Jelenlegi hely

A szex jót tesz az immunrendszernek is

A szex nemcsak kellemes, de egészségünknek is jót tesz – ezt most már tudományosan bizonyított ténynek tekinthetjük. 

Öt olyan tanulmány alapján állítja ezt a Daily Mail cikke, amelyek a gyakori szexuális aktivitás kedvező hatásait ecsetelik.

1. A szextől jobb lesz a hangulatunk.

A szerelmeskedés és az orgazmus hatására sajátos endorfin- és oxitocinkoktél szabadul fel a szervezetben, amelynek köszönhetően az ember élénkebb lesz napközben, éjjel pedig jobban alszik. Az oxitocint nem véletlenül hívják szerelemhormonnak, mivel ölelkezés után 20 perccel önti el a szervezetet. A nők négyszer annyi oxitocint termelnek, mint a férfiak.

2. A szív egészségét is segíti az együttlét.

A belfasti Queens University munkatársai szerint a heti háromszori szex felére csökkenti a szívinfarktust és a stroke kockázatát. Eredményeik alapján bebizonyosodott az is, hogy a szexuálisan aktív idősek sincsenek veszélyben, épp ellenkezőleg: minél többet szexelnek, annál jobbak az életkilátásaik. A szexhez ugyanis fizikailag is fittnek kell lenni, ami az egészség jele.

3. Erősödik az immunrendszer is.

Több kutatás is igazolja, hogy akik rendszeresen szexelnek, kisebb eséllyel lesznek náthásak vagy influenzásak.

4. Aki sokat szexel, tovább él.

Egy wales-i tanulmány szerint a férfiak hosszú életét a rendszeres nemi élet garantálja, mivel az aktus során a DHEA, azaz dehydroepiandroterone nevű hormon szabadul fel, amely az egészséges hormonháztartásért felel.

5. A sok szex a termékenységnek is kedvez.

Gyakori tévhit, hogy a babára vágyó párok elég, ha ovuláció idején kétszer szexelnek, mert a túl sok aktus árt a spermaminőségnek. A Midlands Fertility Services vezetője. Gillian Lockwood egy ausztrál tanulmányra alapozva úgy véli, egészséges, normális spermaszámú férfiak esetében ettől egyáltalán nem kell tartani.

Share

Új hozzászólás

Filtered HTML

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption> <!--pagebreak--> <iframe>
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.

Ez is érdekelhet

Jó kis ellenszenves mondás ez, olyasféle, amitől rögtön kinyílik a bicska az ember zsebében.

Általában a perfekcionista emberről azt feltételezzük, hogy kívül-belül rendben van: tökéletes a ruházata, lakásában

Egy kapcsolat sikerét nagymértékben meghatározza, hogy a pár azonos szeretetnyelven beszél-e?

A passzív-agresszív módon működő ember jellegzetessége, hogy a környezetével szeretné magát jónak és áldozatkésznek láttatni, és ennek megfelelő visszajelzéseket kapni.

Minden megszakadt házasság, élettársi kapcsolat velejárója a gyász. A válást gyászfolyamat kíséri – vagy előzi meg.

Hallgasd meg a Jazzy Rádió dr. Kollár Jánossal, „A házasságok 7 hazugsága” című könyvünk szerzőjével készített beszélgetését!