Hirdetés
Mipszi

Negyedszerre ér el Ámor nyila?

Úgy tűnik, minél gyakrabban látunk valakit, annál vonzóbbnak fogjuk találni. 

Negyedszerre ér el Ámor nyila?

Nem beszélhetünk túl gyakran első látásra szerelemről, negyedik látásra viszont van esélye a dolognak. A New York-i Hamilton College munkatársai a kutatás során fiatal, független férfiaknak és nőknek mutattak fotókat, és kiderült, hogy a második körben mindegyik arc vonzóbbnak tűnt, mint először. A résztvevők nemcsak pontozták a képeket, de közben agyi aktivitásukat is megfigyelték a szakemberek. A második körben ugyanezeket a képeket látták az alanyok, csak éppen más sorrendben, s ekkor a korábban vonzónak tartott arcok még vonzóbbá váltak, és magasabb pontszámokat értek el, mint az első körben, továbbá az agyi aktivitás is intenzívebb volt. „Előfordulhat, hogy az ember vonzódni kezd valakihez a második, harmadik, illetve negyedik találkozás alkalmával, noha először egyáltalán nem tapasztalt vonzalmat. Van, hogy Ámor nyila csak lassan éri el a szívet. Az ismételt találkozások mindenesetre kedveznek ennek a jelenségnek” – fogalmaz a kutatást vezető Dr. Ravi Thiruchselvam.

 

 

Hirdetés
Hirdetés