Jelenlegi hely

Karmaváltás – egyedül 3 gyerekkel és az autizmussal Indiában

Kíra lányom 11 éves, enyhén autista, figyelemzavaros és Tourette szindrómája van (tic betegség). Kende fiam 9 éves, erősebben érintett az autizmus spektrumavarban, enyhén értelmi fogyatékos és Tourette szindrómája van. Karsa fiam 8 éves és hagyományos fejlődésű, mégsem átlagos kisfiú. Már kétévesen azt mondta: “Anya, engem az Isten küldött, hogy segítsek majd a testvéreimnek”.
A nyáron váratlanul, mesébe illő módon, adódott egy lehetőségünk, hogy egy jó hírű indiai Guru, mint második fehér pácienseket, fogadná az autizmussal élő gyermekeimet. Az autizmus és az értelmi fogyatékosság nem betegségek, ezért nem is gyógyíthatók. A Guru mégis azt mondja, tud segíteni. Megváltoztatja a karmájukat.
Erról a nem mindennapi kalandról szól ez a blog.

2018.12.06.

Ez a Mikulás nagyon rendes, csak miattunk eljött Indiába, pedig jó messze van! Ráadásul figyelembe vette az időeltolódást is és itt kezdett, hogy visszaérjen a magyar gyerekekhez még éjszaka! Azt sem bánta, hogy nincs csizmánk, … jó későn feküd(hetet)t le szegény!

...

Tovább olvasom »
2018.12.05.

A minap beszéltem egy kedves ismerősömmel, aki épp a Margitszigeten sétált a napsütéses őszi csípős hűvösben. Annyira megkívántam ezt az általam imádott időjárást, hogy egy másodperc töredékéig a bőrömön érzetem. Aztán rögtön visszazökkentem az itteni, egyhangú időbe, a jelenembe. A pálmafák és majmok közé.

Beköszöntött a „tél”. Ma először fáztam éjjel. Már 20 fok alá esik a hőmérséklet...

Tovább olvasom »
2018.12.04.

Minden nap örömmel jövök „haza” ebbe a szép lakóparkba, mely messze a várakozásaim fölött van, az összes bájosan indiai merev szabályával, köszönni nem tudó mogorva szomszédjával, szigorú őrével és vad kertészével együtt. Egészen elképesztő, hogy a doki lakása milyen jó döntés volt (pedig Peti is, Karsa is erősen le akart róla beszélni). Nemcsak maga a doki miatt és a fogorvosék miatt (akik a...

Tovább olvasom »
2018.12.03.

Közeledik a karácsony, amit a gyerekek nagyon várnak. Jön az apukájuk és egy hétre rá a nagyszülők (az én szüleim), akik kiskoruk óta nagyon közel állnak a gyerekhez. A másik nagyszülőpáros, hely hiányában, nagyvonalúan lemondott az idei közös karácsonyozásról és remélhetőleg majd tavasszal látogat meg minket.

A vendégvárás hevében elmentünk egy áruházba (ahol beköltözésünkkor K és H-...

Tovább olvasom »
2018.12.02.

A minap beszéltem Annamarival. Újra Pushkarban van a lányánál még néhány hétig. Ez a bölcs, tapasztalt asszony, aki míg itt volt, nagyon sokat segített nekem és igazán velünk élte életünket, nemcsak belelátott a mi kis családi dinamikánkba, hanem mélyen el is gondolkodott rajtunk, a gyerekek nehezített életén és előre láthatatlan, mégis máris elég nehéz sorsán. Azt mondta nekem telefonon, hogy...

Tovább olvasom »
2018.12.01.

Én mindig azt vallottam, már akkor, amikor még nem volt gyerekem, hogy mindenki olyan gyereket kap, akitől a legtöbbet tanulhat. Nekem nagyon rossz a monotónia tűrésem, szeretem a változatosságot. Az autista embereknek viszont a megszokás és az ismétlés ad biztonságérzetet. Így én hiába terveztem úgy, hogy számos gyerekemmel szabadon jövök-megyek majd, mert nekik az állandóság kellet, a...

Tovább olvasom »
2018.11.30.

Utólag eszembe jutott, hogy a Gurunál a beszélgetés úgy kezdődött, hogy szokásos módján cukorral kínálta a gyerekeket (itt mindenki ezzel akarja őket lekenyerezni), akik ezt nem fogadták el. Udvariasan megköszönték, ahogy tanítottam őket, „no, thank you”. Erre csodálkozva rám nézett a gyógyító és megkérdezte, miért? Nem akartam „kioktatással” kezdeni a beszélgetést, így csak annyit mondtam az...

Tovább olvasom »
2018.11.28.

Tegnap elment Annamari, akit alig 1,5 hete ismerünk, de úgy hozzánk nőtt, mintha mindig is itt lakott volna. Visszament Pushkar-ba, a három éve ott élő lányához, az ismerősömhöz, ahonnan Karácsony előtt megy haza. Maga után hagyott egy pótnagymama űrt. Micsoda vagány asszony, 70 évesen játékautót szerel, Olá-t rendel telefonos applikáción keresztül Indiában és fáradhatatlanul felveszi velünk a...

Tovább olvasom »
2018.11.26.

Tegnap este megnéztem a google térképen, hol is van a speciális iskola, ahová ma reggel 9.30-ra vártak minket. Kiderült, 400 méterre az otthonunktól! Gyalog mehetünk egy olyan városban, ahol 2 óra autókázással még csak félig értünk át a másik végébe! Nagyon megörültem, rögtön kitaláltam, Karsát majd 7.30-45 körül együtt feltesszük az iskolabuszra (az ő sulija korábban is kezdődik, messzebb is...

Tovább olvasom »
2018.11.25.

Egy ejtőzős délelőtt után ma Annamari tiszteletére elmentünk végre megnézni Bangalaore Palace-t, a szultán palotáját, mely Viktoriánus és Tudor stílusban épült 1878-ban. Ez a palota, erős angol beütése ellenére is elég díszes, mégsem ér nyomába se a jaipuri paloták pompájának.

...

Tovább olvasom »

Oldalak