Visszajelzésre minden emberi lénynek szüksége van, kiváltképp annak, aki szervezetben dolgozik.
A legtöbb munkavállalói panasz éppen a visszajelzés hiánya körül csoportosul: nincsen lezárása egy folyamatnak, hiányzik a siker megünneplése. Ám semmitől nem tartanak jobban az emberek, mint a visszajelzéstől, attól, hogy valaki tükröt tart nekik. Ki lehet-e békíteni ezt a két érzést?
A lelki gondokat nemcsak a testi adottságokkal való elégedetlenség okozhatja! Vannak, akik ruházatuk és hajviseletük miatt érzik kellemetlenül magukat, mert társaik ezekért gúnyolják őket.
A lelki gondokat nemcsak a testi adottságokkal való elégedetlenség okozhatja! Vannak, akik ruházatuk és hajviseletük miatt érzik kellemetlenül magukat, mert társaik ezekért gúnyolják őket.
Kutatások sora bizonyítja, hogy agyunk más-más területeit vesszük igénybe, amikor ismerős és amikor ismeretlen tárgyakról, emberekről vagy jelenségekről vonunk le következtetéseket.
Időt és energiát spórolhatunk, ha az ismeretlen dolgokat az ismerőshöz kapcsolás révén próbáljuk megérteni. És amint ismerőssé válik egy fogalom, máris rokonszenvezünk vele, míg az ismeretlentől inkább tartózkodunk. Cikkünkben bemutatunk néhány konkrét esetet az elmúlt évtizedből, melyek ugyanarra a pszichológiai mechanizmusra épülnek: szeretjük, ami ismerős számunkra...
A nők melle sok szempontból eltérhet egymástól. Lehet különböző formájú, szimmetriájú és keménységű – de napjaink szépségrendszere elsősorban mellmérete alapján kategorizálja a nőket.
Különösen a nagy mellre jellemző, hogy számos tekintetben árucikként kezeli és fetisizálja a nyugati média. A nők mellét nem az alapján vizsgálják vagy ünneplik, hogy mire valók, hanem aszerint, miként kell kinézniük. Tehát a kortárs tömegkultúra a női mellet egyrészt elválasztja funkcionális céljától (pl. szoptatás), másrészt a nagy mellet a nőiesség fogalmához köti. Ennek hatásra nagy mell a nőiesség különösen meghatározó jellemzőjévé vált.
Sajnos, ősrégi jelenség, hogy a gyerekközösségekben vannak olyan „áldozatok”, akiket a többiek rendszeresen csúfolnak, megaláznak, fizikailag bántalmaznak, kiközösítenek. A szekálásra legtöbbször valamilyen külső tulajdonság szolgáltatja az ürügyet, például ha valaki túl magas, túl alacsony, túl kövér, túl sovány, szokatlan színű a haja, szeplős, szemüveges, beszédhibás, vagy a ruházata nem eléggé menő.
Sajnos, ősrégi jelenség, hogy a gyerekközösségekben vannak olyan „áldozatok”, akiket a többiek rendszeresen csúfolnak, megaláznak, fizikailag bántalmaznak, kiközösítenek.
Évtizedek óta tudjuk, hogy a média által sulykolt szépségideál kedvezőtlenül hat a saját testünkkel való elégedettségre, és ebből adódóan önértékelésünkre, lelki közérzetünkre.
Évtizedek óta tudjuk, hogy a média által sulykolt szépségideál kedvezőtlenül hat a saját testünkkel való elégedettségre, és ebből adódóan önértékelésünkre, lelki közérzetünkre.
Annyira szeretnénk mindent (a valóságot, az igazságot a világról, másokról, sőt önmagunkról is) tudni, minden „titkot” megismerni! Vagy mégsem?
Hogyan is állunk a „valósággal”? Miért szeretünk néha olyasmiben hinni, aminek kétes a valóságtartalma?
A boldogságra és a beteljesülésre is (hosszan) fennmaradó állapotként tekintünk. De mi a helyzet az apró, minket váratlanul meglepő és ezzel mosolyra fakasztó boldogsággal, mi okoz nekünk örömet? Ezt a kérdést tette fel fogyasztóinak az idén 90 éves Medve sajt – a beérkezett válaszok elemzésében Ráskó Eszter pszichológus volt segítségükre.
Mik azok az események, történetek, amik olyan örömforrást jelentenek, amihez nem feltétlenül kell megnyerni a lottó ötöst - egyszóval: apróságok, amik boldoggá tesznek? Erre volt kíváncsi a felmérés. A kutatást 2000 fős mintán végezték, a célcsoportot 18-59 éves nők és férfiak alkották. A minta a főbb demográfiai változók mentén – mint a nem, az életkor, a végzettség, a településtípus és az országon belüli régiók – reprezentatív volt.
