Mostanában elég depis időszakom volt a testvérem maradandó betegsége miatt, a sulis stressz miatt, és semmi célom az életben. Kevés barátom van, bár igaz barátok, csak ritkán van
alkalmunk találkozni. De amj a legjobban nyomaszt, hogy nem tudok jó lenni. Nagyon hamar felkapom a vizet, állandóan kiabálok és frusztrált vagyok. Csak jó szeretnék lenni és megfelelnj a szüleimnek. Egyébként kicsit az is bánt, hogy nqgyon megfelelési kényszerem van és talán emiatt is zavar, ha nem vagyok "tökéletes". Mit tegyek? Valami motiváció?

22 éves nő vagyok, többszörösen lelkileg sérült - és borzalmas önképzavarban szenvedek ... Félek más nők társaságától, mikor a párommal megyek valahova, félek a tévében a reklámoktól a filmektől a jó testű nők miatt... Nagyon kicsi a mellem, és emiatt olyan félelmeim vannak, ha meglátok egy szép testű nőt vagy egy nagymellűt, hogy a páromnak biztos tetszik. Mindennap sírok emiatt, pedig ő imádja az egész lényem. Sajnos rá fog menni a kapcsolatom erre az önértékelési problémára, és már azon töröm a fejem, hogy megműttetem magam. A párom szenved amiatt, hogy a félelmeimben él.

Köszönöm a  soraimra adott értékes válaszát. Azért alakult ki az, hogy másokkal hasonlítom össze azt, hogy mim van, mit értem el, mert az én életkoromban már gyakori kérdés az, hogy: "van házad, lakás? Hol, kivel élsz? ", Milyen autóval vagy?, Család, gyerekek?...stb". Aztán ott van az amikor elhangzik a másik nem (hölgyek) szájából az, hogy, "ha egy negyvenes pasinak nincs gyereke, az defektes, ha egy negyvenes pasinak nincsen saját háza az akkor semmire kellő, mert mit csinált

Egy tinédzser lány vagyok aki mindig marcangolja magát. Minden lány barátnőmet szebbnek, jobbnak látom, mint magamat. Nincs önbizalmam, és néha túl meggondolatlan vagyok. Nincs egyetlen olyan barátnőm sem, akinek minden titkomat elmondhatnám, sokszor
gondolok a halálra. Nem tudom, hogyan  legyek pozitiv személyiség és olyan ember, aki ki tud állni magáért, ha arról van szó. Semmi szépséget nem találok magamban. Mindig más barátnőm bőrébe akarok bújni...

Tisztelt Szakértő!

Jó napot kívánok !! Nagyon-nagyon fura ember vagyok, nem tudok magammal együttmüködni, betegesen agresszív vagyok, bármi legyen az!! Fèlek magamtól, a csalòdástol!! Mièrt van ez???

Szinte mindentől félek, ami azt jelenti, például van, amikor nem merek bemenni hivatalos helyekre, mindig hívok magammal valakit, vagy pl. ha belegondolok,hogy állásinterjúra kell mennem, akkor egyből az van az eszemben, hogy mit fognak kérdezni, és hogy biztos nem fogok tudni rá válaszolni. Az a legrosszabb, ez mindig bennem van, hogy az jár az eszemben, hogy vajon az emberek mit gondolhatnak arról, amit én mondok vagy csinálok. Nagyon szorongok szinte mindentől, pedig hozzátartoznak az élethez.

A problémám az lenne, hogy nem érzem magam nőiesnek. Korábban volt egy fejlődési rendellenességből adódó állcsont és állkapocs plasztikai műtétem, de az arcom erős, karakteres vonásai azt követően is megmaradtak. A sebészeten szó volt arról, hogy nincs szükség további

Hónapok óta válságos helyzetben érzem magam. 42 éves vagyok, 6 es fél éve külföldön élek, 2 gyerekem van, az egyikük krónikus beteg. A 7 éves veseelégtelenségben szenved, egy újszülöttkori szepszis tönkretette a veséjét. Jelenleg dializálni kell, új vesére várunk.  A problémám egy része ebből fakad. Nagyon nehezen viselem a betegséget, gyakorlatilag hét éve másról sem szól az életem, csak a kórházról. Rengeteg időt töltünk/töltöttünk ott, és sajnos a betegsége miatt ez a jövőben is így marad, ráadásul még az életéért is folyton aggódhatunk, mert egy

Fiatal felnőtt lányom problémájával fordulok Önhöz, mert most már engem is kétségbeejt a helyzete. Az átlagnál "felnőttebb", feltűnően csinos és szép lány. Okos, értelmes, felelősségteljes munkája van, főnökei szeretik és megbecsülik. Magas EQ-val rendelkezik. Azt hihetnénk, hogy minden adott a boldog életéhez, de nincs párja, pedig nagyon vágyna egy igazi, tartós kapcsolatra. Rengeteget próbálkozik, de a kudarcai egyre inkább azt erősítik meg benne, hogy ő a hibás. 18 éves is elmúlt, mire a szüzességét elvesztette, mert nagyon az igazinak tartogatta magát.

A problémám az, hogy elmúltam negyvenéves és nem értem el a céljaimat, ugyanakkor a barátaim elérték és ha nem is nyíltan, de irigykedem rájuk. Mindegyik családot alapított és szép családi házzal rendelkezik, míg én a szüleimmel élek, jó pár éve nincsen párkapcsolatom, és ha visszatekintek az elmúlt éveimre, nem is voltak lehetőségeim. Természetesen nem éltem mindig a szüleimmel, mert éveken át éltem önállóan albérletben, de attól nem lett társam, sem házam vagy saját lakásom.

Valami baj van velem? 18 éves lány vagyok. Nagyon szeretek ismerkedni és barátkozni. Vagyis eddig szerettem. Mostanában sok csalódás ért engem. Amióta az a fiú, akit azt hittem, szeretek, átvágott, csak a legjobb barátnőmben bíztam meg. Úgy tűnt, kezd jó lenni minden, megismerkedtem egy fiúval, de ő a barátnőmnek is tetszett, ezért visszaléptem az egészből, és gondoltam, majd úgyis lesz más. Erre a "barátnőm" a hátam mögött elhordott mindennek, és végül én lettem az, akit mindenki megutált, csak hogy megszerezze azt a fiút. Túlléptem ezen is, a sport segített. Tavasszal új edzőm lett.