Jelenlegi hely

Karmaváltás – egyedül 3 gyerekkel és az autizmussal Indiában

Kíra lányom 11 éves, enyhén autista, figyelemzavaros és Tourette szindrómája van (tic betegség). Kende fiam 9 éves, erősebben érintett az autizmus spektrumavarban, enyhén értelmi fogyatékos és Tourette szindrómája van. Karsa fiam 8 éves és hagyományos fejlődésű, mégsem átlagos kisfiú. Már kétévesen azt mondta: “Anya, engem az Isten küldött, hogy segítsek majd a testvéreimnek”.
A nyáron váratlanul, mesébe illő módon, adódott egy lehetőségünk, hogy egy jó hírű indiai Guru, mint második fehér pácienseket, fogadná az autizmussal élő gyermekeimet. Az autizmus és az értelmi fogyatékosság nem betegségek, ezért nem is gyógyíthatók. A Guru mégis azt mondja, tud segíteni. Megváltoztatja a karmájukat.
Erról a nem mindennapi kalandról szól ez a blog.

2019.01.23.

Karsa ma a templomban „szerzett” egy a guru nyakába akasztandó virágfűzért, melyet a fotó után rögtön el is koboztak a kis gurutól.

...

Tovább olvasom »
2019.01.22.

Ma a templomban ünnep volt. Miután a Guru születésnapja, ami az év egyik legnagyobb ünnepe idén elmaradt az édesanyja halála miatt, most azt ünnepelték, hogy a Guru 36. éve gyógyít sikerrel (?). Szépen felöltöztek az ott dolgozók és mindenféle édességet osztogattak (úgy tűnik itt minden ünnepkor nagyjából ezt teszik ill. petárdáznak Kende izgatott félelmére).

Tegnap arról írtam...

Tovább olvasom »
2019.01.21.

Mostanában többször hallottunk róla, hogy Indiában elrabolnak gyerekeket, ezt a gyerekeknek is elmondtam, hogy csak jó szorosan maradjanak mellettem. Ez eléggé megmozgatta a fantáziájukat, így Karsa ma egy gyerekrablót vélt detektálni lila műselyem ingben:

...

Tovább olvasom »
2019.01.19.

Tegnap a templomban összefutottam az amerikai férfival, aki a nyáron elsőként jött ide és példaértékkel javulást mutatott, amióta idejöttünk, viszont rosszabbul van. Továbbra sem volt fényes állapotban. Azt mondja, egyes fájdalmai, bajai javultak, el is múltak, de a fő problémája (melyet a diszkréció kedvéért nem osztok meg) nemhogy javult volna, de egyenesen romlott. Kilenc hónapja van itt....

Tovább olvasom »
2019.01.18.

Tegnap és ma nem sok minden történt. Délelőtt a szokásos, délután meg elmentünk az ayurvédikus doktornőhöz, aki elvitt minket az unokatestvéréhez. Ez utóbbi egy idegrendszeri eltérésekre specializálódott gyerekorvos. Már a rendelőben kiborítottunk mindenkit, Kende hol hangosan kurjantgatott (ez akkor jön rá kényszeres jelleggel, ha csendben „kell” maradni), hol a testvéreit bántotta, hol a...

Tovább olvasom »
2019.01.17.

Mindenki mást mond, ha a Gururól van szó. A lakóparkbéli, műveltebb emberek, mint én magam is, teljesen hülyének néznek, hogyan dőlhettem be egy ilyen egyértelmű képtelenségnek? A templombéli önkéntes gyógyítók hálából azért, mert meggyógyultak különféle bajaikból, a Guru mellé szegődtek és elkötelezetten, hűségesen szolgálják őt, teljes hittel mögé állnak. E két véglet közt bármi megtalálható...

Tovább olvasom »
2019.01.16.

Apropó magánélet, Mexilláék ma reggel, egy hetes kemény táplálkozásmentes és szabadidőmentes munka után, elpusztultak. Ennyi volt az életük.

A gyerekek az udvaron homokoztak és feltettek az egyik mászókára egy kis homokot, majd lesöpörték. Ezt egy lakó kifigyelte és szólt az őröknek, de nem az őr jött egyedül, hanem az őrök főnöke (aki a menedzser alatt helyezkedik el a ranglétrán) egy...

Tovább olvasom »
2019.01.15.

Ma megint ünnepnap van Indiában. Sajnos a nevét nem tudtam megjegyezni és akit kérdeztem, nem tudta elmagyarázni, mit ünnepelünk, de mivel napok óta mindenhol cukornádat lehet kapni és viszik is haza az emberek, mint a cukrot, valószínűleg a cukornád szüretének örülünk.

Ünnepnap ide vagy oda, itt majdnem minden nyitva van ilyenkor is este 10-ig, csak úgy, mint vasárnap. Indiában, mint...

Tovább olvasom »
2019.01.14.

Nagyon érdekes, hogy amióta itt vagyunk Indiában és írom a blogot, többen álmodtak velünk, csupa pozitív dolgokat. A közös az összes álomban, hogy „jobban lettünk”. Ezek szerint nemcsak én érzem a Ti erős pozitív energiátokat, …

Mexilláék ma már nem találtak helyet a gubón, elkezdtek a Karsa által a dobozba helyezett falevélre petézni … éjjel-nappal, rendületlenül az...

Tovább olvasom »
2019.01.13.

A szomszéd pálmafán két óriási sas rakott fészket. A gyerekekkel lelkesen figyeljük, ahogy családot alapítanak. Karsa nagyon büszke, hogy az ő neve „fekete sólyom”-ot jelent és ő is a kis csapat távoli rokona.

...

Tovább olvasom »

Oldalak