Időt és energiát spórolhatunk, ha az ismeretlen dolgokat az ismerőshöz kapcsolás révén próbáljuk megérteni. És amint ismerőssé válik egy fogalom, máris rokonszenvezünk vele, míg az ismeretlentől inkább tartózkodunk. Cikkünkben bemutatunk néhány konkrét esetet az elmúlt évtizedből, melyek ugyanarra a pszichológiai mechanizmusra épülnek: szeretjük, ami ismerős számunkra...

Különösen a nagy mellre jellemző, hogy számos tekintetben árucikként kezeli és fetisizálja a nyugati média. A nők mellét nem az alapján vizsgálják vagy ünneplik, hogy mire valók, hanem aszerint, miként kell kinézniük. Tehát a kortárs tömegkultúra a női mellet egyrészt elválasztja funkcionális céljától (pl. szoptatás), másrészt a nagy mellet a nőiesség fogalmához köti. Ennek hatásra nagy mell a nőiesség különösen meghatározó jellemzőjévé vált.

Ha egy kisgyermek azt látja, hogy a szülőnek a biztonságot a mobilja jelenti, akkor hiába mondja neki anya vagy apa, hogy ne kütyüzzön, valószínűleg ő is nagyon akarja majd azt a jót, ami a szülőnek is jó.

„Repül a babaaaa!” Legtöbbünk látott már e felkiáltással magasba emelt, meglepett arcú babát boldog kispapával, nagypapával. A csecsemő megnevettetésére, a sírás elodázására tökéletes a csikizés, a pocakra adott „vicces puszik” sora, így a kicsi kacaja hamar kicsikarható. A cumisüveg-ciciztetés mellett, helyett a vigasztalhatatlanul síró baba esetében is gyakran használatos praktika az arcára fújás, csikizés – néhány szülőnél pedig a „megrázás” is.  Utóbbi talán sokak számára meghökkentőnek tűnik, ezért említsünk egy példát!