Jelenlegi hely

Erdőfürdő

Az utóbbi években a japán pszichológusokat sokat foglalkoztatja, hogy az erdei környezetben eltöltött idő hogyan hat a lelki és testi egészségre. Úgy vélik, a fák illata, az erdei patakok csobogása és a lombok között átszűrődő napfény nyugtató hatású

Az utóbbi években a japán pszichológusokat sokat foglalkoztatja, hogy az erdei környezetben eltöltött idő hogyan hat a lelki és testi egészségre. Úgy vélik, a fák illata, az erdei patakok csobogása és a lombok között átszűrődő napfény nyugtató hatású – ezt a népi bölcsességet kísérleti adatokkal is alá lehet támasztani. 260 személy nyálán végeztek hormonelemzést. A vizsgálat előtt a kísérletbe bevontak fele húsz percig erdei, másik fele húsz percig városi környezetet ábrázoló filmet nézett. Az erdőben játszódó filmet nézők nyálában a kortizol nevű stresszhormon szintje 13,4 százalékkal alacsonyabb volt, mint azoké, akik városi környezetet láttak. A kutatók egy immunológiai vizsgálat során hasonló eredményeket kaptak. Huszonöt kísérleti személy vérében megmérték a természetes ölősejtek aktivitását (ezek a sejtek falják fel a szervezetbe jutó bacilusokat és baktériumokat), majd kétnapos erdei túrára vitték őket. Az erdei kiruccanás után közvetlenül, de még egy hónap múlva is nagyobb volt az ölősejtek aktivitása, mint előtte, ami azt bizonyítja, hogy az erdőjárás jó hatással van az immunrendszerre. A kutatások publikálása óta Japánban egyre nagyobb népszerűségnek örvend az „erdőfürdő”, vagyis az erdei kirándulással „végzett” stressz-csökkentő és immunerősítő terápia. „Az ember ötmillió évig erdőben lakott, a városi környezet stresszforrást jelent számunkra” – mondja Yoshifumi Miyazaki professzor. – „Ezért, ha visszatérünk az erdőbe, testünk újra a számára természetes környezetbe kerül.” Kedves Olvasó, erdőfürdőzz Te is egyet: itt a János-hegy, a Pilis, a Bakony… vagy legalábbis a Városliget! (Forrás: The Japan Times Online)

Share

Új hozzászólás

Filtered HTML

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption> <!--pagebreak--> <iframe>
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.

Ez is érdekelhet

Akár a keringési betegségek kialakulásának rizikóját is növelheti a szociális jetlag nevű jelenség, ami alatt a szaba

Mindenki által ismert lélektani alapigazság, hogy a gyermekkori élmények, tapasztalatok – legyenek pozitívak vagy neg

A jó szándékú kritika, a negatív tartalmú vélemény megfogalmazása és elfogadása fontos szerepet játszik kapcsolataink

Miért – és mikor – zavar minket az, ha megfigyelnek? Mi takargatnivalónk van a világ előtt?

Milyen pszichés sajátosságai és következményei vannak a gazdi és a macska együttélésének?

A szingli szó hallatán sokan a nagyvárosban élő, diplomás, anyagilag független, 30-as, 40-es éveikben járó nőkre gond