Apró villanások egy „borderlány” életéből
Ezek a rideg fogalmak nem jelentenek mást, mint hogy akit „megtalált" (a biológiai háttér ugyanis még nem bizonyított) ez a betegség, a pokol tornácán táncikál. Visszatérve a kritériumokra – lefordítva a köz nyelvére – nagyjából a következőket mondhatjuk: úgy ÉREZZÜK, hogy falak vesznek körül minket, fuldoklunk, belül kongunk az ürességtől, senki nem szeret bennünket, örök vesztesek vagyunk, haszontalanok, feleslegesek (sőt, ártalmasak), nem vagyunk igazi nők/férfiak, sodródunk, megőrülünk… És közben TUDJUK, hogy ez mind csak téveszme.
Az elmúlt pár hónapban egyre gyakrabban ütötte meg fülemet a „borderline" kifejezés: kora reggeli előadásokon, amikor még mindenki a tejeskávéját szürcsölgeti, szemináriumokon, ahol az ember lánya elsajátítja azt az életmentő készséget, hogy nyitott szemmel aludjon, kellemesen zötykölődős vonatutakon az egyetem felé… Hol tudományos körítéssel zúdult rám az információhalmaz, hol laikus, magukat roppant műveltnek képzelő emberkék szájából (hiába, úgy tűnik, mi lettünk az új divathullám), valami közös mégis volt ezekben az „esetleírásokban": csupa olyan mozzanat, amely azt hi
