„Anya! Fáj a hasam, nem szeretnék ma iskolába menni!” – ez a kérés talán gyakrabban hangzik el iskolai konfliktus, mint fizikai betegség következtében, mégsem figyelünk fel rá kellőképpen.
„Anya! Fáj a hasam, nem szeretnék ma iskolába menni!” – ez a kérés talán gyakrabban hangzik el iskolai konfliktus, mint fizikai betegség következtében.
Egyre több helyszínen, egyre több szerepben találkozhatunk ma lovakkal. A hobbiból, társállatként tartottak, a lovassportok széles palettáján át a lovasterápia különböző ágaiban és egészségmegőrzésben, valamint a ló-asszisztált tréningeken túl akár a színházak világáig – mindenütt ott van a ló.
Lovaink nemcsak folyamatosan tükrözik és formálják belső pszichofiziológiai állapotunkat, de megmutatják azt is, hogy milyen társaik vagyunk.
Minden ember olyan biztonságos kötődésre vágyik, melyben átélheti a bizalmat, a nyugalmat, azt, hogy a másik nem fogja bántani. A szeretet utáni vágy felnőtt korban legfőképpen a csecsemőkori érzelmi kötődések alapján formálódik.
Minden ember olyan biztonságos kötődésre vágyik, melyben átélheti a bizalmat, a nyugalmat, azt, hogy a másik nem fogja bántani.
A céltalanság olyan, mint egy feneketlen katlan. Elkap egy megmagyarázhatatlan folyamatosan a mélybe húzó erő, s reményvesztettnek, elhagyatottnak érezzük magunkat. Számtalanszor látjuk, hogy az évek telnek, és még mindig ugyanott tapossuk mókuskerekünk jól ismert ritmusát.
A céltalanság olyan, mint egy feneketlen katlan - reményvesztettnek, elhagyatottnak érezzük magunkat.
Válás, elhagyás, mostoha, szerencsétlen sorsú gyerekek, lojalitáskonfliktusok… Asszociációk, melyek eszünkbe jutnak, ha meghalljuk a szót: mozaikcsalád.
Válás, elhagyás, mostoha, szerencsétlen sorsú gyerekek, lojalitáskonfliktusok… Asszociációk, melyek eszünkbe jutnak, ha meghalljuk a szót: mozaikcsalád.
Jótett helyébe jót várj – sokak szerint ez csak a mesében érvényes. Valójában azonban a viszonzás társas viselkedésünk egyik alaptörvénye; nem kis részben ennek köszönhető, hogy az emberi faj ilyen sokra vitte a földön. Mégis, a mindennapi életben néha azt kívánjuk, bárcsak ne kellene szinte kényszeresen engedelmeskednünk ennek a normának.
Jótett helyébe jót várj – sokak szerint ez csak a mesében érvényes.
Változni látszik az a korábbi álláspont, hogy a népművészet elsősorban múzeumba való, és csak mint érdekesség játszhat szerepet a mai átlagember életében.
A XX. század végén, a harmadik évezred küszöbén a régi kultúrák – és így a magyar népi műveltség is – új megvilágításba kerültek. A régi megközelítések és vizsgálatok mellett a mai ember új szempontok szerint kezdi értékelni őket. Korábban elsősorban a társadalmi-történelmi viszonylatok oldaláról vizsgálták, ma előtérbe került a természeti viszonyok és a lélektan oldaláról történő megközelítés. Egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a múló értékek mellett örök érvényű értékek is megfogalmazódnak ezekben a kultúrákban, melyekre korunk emberének is szüksége van.
Hogyan viselkedjünk úgy, hogy egyszerre tudjuk önmagunkat tisztelni és kivívni mások tiszteletét? Hogyan kerüljük el az önzést, a gyávaságot és a felelősség elhárítását? Hogyan legyünk jó emberek?
Hogyan kerüljük el az önzést, a gyávaságot és a felelősség elhárítását? Hogyan legyünk jó emberek?
