Jelenlegi hely

Karmaváltás – egyedül 3 gyerekkel és az autizmussal Indiában

Kíra lányom 11 éves, enyhén autista, figyelemzavaros és Tourette szindrómája van (tic betegség). Kende fiam 9 éves, erősebben érintett az autizmus spektrumavarban, enyhén értelmi fogyatékos és Tourette szindrómája van. Karsa fiam 8 éves és hagyományos fejlődésű, mégsem átlagos kisfiú. Már kétévesen azt mondta: “Anya, engem az Isten küldött, hogy segítsek majd a testvéreimnek”.
A nyáron váratlanul, mesébe illő módon, adódott egy lehetőségünk, hogy egy jó hírű indiai Guru, mint második fehér pácienseket, fogadná az autizmussal élő gyermekeimet. Az autizmus és az értelmi fogyatékosság nem betegségek, ezért nem is gyógyíthatók. A Guru mégis azt mondja, tud segíteni. Megváltoztatja a karmájukat.
Erról a nem mindennapi kalandról szól ez a blog.

2018.12.20.

Mivel itt a templomi gyógyítás 100%-ig hit alapú és aki oda elmegy a Guru kezébe teszi az életét, a templomban nem mondanak vagy magyaráznak gyakorlatilag semmit, kérdéseke nem válaszolnak. Egyszerűen elmondják, mikor mit kell tenni, a hívők pedig vakon követik a tanácsokat. Mégis, miután már október eleje óta figyelek és csak-csak kérdezek, az itt-ott elhangzó foszlányokból összeraktam...

Tovább olvasom »
2018.12.18.

Tegnap este megjöttünk Goáról, de nagyon későn értünk haza és fáradtan. Csak ott 2 órányira volt a repülőtér és Bangalore-ban is 2 órányira lakunk tőle. Azt észrevehettétek, hogy a számítógépemet ott elő sem vettem. Nemcsak időm nem volt, de áram sem a nap 70%-ában. Egy a 70-es években megrekedt, paradicsomi hippi nyaralóhelyen voltunk. A természet lágy ölén, közvetlenül a tengerparton épült...

Tovább olvasom »
2018.12.13.

Itt az a szokás, hogy a szülinapos (is) ajándékoz, többek közt édességet (sütit, csokit). Ezt már a templomban is tapasztaltuk. Ma Uma szülinapja volt. Annyira kedvel minket, már 2 hete készül, hogy a szülinapján majd hoz nekünk „chicken 65”-ot (itteni csirkés étel), mert a Medem nem annyira szereti az édességet. És a gyerekeknek külön hoz sima csirkét, hogy azt én fűszerezzem be, mert ők nem...

Tovább olvasom »
2018.12.12.

Ma reggel kísérteties köd fogadott a teraszon, legalábbis szeretném azt hinni, hogy nem szmog volt (bár a nap folyamán tapasztalt szemet égető levegő után elbizonytalanodtam).

...

Tovább olvasom »
2018.12.11.

Kendével valami történik. Eddig is állandó dacos ellenállásban volt és makacsságát alacsony értelmi szintje sajnos nem ellensúlyozta. De mostanában nagyon erős regresszió jeleit látom rajta. Már reggel, amikor felkel, csupa düh és agresszivitás. (Ez erősen 2 éves korára emlékeztet, amikor, amint reggel felkelt, odarohant a falhoz, durr belevágta a fejét tiszta erőből, majd éktelenül üvöltött,...

Tovább olvasom »
2018.12.10.

Ma reggel, amint felébredtem, megcsörrent a telefonom. Ismerős hang szólt bele, aki meglepően jól beszélt angolul, elsőre mégsem tudtam, ki lehet az. D (legyen D1) volt, a művésztanya/színház tulajdonosa, akinek nincs mobilja. Azért hívott, mert már beszélt is D-vel (legyen D2), a szent emberrel és azt üzeni, menjünk ma oda 11.30-ra. Először haboztam, mert az egyik iskolával pont ma 11 órára...

Tovább olvasom »
2018.12.09.

Ma reggel arra ébredtem, hogy Kíra alatt le is szakadt a tegnap végre valahára felszerelt új hinta a nappaliban! Ez a hinta pont olyan, mint az élet, egyszer fent, egyszer lent! Szerencsére senki nem sérült meg.

Kicsit ciki, de a majmok megint túljártak az eszemen, most már a fedeles dobozból is megtanulták ellopni a tejet, … úgyhogy megint Herman’s Harmits refrénje jött elő...

Tovább olvasom »
2018.12.08.

Ma végre eljött a villanyszerelő, akit néhány hete (talán már egy hónapja is?) teljes lelki nyugalommal elhagytam útközben a lakás felé és azóta sem értem el. Egy hete járok a ház-menedzser nyakára (személyesen, mert végül nem vettem régimódi telefonkészüléket a belső kommuniációra) és ma végre megjelent a szerelő. Ugyan pont akkor, amikor a templomba kellett indulnunk (és ezt előre jeleztem...

Tovább olvasom »
2018.12.07.

Egy hete próbálunk borítékot szerezni, valahogy senki sem tudja, hol lehet kapni. Karsa egy kis barátja küldött levelet postán, neki válaszolt már egy ideje. Végül újrahasznosítottunk egy utazási irodától kapott borítékot. Jöhetett az újabb kihívás: postát keresni. A Google térkép szerint a környékünkön nincs posta, viszont a templom környékén igen. Itt először összefutottunk az itt “...

Tovább olvasom »
2018.12.06.

Ez a Mikulás nagyon rendes, csak miattunk eljött Indiába, pedig jó messze van! Ráadásul figyelembe vette az időeltolódást is és itt kezdett, hogy visszaérjen a magyar gyerekekhez még éjszaka! Azt sem bánta, hogy nincs csizmánk, … jó későn feküd(hetet)t le szegény!

...

Tovább olvasom »

Oldalak