A gyűjtemények darabjai sokszor persze nem önértékük miatt fontosak, hanem mert a gyűjtési folyamat sikerességének, s ezáltal a gyűjtő ügyességének tárgyi bizonyítékai. Ezért értéktelenek és szóródnak szét legtöbbször az örökölt gyűjtemények. Aki készen kapja, annak a számára az összegyűjtött tárgyak élményeket nem idéznek föl, hiszen valaki másnak az életeseményeihez kötődnek, ráadásul megszerzésük sem került erőfeszítésbe. Lélektanilag csak az a gyűjtemény lehet fontos, amelynek létrehozásáért megdolgoztunk.

Akármennyire viszolygok az ilyen csonka találkozások kellemetlenül feszélyező, fölöslegesen kelletlen érintkezésétől, mégsem kerülök lejjebb a járdáról – ugyanis egyetlen ilyen mozdulat, kitérés jobban kifejezné az idegenséget, megvetést, mint bármely szó. Nincs mit tenni, a két tér, a két aura tökéletesen különböző világával összeér. Megszólít – megállok. (Utálom zavartságom – és talán őt is, mint ennek okozóját – de még mindig kevésbé szorongat, mint az ignorálás.)

A tekintélyelvű vallásokat – amelyek elsősorban a nyugati világban elterjedtek – Fromm úgy határozza meg, mint valamely magasabb hatalmak uralma alatt állás, amely hatalmakat engedelmesség, hódolat, imádat illet csupán felsőbbrendűségük ténye miatt.  A humanisztikus vallás ezzel szemben gyakran istenség nélküli, az ember erejére, képességeire koncentrál, amely elegendő ahhoz, hogy megértsük helyünket a világban. A humanisztikus vallásokban a pozitív érzelmek dominálnak a bűnbánattal szemben, olyan érzelmek, mint az öröm és a szeretet, melyeket ki kell teljesíteni. A tudattalan szerepe is más a két irányzatban, vegyük példának a kereszténységet és a zen-buddhizmust. A kereszténységben a tudattalant kivetítjük embertársainkra (ezért kell szeretnünk és megértenünk őket kompromisszum nélkül, hiszen ezáltal közelebb kerülünk magunkhoz is) és Istenre is. Isten birtokol mindent, amely az emberi lényeghez  tartozik, hiszen neki ajánlottunk feltétel nélküli odaadást, az ő világának szépségéért dolgozunk, ő dolgozik lelkiismeretünkben, és a másokkal való viszonyainkban. Ily módon az ember elidegenedik magától,  és csak Istenen keresztül tud kapcsolatot tartani legmélyebb tartalmaival – Ő válaszol kérdéseire és határozza meg sorsát. A humanisztikus vallásokban – vegyük csak a zen-buddhizmust – ezzel szemben a tudattalant  mint a lehetőségek tárházát fogják fel, ezért kell közelebb kerülni hozzá. Ebből táplálkozva kiteljesíthetjük a bennünk lakozó kreativitást, ami közelebb visz az élet egészének megértéséhez. Ugyanez a szerepe Buddhának is. Segít megtalálni az utat a lehetőségek kifejeződéséhez.

Láttam már ezer ilyen doktor Csernus inkarnációt, tudom, miről van szó, rögtön meg is mondom neked, miért szereted: Doktor House is felülről beszél veled és mindenkivel. Kemény és cinikus, mindent megenged magának, és nem szégyelli, hogy úgy beszél veled, mint egy hülye kis gyerekkel. De ezt a te érdekedben teszi! Segít abban, hogy ne kerülj hozzá közel, és hogy higgy neki: így nem tudsz majd hazudni se neki, se saját magadnak.