Donald Trump, az Egyesült Államok 2020-ban lelépni kényszerülő elnöke valószínűleg nem hallott Alfred Jarry zseniális politikai paródiájáról, mely Übü papáról szó, akit Übü mama addig gyötör, míg rááll, hogy Lengyelország királya legyen.
Négyéves elnöksége alatt szelet vetett és vihart aratott, páratlan mértékben felkorbácsolva a választói indulatokat – maga mellett éppúgy, mint maga ellen.
A párkapcsolatok olykor rejtélyesnek tűnő okokból futnak zátonyra. Bejáratott kapcsolatban élő, összeszokott emberek új – akár a korábbinál jobb – élethelyzetbe kerülnek, és ettől egyszerre minden megváltozik.
A harmónia elillan, s a két ember már nem érti meg egymást, egyre inkább sodródnak a szétválás felé. Mi történik ilyenkor, és mit lehet tenni a kapcsolat megmentéséért?
Kivel vagyok én összezárva?!
„Minden bajom okozója az anyám!” – gyakran hallani ezt a mondatot felháborodott barátnőnk, ismerősünk szájából, és ilyenkor óhatatlanul felmerül: lehet-e mindenért a szüleinket felelőssé tenni?
Amennyiben egy gyerek életéből hiányzik a feltétel nélküli, biztonságot nyújtó időszak, elképzelhető, hogy egész életében ezt a meg nem kapott, de folyamatosan vágyott állapotot fogja keresni barátságaiban, párkapcsolataiban. Hajlamos lesz arra, hogy függő, kiszolgáltatott helyzetekbe kerüljön, csak azért, hogy egy kis biztonságot, melegséget kapjon – sokszor méltatlan helyzetekbe hozva magát kergeti a reményt, hogy egyszer felnőttként majd megkaphatja azt, amit gyerekként nélkülöznie kellett. A fájdalmas és elfogadhatatlan tény azonban az, hogy ez soha nem fog megtörténni…
Kutatások sora bizonyítja, hogy agyunk más-más területeit vesszük igénybe, amikor ismerős és amikor ismeretlen tárgyakról, emberekről vagy jelenségekről vonunk le következtetéseket.
Időt és energiát spórolhatunk, ha az ismeretlen dolgokat az ismerőshöz kapcsolás révén próbáljuk megérteni. És amint ismerőssé válik egy fogalom, máris rokonszenvezünk vele, míg az ismeretlentől inkább tartózkodunk. Cikkünkben bemutatunk néhány konkrét esetet az elmúlt évtizedből, melyek ugyanarra a pszichológiai mechanizmusra épülnek: szeretjük, ami ismerős számunkra...
A kognitív pszichológiában a mentális erőfeszítés fogalmának segítségével fejezzük ki azt, hogy mennyire kell koncentrálnunk egy adott feladat elvégzésére.
Ha egy feladat nagy mentális erőfeszítést igényel, akkor csak arra az egyre tudunk fókuszálni, másra nem. Az emberi agy azonban képes arra, hogy egyszerre több tevékenységet végezzen: ha egyik feladat sem igényel nagy mentális erőfeszítést, párhuzamosan is tudjuk végezni őket. Ám a figyelemnek van egy véges, korlátos kapacitása – ha pedig az elvégzendő feladatok által követelt mentális erőfeszítés mértéke meghaladja ezt a kapacitást, a teljesítmény valamelyik feladatban romlani fog...
A nők melle sok szempontból eltérhet egymástól. Lehet különböző formájú, szimmetriájú és keménységű – de napjaink szépségrendszere elsősorban mellmérete alapján kategorizálja a nőket.
Különösen a nagy mellre jellemző, hogy számos tekintetben árucikként kezeli és fetisizálja a nyugati média. A nők mellét nem az alapján vizsgálják vagy ünneplik, hogy mire valók, hanem aszerint, miként kell kinézniük. Tehát a kortárs tömegkultúra a női mellet egyrészt elválasztja funkcionális céljától (pl. szoptatás), másrészt a nagy mellet a nőiesség fogalmához köti. Ennek hatásra nagy mell a nőiesség különösen meghatározó jellemzőjévé vált.
Jó vagy rossz, ha egy gyerek „kütyüzik”, vagyis digitális eszközöket használ (pl. tablet, telefon, PC, laptop)?
Ha egy kisgyermek azt látja, hogy a szülőnek a biztonságot a mobilja jelenti, akkor hiába mondja neki anya vagy apa, hogy ne kütyüzzön, valószínűleg ő is nagyon akarja majd azt a jót, ami a szülőnek is jó.
Elengedhetetlen, hogy az elvált szülők ne ellenséget, vetélytársat lássanak egymásban, hanem a gyerekük másik teljes értékű szülőjét, aki ugyanúgy képes gondoskodni a gyermekről és ellátni őt...
„Próbálná ki először az a felnőtt, aki kitalálta!”, „Szegény gyereket teljesen szétszakítják, sehol sincs otthon”. Ilyen és ehhez hasonló kritikákkal, kétségekkel találhatják szembe magukat azok a szülők, akik váláskor a váltott elhelyezés modelljét választják a gyermekeikkel való kapcsolattartás kialakítására. Valóban ilyen kegyetlen egy gyereknek, ha szülei szétköltözése után ugyanannyi időt tölt apával és anyával?
A rázott baba szindróma ma már a gyermekbántalmazás egyik formájának tekinthető, amely súlyos, az életminőséget radikálisan rontó, vissza nem fordítható tüneteket okozhat.
„Repül a babaaaa!” Legtöbbünk látott már e felkiáltással magasba emelt, meglepett arcú babát boldog kispapával, nagypapával. A csecsemő megnevettetésére, a sírás elodázására tökéletes a csikizés, a pocakra adott „vicces puszik” sora, így a kicsi kacaja hamar kicsikarható. A cumisüveg-ciciztetés mellett, helyett a vigasztalhatatlanul síró baba esetében is gyakran használatos praktika az arcára fújás, csikizés – néhány szülőnél pedig a „megrázás” is. Utóbbi talán sokak számára meghökkentőnek tűnik, ezért említsünk egy példát!
