Jelenlegi hely

Terápia

Mindenért az anya a hibás?

„Elég jó” és „elég rossz szülők” – a terápia tükrében

 A terápia nem pótolhatja a gyerekkori anyai/szülői gondoskodást, nem is törekedhet erre.

Sokszor előfordul, hogy az életük sok területén jól teljesítő nők és férfiak anyjukhoz, szüleikhez való kapcsolata érzelmileg még későbbi felnőtt korukban is meghatározza az életüket, egyéb kapcsolódásaikat. Az lenne a furcsa, ha ez másképp lenne, hiszen anyánk életünk végéig érzelmileg meghatározó szerepet tölt be az életünkben. Ám azon a boldogságunk múlhat, hogy ez gúzsba köt-e minket, korlátozza-e függetlenségünk megélését.  

Share

Hello Spectry! Átkódoljuk az autista gyermekek világát

Úgy tanítja meg a programozást az érdeklődők számára, hogy közben az érintettek szociális készségei is formálódnak.

A Skool legújabb programjával arra vállalkozik, hogy megkönnyítse az autista gyermekekkel élő családok mindennapjait. Mindezt úgy, hogy a kódolást és a játékon keresztüli tanulást hívja segítségül. Az alapítvány Spectry nevű, ősszel induló, ingyenes webes platformját teljes mértékben az érintett gyermekek és szüleik igényeihez fogja igazítani, és úgy tanítja meg a programozást az érdeklődők számára, hogy közben az érintettek szociális készségei is formálódnak.

Share

„Csak akarnod kell, és meggyógyulsz!”

A beteghibáztatás csapdája és a kiút keresése

Bármely váratlan, nemkívánatos életesemény bekövetkeztekor – ha baleset éri vagy megbetegszik, – a legtöbb ember magyarázatokat keres, mi lehetett a kiváltó ok és milyen tényezők játszhattak szerepet a probléma kialakulásában. 

Nem ritka, hogy a betegek saját magukban keresik a „bűnöst”, vagy épp a környezetük sugallja számukra, hogy ők tehetnek az állapotukról...  Sokan hiszik azt, hogy betegségük személyes gyengeség vagy bennük keresendő hiányosság következménye. Ennek hátterében bonyolult pszichológiai összefüggések rejlenek, melyek gyakran nem tudatos tényezőket is tartalmaznak, sőt olyan hatásokat is, melyek mélyen a kollektív tudattalanban gyökereznek – például a Bibliában is több olyan történetet találunk, ahol a betegség összekapcsolódik a bűnösséggel és büntetéssel.

Share

COVID-19: delírium és demencia?

Noha a legtöbben már nagyon unják a koronavírust, sajnos még mindig nagyon sok a megválaszolatlan kérdés vele kapcsolatban. 

Ezek között a legkényelmetlenebbek a vírusfertőzés hosszú távú hatásaira vonatkoznak. Azt már biztosra vehetjük, hogy a súlyos lefolyású fertőzés rendkívül gyakran jár együtt delíriummal. A delírium tulajdonképpen a tudatállapot hirtelen leromlása, a beteg viselkedése ilyenkor zavarttá válik, nem tudja orientálni magát térben és időben.

Share

A függőség hálójában

Egy segítő szakember tapasztalatai
Szerző: 

A függőség kialakulása egy tünet az egyén életében. Tünete a diszfunkcionális, rosszul működő családnak vagy párkapcsolatnak, de tünete a származási családunk működésének is, ahol gyerekként kerestük a válaszokat önmagunk meggyógyítására. 

Sok helyzetet meg lehet oldani „házon belül”, ám ajánlatos külső szakemberhez fordulni, ha azt tapasztalja a család, hogy nem képes megoldani a felmerülő problémákat.

Share

Társállat a családban

 A kutya az egyetlen olyan emlős állatfaj, amelynek tudományos elnevezéséből is kitűnik, hogy a családhoz tartozik: Canis lupus familiaris.

Századunk házikedvence - társállat státuszban - a legtöbb családban gyakorlatilag teljes jogú tagként beilleszthető a család rendszerébe, hiszen megosztjuk vele otthonunkat, alapvetően mindig jelen van, közösen éljük meg vele a mindennapokat, a nyaralásokat - és az elvesztése is elviselhetetlenül fáj mindenkinek…

Szoros együttélés

Share

Álmodozni jó? A fantáziavilág fogságában

Az ábrándozás, fantáziálás, álmodozás teljesen hétköznapi jelenségek - de mit nevezünk maladaptív álmodozásnak? És hogyan lehet ezt a zavart elkülöníteni az egészséges álmodozástól?

Az ábrándozás, fantáziálás, álmodozás teljesen hétköznapi jelenségek - de hogyan lehet megkülönböztetni a normál mértékű fantáziálást a patológiás álmodozástól? 

Share

„Utánanézek az interneten!”

A XXI. század betege

Egy tünet, egy furcsa testi érzés és máris rákeresünk az interneten a lehetséges okokra. Hétköznapi reakció, ám sokszor több szorongást okoz, mint amennyit eloszlat, és hosszú távon talaja lehet a cyberchondria kialakulásának 

Egy tünet, egy furcsa testi érzés és máris rákeresünk az interneten a lehetséges okokra. Hétköznapi reakció, ám sokszor több szorongást okoz, mint amennyit eloszlat,

Share

A pszichiátriai betegek is merjenek segítséget kérni – és legyen elérhető segítség!

A pandémia hatásaként a közeljövőben a korábbi előrejelzéseknél is nagyobb arányban növekszik a major depresszióban szenvedő betegek száma.

A major depresszió a mentális zavarok közé tartozik, mely a gyermekek 1-2 százalékát, a serdülők 4-8 százalékát, míg a felnőttek 15 százalékát érinti élete során1. Megfelelő kezelés nélkül a major depresszió súlyos funkciókárosodással járhat, mely a mindennapokra is rányomja bélyegét: negatív hatással van a munkára, a tanulásra, a társas kapcsolatokra, jelentősen rontja az életminőséget és fokozhatja az öngyilkosság rizikóját2. A WHO 2030-ra a major depresszió társadalmi-gazdasági terheinek jelentős emelkedését prognosztizálja4.

Share

Oldalak

Feliratkozás Terápia csatornájára