A járványügyi helyzet okozta kényszerű otthonlét teljesen szembemegy a kamaszkori fejlődési feladatokkal: a szülőkről való leválással, az önállóságra való törekvésekkel.
Mintha egy láthatatlan ujj márciusban hirtelen stop gombot nyomott volna ezeken a folyamatokon. Azóta úgy kénytelenek élni a fiatalok, mintha kisebb gyerekek lennének? Hogyan hat a krízis azokra a serdülőkre, akiknek előtte is voltak pszichés nehézségeik? Erről beszélgettünk a Vadaskert kórház pszichológusaival, akik azt is elárulták, miért terhelnek meg minket a régóta várt enyhítések, és mire számíthatunk, amikor a tinik ismét „kiszabadulnak”.
A serdülőkor életünk egyik legizgalmasabb időszakasza, ám a formálhatóságban nemcsak rengeteg potenciál, de nagyfokú sérülékenység is rejlik. Ekkor lép második szuperrugalmas fázisába az emberi agy, amelynek során a külső ingerek hatására a fontos, gyakran használt idegrendszeri kapcsolatok megerősödnek, míg más összeköttetések megszűnnek. Olyan ez, mint amikor egy kertész gondosan levagdossa a gyenge oldalhajtásokat, hogy a fa a lehető legoptimálisabban tudjon gyarapodni. De sajnos ugyanúgy, ahogy a növényekben is komoly károkat okoz a szakszerűtlen metszegetés, kamaszkorban is könnyen bevésődhetnek olyan hátrányos dolgok, amiket felnőttként lényegesen nehezebb lesz majd korrigálni.
Ráadásul jó pár hónapja a külső körülmények is viszontagságosra fordultak. Védtelenebb az elemekkel szemben az, akinek vékonyabb a kérge, vagy pont hogy hajlékonyabb tud lenni, amikor új szelek fújnak? A járvány serdülőkre gyakorolt hatásairól a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház és Szakambulancia munkatársai, Csanaky Szilvia, Gregó Enikő, Jokán Andrea és Vidomusz Réka osztották meg tapasztalataikat. Az interjúból az is kiderül, mit tehetünk azért, hogy a kortársaikra fogékony kamaszok számára azért továbbra is olyan talajt jelenthessen a család, amelyből töltekezni tudnak.
A teljes cikk itt olvasható:
Új hozzászólás