Jelenlegi hely

Karmaváltás – egyedül 3 gyerekkel és az autizmussal Indiában

Kíra lányom 11 éves, enyhén autista, figyelemzavaros és Tourette szindrómája van (tic betegség). Kende fiam 9 éves, erősebben érintett az autizmus spektrumavarban, enyhén értelmi fogyatékos és Tourette szindrómája van. Karsa fiam 8 éves és hagyományos fejlődésű, mégsem átlagos kisfiú. Már kétévesen azt mondta: “Anya, engem az Isten küldött, hogy segítsek majd a testvéreimnek”.
A nyáron váratlanul, mesébe illő módon, adódott egy lehetőségünk, hogy egy jó hírű indiai Guru, mint második fehér pácienseket, fogadná az autizmussal élő gyermekeimet. Az autizmus és az értelmi fogyatékosság nem betegségek, ezért nem is gyógyíthatók. A Guru mégis azt mondja, tud segíteni. Megváltoztatja a karmájukat.
Erról a nem mindennapi kalandról szól ez a blog.

2019.02.17.

Három nap Hong Kong után átrepültünk Szingapúrba, ahol igazán jó párás trópusi meleg várt minket. Milyen felszabadító volt, hogy felvehettem újra rövid nadrágot, rövid ujjú trikót … Mint Hong Kong is, Szingapúr is járkáláson kívül a sorbanállásról szólt. Mindenhol sok ember és mindenki, akár órákig is fegyelmezetten állt sorba. Meglepő módon a gyerekeink is. Sőt, Kende a sok benyomástól...

Tovább olvasom »
2019.02.12.

Éjjel repültem egyedül a gyerekekkel Hong Kongba, este 10-kor indultunk otthonról a reptérre és éjjel 2-kor indulta a gép. A gyerekek nagyon jól bírták, el sem aludtak a reptéren az izgatottságtól. Aztán 5,5 óra repülés után már Hong Kongban is voltunk. Az első szembetűnő dolog a tisztaság volt 4 hónap India után. Tisztaság az utcákon! És európai ruhákat hordó emberek (velem sajnos nincs is...

Tovább olvasom »
2019.02.01.

Sikerült elérnem a prána gyógyítót, aki nincs is, csak félreértés volt és a kazakh sámánnőt, aki jelenleg Goán van. Kicsit nehezen értjük egymást mert whatsapp-on beszélünk és nem nagyon tud angolul, meg rossz a térerő, írni fonetikusan ír. Viszont nagyon rendesnek tűnik és pozitívan áll hozzánk. A mi bajunkról még csak hallani sem hallott, de azt mondja, ez teljesen mindegy is. Akkor tudja...

Tovább olvasom »
2019.01.31.

Amikor ideérkezésünkkor a Gurunak feltettem a kérdést, hogyan működik a gyógyítás, visszakérdezett, láttam-e már Istent? Mivel a válaszom egyértelműen és sokszorosan IGEN lett volna de azonnal végigfutott a program a fejemben, hogy ezzel a válasszal az ő tekintélyét ásnám alá, ráadásul nagy hallgatóság előtt, bölcsen csak hallgattam. Jól tettem, mert arra ment ki a beszéd, hogy Istent nem...

Tovább olvasom »
2019.01.30.

A tegnap este igazán nehéz volt. Nemcsak tudatosult bennem egy lezárás (mely ráadásul nem sikeredett túl szépre), hanem Kende is túl sok durvaságot követett el ellenem, a testvérei ellen és úgy általánosságban. Amikor este, aznap már másodszor a nappali közepére hányt, csak mert meglátott egy számára gusztustalan dolgot (lehet ez bármi, ami egy autista gyereket kihoz a sodrából, most egy...

Tovább olvasom »
2019.01.29.

Vasárnap végül felhívott a kedves szomszéd, aki ígérte, utána érdeklődik egy ismerős által ismert prána gyógyítónak. Elküldött egy kapcsolatot, akit kereshetek hétvégén. Tegnap pedig Annamari írt rám, hogy egy kazakh sámánnő van itt épp Goán, aki állítólag tud nekünk segíteni…. Mindkét lehetőségnek utána fogok járni. Száz gyógyítóból egy csak igazi lesz …

Közben Kende nagyon...

Tovább olvasom »
2019.01.27.

Szokták mondani, ha az ember nincs jól, tegyen jót valaki mással és jobban lesz. Miközben sebeimet nyalogattam, Uma bejött egyik este és dióhéjban elmondta az életét. Hát … elszégyelltem magam, hogy nekem „csak ennyi” gondom van. Kitaláltuk, menjünk el vasárnap együtt valahová. Azt mondta, 8 éve nem vett ki egy nap szabadságot sem, még Bangalore nevezetességeit sem látta, tehát neki...

Tovább olvasom »
2019.01.26.

A nap különösen folytatódott. A templomban a szokásos gyógyítás alatt behívott Preethi, a pénzügyes adminisztrátor. Azt hittem, észrevették, hogy még nem fizettem januárra (6-áig kellett volna, de a kórházi költség elvitte a pénzt és egyelőre lapítottam, miután a múltkor nem voltak megértők hasonló helyzetben és nyitottak az egyenes beszédre …). Ezzel szemben azt mondta, látja az...

Tovább olvasom »
2019.01.26.

Második éjszakája nehezen alszik el és fel-felébred Kende, megijedt a szobájukban lévő vagy csak Karsa által odaképzelt rágcsálótól … és ilyenkor engem ébreszt óránként verejtéktől nedvesen. Álmosan, kócosan azzal „zsarol” a kis rosszcsont, hogy ha mellette alszom, mond nekem angol mondatokat. Azt hittem rosszul hallok, amikor tényleg előrukkolt velük: … „how are you?”, „what’s...

Tovább olvasom »
2019.01.25.

A templomban hétről hétre, napról napra egyre később jön gyógyító velünk foglalkozni, csak ülünk ott és várunk. Az elmúlt hetek alatt egyre csak romlott a tendencia. Így hát mi is később megyünk. A kezelésektől egyikünk sem érez semmit, a mantrázásnak sok értelme nincs, hiszen főleg a templombéli felnőttek és én csináljuk, a gyerekek hol elalszanak, hol unalmukban fetrengenek a földön,...

Tovább olvasom »

Oldalak