Van egy 3,5 éves lányom. Úgy gondolom, hogy korához képest fejlett gondolkodású, sok minden érdekli, fogékony a tanulásra is (angolt szoktam "tanítani" neki, ami már meglehetősen jól megy neki.) Családban nevelkedik, sok játéka van, nem követelőző, megérti, ha nem kap meg valamit pl. a boltban. Alapvetően nem hisztis, nem sír "feleslegesen". Barátkozós mindenkivel. Óvodában is dicsérik, volt, hogy a legügyesebb ovis (csoportban) címért jutalomban részesült. Van egy fiú barátja, ő egy évvel idősebb, akaratos, undok fiú.

Kislányom 4 éves, rendkívül megosztó személyiség, mert oviban, mamánál jó kislány - azaz a nagyszülőknél azért követelőzik, hisztizik néha, de nekem otthon katasztrófa. Nem telik el nap, hogy ne veszekednénk. Ez a karantén-összezártság még rontott a kapcsolatunkon. Kb. karantén előtt 2 héttel jött egy kiskutya a családba, akivel mivel kicsi, vele is kell foglalkozni, de igyekeztem a gyermeket is bevonni, ennek ellenére testvérféltékenység-szerű dolog mutatkozott nála. Időközben kiderült, hogy terhes vagyok, így a rendkívül önző gyerekemnek lassan kistesója is lesz... előre félek.

Probléma a hétéves kislányom indulatkezelésével lenne. Már egészen kicsi, kétéves kora óta küzdünk az állandó hisztivel. Ami most, úgy veszem észre, kisebb szorongással társult. Szeptemberben kezdte az iskolát. A hisztik eddig akkor történtek, ha indulni kellett itthonról, vagy az esti fürdésen kellett átesni. Nehezen tud hirtelen jött dolgokat elfogadni (pl. ráborult a ruhájára a víz). Most viszont a tanulás mindig hisztibe megy át. Elmondja, hogy nincs kezdve, játszani szeretne. A gyakorlást próbálom játékosan pl.

A kisebbik fiam 4,5 éves. Születése óta makacs, akaratos, hisztis gyermek. Rengeteg konfliktusa származik ebből itthon és az óvodában is. Ha fejébe vesz valamit, abból nem enged, a játékain nem osztozik, minden kell neki, és ha a tesója kap valamit, azt is meg akarja tartani. Az óvodában nem adja oda a játékait, vagy erővel elveszi, ha valami kell neki. Ha az óvónők igazságot akarnak tenni, akkor óriási hisztit csap, megnyugtatni nem lehet. Itthon az működik, hogy hagyjuk, maga nyugodjon le, ha megöleljük, ellök, eltol, míg le nem higgad.

Kisfiam 3 és fél éves, húga másfél. Mindketten jelenleg gyengénlátók, ami az évek múltával állítólag javulni fog. Kisfiam szeptemberben elkezdte az óvodát. Az első hét ment nehezebben, utána egyik pillanatról a másikra beszokott, szívesen ment, és az ottalvás is gördülékeny volt. Elég okos fiúcska, nem volt másfél éves, mikor 3-4 szavas mondatokban beszélt, 2 éves korára már folyékonyan. Mozgásfejlődésben nincs elmaradva, és a vártnál jobban teljesít az óvodában is. Sajnos, vagy ez a normális, elles mindent a társaitól, és mint a fiúk általában, ő is eleven és benne van a “rosszban” is.

Van egy 2 éves és egy 3 hónapos kisfiam. A nagyobbik fiam eddig is rettenetesen hisztis volt, de a terhességem utolsó 2 hetétöl kezdve szinte már elviselhetetlen. Veszélyeztetett terhes voltam, így nem emelhettem fel, persze így is sokat játszottunk, de inkabb az apukája felé húzott akkor. Azóta viszont csak apával akar lenni. Ha eltűnik egy pillanatra a szeme elől apa, akkor hatalmas ordításba kezd és kétségbeesetten szólongatja, hogy apa. Senki nem tudja megnyugtatni. Éjszaka is eddig átaludta az éjszakát egyedül, most már csak apával alszik.

3 éves lesz a kislányom. 2 éves koráig semmi probléma nem volt. Viszont az utóbbi hónapokban teljesen kezelhetetlen lett. Nem fogad szót, állandóan feszült és ideges. Sebesre rágja a kezét. Nem igazán tudom emberek közé vinni, mert azzonnal elkezd kiabálni és földhöz veri magát. Azt mondja olyankor, hogy támadnak. A játszótéren szintén kiabál a kisgyerekekkel, hogy ellopják a játszóterét.  Mi lehet a baj? Érdemes lenne szakemberhez fordulnom? Ha igen, akkor milyen szakember? Nevelési tanácsadó? Esetleg gyermekpszcihológus? Teljesen tanácstalan vagyok már....

Először is nagyon jó dolognak tartom, hogy így anonim módon is tudnak nekünk (szülőknek) segíteni, elindulni egy úton. Köszönöm!

Van egy 6 éves kislányom, és nagyon furcsán viselkedik. Az oviban ajánlották, hogy vigyem el orvoshoz, mert nagyon zárkózott. Okos, ügyes, e téren nincs vele baj. Ha itthon van, az ellenkezője annak, amit az óvónők mondanak.  Ott nem beszél, nem eszik. Itthon visszafelesel, nem fogad szót, nem lehet neki parancsolni. Az apukáját üti, ha nemet mer mondani neki. Valószínűleg az is baj, hogy eddig mindent megkapott. De ez nem hiszem, hogy ok lenne arra, hogy ennyire rossz legyen.

3 gyermeket nevelünk párommal, a nagyobbik 5 éves kisfiú,a középső kislány 4 éves és a család legfiatalabb tagja 6 hónapos kisfiú. 5 éves kisfiam viselkedése felől szeretnék kérdezni, ami nem hiszem, hogy természetes lenne ennyi idős korban. Ugyanis olyan szintű dühkitörések jönnek rá,hogy azzal nagyon megijeszt minket. Tépi magát, a fejét ütögeti a földbe, beleharap (minap csinálta ezt először), sikongat, ha kell az utcán is. De ezek csak akkor jelentkeznek, ha valahova nem viszem el egyből, ahova el szeretne menni. Vagy ha apukája elmegy valahova, de őt nem hívja el magával.

3 éves kisfiunk esetében azt tapasztaljuk, hogy az elmúlt 2-3 hétben a hisztik rohamokká alakultak, intenzitásuk és időtartamuk nőtt, agressziv-autoagresszív (fejét csapkodja) megnyilvánulások jelentkeztek, rugdos, csapkod (minket is), játékait dobálja. Korábban is voltak

14 hónapos kisfiam ügyében kérnék segítséget: néhány hetes korától nagyon aktív, folyamatosan foglalkozni kell vele, mert minden csak percekig köti le, újabb és újabb ingerre van szüksége, különben elkezd
hisztizni. Ez mostanra konkrétan azt jelenti, hogy ha nem alszik, szinte minden percet a lekötésével kell töltenünk. Ha 5 percet eljátszik valamivel, már megmozdulni sem merünk, nehogy kizökkentsük. Ha mondjuk

14 hónapos kisfiam ügyében kérnék segítséget: néhány hetes korától nagyon aktív, folyamatosan foglalkozni kell vele, mert minden csak percekig köti le, újabb és újabb ingerre van szüksége, különben elkezd hisztizni. Ez mostanra konkrétan azt jelenti, hogy ha nem alszik, szinte minden percet a lekötésével kell töltenünk. Ha 5 percet eljátszik valamivel, már megmozdulni sem merünk, nehogy kizökkentsük. Ha mondjuk

Kislányom júliusban töltötte be a második életévét, és ahogy az "elő van írva", beköszöntött a dackorszak. Ő az első gyermekünk, így nincs tapasztalatunk, de felmerült már mindkettőnkben a férjemmel, hogy vajon még a normális dackorszak kategóriába tartozik-e gyermekünk viselkedése. Kislányunk mostanában szinte egész nap üvölt valamiért. Hiszti van, ha enni kell, üvöltés van, bárhová elindulunk (még a játszótérre vagy a kedvenc barátnőjéhez is), ordít a pelusozásnál, a lefekvésnél, az öltözésnél, sokszor éjszaka is, és még sok más helyzetben, mikor eszébe jut.

Amire választ szeretnék kapni az az, hogy mi állhat a kisfiam megváltozott viselkedése mögött. Kicsit nehezebb időszaka van, dackorszak, vagy gondoljak valami komolyabbra? Az elsődleges dolog mindenképp ez, hogy kiderítsük, mi okozza és utána megoldást találni rá.