett a szülés várható ideje, párom teljesen kifordult önmagából. Egyszerűen azon kaptam magam, hogy én nem ezt az embert ismertem meg.

A párommal három éve vagyunk együtt, mondhatni békésen, nyugodtan, szeretetteljesen élünk egymás mellett. Vannak közös céljaink, ha nem is a családalapítás, hanem először a közös fészek megteremtése. Értékrend, érdeklődés, szexuális élet harmóniában. A párom

Tanácsra lenne szükségem. A férjemmel két éve vagyunk házasok, van egy 10 hónapos gyermekünk, akit mindketten szívből imádunk. Komoly párkapcsolati válságba kerültünk, a férjem két hete robbantott, kiderült, hogy összemelegedett az egyik munkatársával, le is feküdtek, érzelmileg is kötődik a lányhoz. Én megpróbáltam objektíven, teljesen nyugodtan kezelni a helyzetet, és azt nyomatékosítani, hogy ezt a házasságot meg szeretném menteni, szeretem a férjemet, teljes családban szeretném felnevelni a gyermekünket, nem bírom elveszíteni.

Mikor párommal megismerkedtünk én egyedülálló voltam, ő pedig házasember. Sokáig nem akartam többet tőle, tekintettel a helyzetre, majd rá egy évre összeköltöztünk. Az érzéseiről ő nem igazán tud beszélni, annyit tudtam, hogy folyamatban van a válás, persze se időpont semmi konkrétum nem volt. A köztünk lévő kapcsolat nagyon jó volt, mindketten úgy éreztük, hogy egymásnak lettünk teremtve. Miután összeköltöztünk, én munkahelyet is váltottam a távolság miatt, az életem 180°-os fordulatot vett, minden téren, mindezt a kapcsolatunkért áldoztam be.

46 éves nő vagyok,februárban múlt egy éve, hogy megismerkedtem jelenlegi párommal. Komoly, odaadó, figyelmes ferfinak ismertem meg. Mivel nem vagyunk annyira fiatalok,s mindketten túl vagyunk egy hosszú távú rossz kapcsolaton, ezért komolyan gondoltuk a kapcsolatunkat. Elvarázsollt a figyelmessége, a szeretete, hamar belészerettem, számomra ő volt a nagy Ő! Ezért 6 hónap után meg is tettem a szükséges lépéseket, hogy együtt lehessek életem szerelmével.

Szeretem a feleségem, mindennél jobban. Szerelem volt az első látásra. 19 éve vagyunk együtt, 6 éve  a feleségem. Öt éve valami megváltozott, és azóta elég sokat vitatkozunk. Sokszor szóba kerül a válás, de én nem szeretném elhagyni őt. Vitatkozás közben sok mindent vág a fejemhez, és én is neki, de én ezeket csak hirtelen felindulásból mondom, nem gondolom komolyan. Lenne egy fontos kérdésem: ha éppen nem vagyunk vitában, én minden pillanatát lesem, nézem a mozdulatait, imádom a mosolyát, az illatát stb... én úgy gondolom, hogy még mindig szerelmes vagyok belé.

Nem kimondottan fiatal házaspár vagyunk, viszonylag ritkult házasélettel. Férjem igényelné a többet. Sajnos szerintem nagyon ostoba módszerhez folyamodik - ha éppen kettesben vagyunk, elkap, magához ránt, de nem megölel vagy hasonló, hanem rögtön belemarkol a

Pár napja elment, nagyon durva dolgokat vágott a fejemhez, elhordott mindennek, és már régóta megalázóan beszél velem, viszont fáj is és hiányzik.

Elnézést, hogy levelemmel zavarom, de már nagyon kétségbe vagyok esve. Lassan 3
hónapja folyik ez az egész.

A párom sajnos sokat szenvedett a múltban (ő 26/F, én 23/N), sokan megcsalták, elhagyták, és már retteg a párkapcsolatoktól. De mégis összejött velem 5 hónap után, mert annyira belém szeretett. Az előző kapcsolata 4 éves volt, és mikor már meg akart állapodni az exével, akkor jött rá, hogy már csalja egy ideje. Teljesen összetört. Ez volt tavaly augusztusban, mi meg idén augusztusban jöttünk össze.

Volt párom gyakran dührohamot produkált, ilyenkor agresszív volt és mindenért engem hibáztatott. Mindenbe belekötött, provokálta a veszekedést.  Ha nem voltak dührohamai, akkor lekezelően, flegmán beszélt velem. Sajnos az évek alatt annyi bántást kaptam tőle, hogy 5 év után nem bírtam tovább, elköltöztem tőle. Szerettem volna, ha eljárunk párterápiára, de ez elől elzárkózott. (Volt felesége is hasonló okok miatt vált el tőle).

Romokban az életem.  A férjemmel 10 éve ismerjük egymást, és van egy négyéves kisfiunk, akit eddig a férjemének hittem. Ez megváltozott pár napja, és most már én sem vagyok biztos a dologban, sőt, hajlok afelé, hogy a gyerek egy pár hónapos különélés eredménye. Ezt elmondtam a férjemnek, és most apaságit csináltattunk. Úgy érzem, hogy ezt nem tudjuk megoldani, bármennyire is szeretem a férjem, nem fog tudni megbocsájtani és továbblépni. Én rontottam el, tudom, és őt is meg tudom érteni, de úgy gondolom, hogy ha megvan a szerelem, meg tudnánk oldani, de nem is akar erről hallani.