A világon két probléma van, ami magától elmúlik, ha elég sokáig ignoráljuk: a hó és a serdülőkor. Az újságíró Earl Wilson híres mondása a tudomány hozzáállását is jellemezheti, amely sokáig meglehetősen közömbös volt a kamaszkutatás iránt.
A tinik agyát szokták egy olyan új autóhoz hasonlítani, amelyben alacsonyabb állást mutat a kilométeróra.
A cukiság korában élünk. Szinte nincs olyan internethasználó, aki ne látna rendszeresen videókat vicces, szeretnivaló állatokról. Van, aki azt állítja, idegesíti az ezredik mókás cica, amelyik elvéti az ugrást és beesik a kanapé mögé. Van, aki szereti ezeket a jeleneteket. És van, aki nem meri bevallani, hogy szereti… Mit adnak nekünk a látszólag teljesen értelmetlen, cuki állatos videók?
A cuki állatokat bemutató videók és fényképek egyik legnagyobb jótéteménye, hogy megnevettetnek, de legalábbis mosolyra késztetnek bennünket. Mégpedig gyorsan, hatékonyan, mindenféle előkészület és kulturális korlát nélkül. Mindenki számára nyilvánvaló, hogy a nevetés azonnal és ellenállhatatlan erővel képes megváltoztatni az ember hangulatát. Ha szomorúak vagyunk, a nevetés kiragad a mindig egyhelyben forgó gondolatok köréből, megtöri a rosszkedv burkát, melybe bezárkóztunk.
A munkahely világa éppen olyan színpad, mint az élet összes más területe. Mindenki színész, aki illúziót kelt, és egyben néző is, aki mások és a saját(!) előadását vagy annak egy részét figyeli – és olykor elhiszi.
E színházban a bántó hangvétel, a mentális terror is a „művészi kelléktár” része. Mi áll az arrogancia hátterében? Hogyan lehetünk védettek az elszabadult vezető lélektani ámokfutásával szemben?
A szív az egyetlen olyan emberi szerv, amely konkrét fizikai megjelenésén kívül átvitt értelemben a lélek, az érzelmek székhelyéül is szolgál. Ezért aztán többszörösen is fontos, hogy egészséges legyen – mind fizikai, mind lelki értelemben.
A sebészgyakornokok virtuális, azaz teljesen biztonságos környezetben gyakorolhatták azokat a képességeket, amelyek „éles” helyzetben életmentőnek bizonyulnak majd.
A „szellemmé válás” és a „kispadra ültetés” olyan jelenségek, melyek – bár jóval kisebb mértékben – léteztek régen is, de az online lehetőségek hihetetlenül megnövelték előfordulásukat. Egy olyan nőnek azonban, aki magánéletében végre valami jóra vágyna, komoly érzelmi veszélyt jelenthet mindkettő.
Nem jön se elbocsátó szép üzenet, sem elköszönés, sem magyarázat...
Bizonyára sokan hallottak már hasonló kijelentéseket: „Nyerd meg, te vagy a jobb! Mutasd meg nekik!” vagy „Tanulni kell, mert nem viszed semmire!” Ártalmatlannak tűnő, hétköznapi mondatokról beszélünk, melyek mögött tulajdonképpen a buzdítás áll – de vajon miért érezhetjük szorongatónak ezeket? Talán azért, mert burkoltan – vagy akár nyíltan – a számunkra fontos emberek elvárásait közvetítik, és ezeknek nem mindig egyszerű megfelelni.
A kisgyermekek legfontosabb motivációja nem belülről jön, hanem kívülről: ők elsősorban nem maguknak, hanem a szüleiknek akarnak megfelelni.
A szenvedélybetegségeket, különös tekintettel a szerhasználatra, sokáig akaratgyengeségként, sőt erkölcsi hiányosságként értelmezték.
A kultúra támogatja a pszichoaktív szerek (elsősorban az alkohol és a gyógyszerek) fogyasztását, de elítéli a függőségek megjelenését. Vagyis meglehetősen álszent módon viszonyul a szerhasználathoz.
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy „a mai felvilágosult világban” a racionalitás uralkodik, és a természeti törvényekkel nem magyarázható, vagy azoknak egyenesen ellentmondó jelenségekben, a csodákban való hit már csak a gyerekeknek való. Ha azonban egy kicsit belegondolunk, rögtön rájövünk, hogy erről szó sincs. Sőt: nem vagyunk egy kicsit túl hiszékenyek?
Nem idegen tőlünk, hogy elhiggyünk megmagyarázhatatlan – sokszor képtelennek tűnő – dolgokat, és az, hogy ezt a világ tiszteletre méltó hagyománynak vagy sületlenségnek minősíti-e, csakis a kulturális megítéléstől függ.
