A „Pavlov kutyája” talán az egyik leggyakrabban használt, tudományos eredetű közhely a mindennapi társalgásban – minden bizonnyal olyanok is ismerik e kifejezést, akik a mögötte húzódó, döntő fontosságú felfedezésről csak homályos ismeretekkel bírnak.
Csak a legutóbbi évtizedekben „vették észre” az etológusok, hogy talán a macska-ember kapcsolatnak is lehetnek figyelemre- (és kutatásra) méltó rejtelmei.
A tragikus, váratlan, negatív események nyomán általában is elburjánzik a dezinformáció, szárba szökkennek és széles körben terjednek az álhírek és az összeesküvés-elméletek.
Amikor az emberek úgy érzik, hogy nincs kontrolljuk az életüket szorongató történések felett, intenzív magyarázatkereséssel igyekeznek visszaszerezni az irányítás illúzióját. A rendkívüli események pedig rendkívüli magyarázatokat követelnek, amelyek túlmennek a „hagyományos”, „hivatalos” verziókon...
Az Y generáció már megszokta, hogy az internet „azonnali” műfaj. Szabad és szinte korlátlan a hozzáférés, szabályok és tiltások sincsenek nagyon. Az online lét egyik fő jellemzője, hogy a nap bármely szakában megoszthatók az információk, a vélemények és a kérések. Nincs kitüntetett ideje az akár hosszabb ideig tartó baráti beszélgetéseknek sem, nem kötődnek már a régi módon a munkaidő végéhez vagy a szabadidőhöz. Kizárólag internetelérés függvénye, hogy mikor és mennyit kommunikálnak.
Ma, ha egy fiatallal valamilyen negatív élmény történik, odaül a gépéhez, megnyit két ablakot és azonnal kapcsolatba lép a barátaival, és – akár ugyanezen időben – blogjában is leírja gondolatait.
A depressziót Winston Churchill nevezte el „fekete kutyának”, és feltehető, hogy amikor ezt az elnevezést megalkotta, nem egy játékos ölebre, hanem egy alattomosan támadó, félelmetes jószágra gondolt.
A problémát kevésbé ismerő emberek többnyire úgy kezelik a depressziót, mintha az pusztán hangulati zavar lenne. „Szomorú? Vidítsuk fel!” – gondolják. Valójában azonban a depresszió betegség. Az örömre való képtelenség. A beteg tehát nem azért nem boldog, vidám, mert nem akar az lenni, hanem azért, mert abban az állapotában képtelen arra, hogy az legyen. Nem azért nem száll fel a boldogság hajójára, mert nem akar jegyet venni, hanem azért, mert nincs pénze jegyre.
Folytatjuk beszélgetésünket Majoros Andrea gyermek- és serdülő klinikai szakpszichológussal – ezúttal az egyedülálló szülők kihívásairól és a kétszülős családok konfliktusairól. Persze megoldásokat is keresünk arra, hogyan lehet az összezártságban minőségi időt kialakítani.
Az összezártságban kialakuló feszítettség változóan van jelen a családok életében. Függ a gyerekszámtól, attól, hogy egyedülálló-e a szülő, vagy ha ketten is vannak, milyen közöttük az érzelmi viszony, és hogyan tudják egymást közt elosztani a feladatokat.
Ki ne ült volna már hullámvasúton? Talán nem túlzás, hogy a párkapcsolat is felér egy hullámvasutazással. Mikor megmásztad az előtted álló „hegyet”, hirtelen repülsz a mélybe, hogy aztán egy dupla nyolcassal ismét felülre kerülj. És hogy mi történik közben? Néha szóhoz sem jutsz, néha kiabálsz, de vannak szakaszok, amikor egyszerűen csak kivársz.
Ki ne ült volna már hullámvasúton? Ki ne érezte volna a repülés és a zuhanás borzongató, mégis boldogító érzését? Talán nem túlzás, hogy a párkapcsolat is felér egy hullámvasutazással. Mikor megmásztad az előtted álló „hegyet”, hirtelen repülsz a mélybe, hogy aztán egy dupla nyolcassal ismét felülre kerülj. És hogy mi történik közben? Néha szóhoz sem jutsz, néha kiabálsz, de vannak szakaszok, amikor egyszerűen csak kivársz. A pszichológusok négy életciklust határoznak meg a párkapcsolatban: a MI, az ÉN, az ŐK és a TE szakasza.
Európában 102 éve, a spanyolnátha óta nem volt a koronavírushoz hasonló méretű és súlyosságú járvány. Nem csoda tehát, hogy nem rendelkezünk az átvészeléséhez szükséges rutin-eszközökkel.
Nagyon különös időket élünk, és sokunknak ez az időszak lesz élete legnagyobb megpróbáltatása (vagy kalandja).
Érezte már úgy, hogy az aznapi horoszkóp vagy a szerencsesütiben rejlő üzenet egyenesen Önnek szól? Mintha az üdítőital kupakjában lévő mondat pontosan az aktuális élethelyzetére utalna? „A napokban próbálj meg jobban figyelni magadra!”
Esetleg megoldásokat ajánl munkahelyi problémáira: „A feszült munkahelyi légkörben kerüld a konfliktust a főnököddel!”. Ez biztosan nem lehet véletlen! – gondolhatjuk sokan.
Sokan gyötrelmesen kínzó érzést élnek át, amikor párjuk elhagyja őket, ha elvesztenek valakit, aki számukra fontos volt, ha kirekesztve érzik magukat egy csoportból – vagy amikor magányosak. A cikkben a magányosság és a fájdalom kapcsolatát evolúciós, pszichológiai és neurobiológiai szempontból járjuk körül.
A vizsgálatok szerint a magányosság-érzés szoros kapcsolatban van a negatív érzelmek túlsúlyával, a depresszió kockázatának emelkedésével, a fokozódó alvászavarral, a szív- és érrendszeri betegségek gyakoriságával, a dohányzással és a kevesebb fizikai aktivitással, összegezve: a magánytól szenvedők halálozási aránya is magasabb. Joggal merülhet fel a kérdés: egy ennyire kellemetlen érzésnek – amelyet szinte mindenki megél élete során – van-e valamilyen adaptív előnye?
